I. SZ., MTI 2022.05.28 13:32 Frissítve: 2022.05.28 17:59

Karate: György Dániel az első magyar felnőtt Európa-bajnok

György Dániel aranyérmet szerzett a törökországi Gaziantepben zajló karate Európa-bajnokság szombati versenynapján.

György Dániel (jobbra) az első magyar felnőtt karate Európa-bajnok (Fotó: Facebook/Hungarian Karate Federation)

 

Ő az első magyar, aki a japán eredetű küzdősportban felnőtt Európa-bajnok lett.

A Tisza Volán SC 25 esztendős karatékája a 84 kg-osok döntőjében 3:2-re nyert a horvát Garibovic ellen, miután az előcsatározások során öt meccsét is győztesen vívta meg – írta beszámolójában a hazai szövetség.

György Dániel sikere azért is nagyon értékes, mert lábsérülés miatt egy évet kihagyott, és csak az elmúlt hetekben tért vissza a nemzetközi szintű versenyzéshez.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni Magyarországnak az első felnőtt Európa-bajnoki címet – nyilatkozta a döntő után György Dániel. – Úgy érzem, hogy kicsit jól is jött a tavalyi térdműtét, mert annyira nem izgultam rá a versenyre, nem volt rajtam semmi teher, szerintem ez is az egyik oka annak, hogy így összejött. Reménykedtem benne, hogy egyszer sikerül ide eljutnom, hiszen négyéves korom óta karatézom, és elég sok mindenen mentem keresztül, sérüléseken és egyéb dolgokon is. Ezért is vagyok nagyon boldog, hogy végre kijött a lépés” – mondta a korábban juniorként és U21-esként is Eb-bronzig jutó karatés.

A szintén finalista Boussebaa Aicha nyakába ezüstérmet akasztottak, miután a plusz 68 kg-os nők küzdelmében a második helyen végzett. A 23 éves, korábbi kadet világ- és Európa-bajnok több esztendei kihagyás után kezdte újra, és kevés választotta el attól, hogy rögtön felnőtt kontinensbajnok legyen.

A törökországi Eb-re 45 ország több mint ötszáz versenyzőjét nevezték.

2022.06.28 12:37:49

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Ha rendszeresen sportolunk, vagy most készülünk életmódot váltani, akkor elengedhetetlen a megfelelő lábbeli kiválasztása hozzá.

2022.06.22 22:55:29

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Nagy futballszurkoló lévén a csapatok indulóit, szurkolói nótáit dúdolgatta. Jöhetett válogatott, Újpest, Fradi, Kispest, Roma vagy Lazio, mindegy volt, csak hosszú legyen, és ahogy a futó befordult az utolsó sarkon, kényszeredett mosollyal nyugtázta, hogy ebben az állapotában vélhetően még egy Steaua-strófa is felpörgetné.

2022.06.22 15:24:56

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

A Nemzeti Színház művésze hegyet mászott Erőss Zsoltként, lovagolt és vívott Hadik Andrásként.