Képes Sport
CSILLAG PÉTER
2022.08.10 13:23 Frissítve: 2022.08.10 13:35

Ha nincs az a szovjet katona… – alázatról és szenvedélyről Farkas Tibor fotóriporterrel

Amikor kiskunfélegyházi otthonában, a békebeli házi májgombócleves után arról kérdezzük, mit jelent neki az idén márciusban, a Magyar Sportújságírók Szövetsége nyíregyházi kongresszusán kapott Farkas József-díj, Farkas Tibor, a Petőfi Népe korábbi megbecsült fotóriportere hosszan méltatja druszáját, az elismerés névadóját. Ilyen ő, a Bács-Kiskun megyei sportfotózás 78 éves klasszisa: ritka példát kínál szakmai alázatról, a csendes munka becsületéről és a fényképezés gyerekkorból őrzött szenvedélyéről. Mint kollégák között szokás, a tapasztalt fényképész a korkülönbség dacára felkínálta a tegeződést.

Kiskunfélegyházi otthonában az évtizedek során készített milliónyi fotója között (Fotó: Tumbász Hédi)


– Ha fotós pályafutásod kezdetéről beszélünk, az anekdota szerint egy Cegléden szolgáló szovjet katona szerepét is hangsúlyoznunk kell.
– Előbb kezdeném a történetet, az 1940-es évek végén, amikor kisgyerekként találkoztam a Képes Sporttal. Ceglédi állatorvos szomszédunk kirakta az udvarra összegyűjtött példányait, én meg a nyári szünetben elkezdtem lapozgatni az újságot. Ott kapott meg a név: Pobuda Foto. Olyan mozgalmas jeleneteket ábrázoltak a fényképek, hogy azokat látva néha tényleg tapsolni támadt kedvem, ráadásul a fotókon nekünk elérhetetlen futballcsillagok, sportolók szerepeltek. Később, az ötvenes években öt, nyolc vagy tizenkét forintért hozzájutottam francia lapokhoz is, és csodálva figyeltem a Le Miroir des Sports vagy a Le Miroir du Football lenyűgöző illusztrációit. Azokat a képeket nézegetve fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy de jó lenne ilyen fotókat készíteni.

– Aztán felbukkant a szovjet katona…

– A szovjet katona 1963-ban jelent meg a ceglédi futballpálya mellett. Én akkoriban a Cegléd NB III-as csapatának kapusa voltam, és a városi laktanyából gyakran jártak ki katonák a meccsekre, mellesleg persze kereskedni is ezzel-azzal. Ettől az orosz katonától vásároltam első, Zenit típusú fényképezőgépemet, kétszázötven forintot fizettem érte, ami akkoriban nem volt kevés pénz.

Ha forduló volt, sokszor még éjszaka, fél háromkor nekiállt előhívni a képeket (Fotó: Tumbász Hédi)


– Emlékszel az első megjelent kockádra?

– Itt van, várjál, meg is mutatom! Egy Újpesti Dózsa–Vasas meccsen készült, 1971 őszén, Szigethi Károly, az újpestiek kapusa véd rajta éppen. Beültem a háló mögé egy alapgéppel, harminchat kockás filmmel, és úgy rémlik, tíz-tizenkét jó képet sikerült készítenem. Sógornőm a Petőfi Népénél dolgozott, a segítségével eljuttattam a fotókat a szerkesztőségbe, és az említett darabot le is hozta az újság. Idővel már küldtek is a megyében, nem volt könnyű időszak, sok utazással járt, a pénz meg inkább csak kifele ment. Aztán kaptam az OTSH-tól belépőt, azzal mehettem NB I-es és válogatott meccsekre is, jártam Budapestre, Magdics Laci barátom, a Fradi csapatfotósa sokat segített.

– Miként alakult a labdarúgó-pályafutásod?
– Cegléden játszottam sokáig, a katonaság idején, 1965–1966-ban pedig Budapesten edzettem a Honvéddal. Bozsik József volt az edző, olyan pontosan és olyan erővel rúgott kapura, hogy a legjobb reflexekkel sem volt esély elérni a labdát. Ilyet később csak Sándor Pista bácsitól láttam a Stadlernél. De nekik volt is lábuk hozzá! Ha kimegyek egy meccsre, rögtön a vádlikat nézem. A mai játékosoknak, némelyik válogatott futballistának is olyan a lába, akár egy cső, semmi izom rajta. És valahogy a lövés is más volt. Puskás Öcsi bácsi mondta, hogy a labdát simogatni kell, nem seggbe rúgni. Vagy szakajtónyi magnófelvételem van a vele és más nagy futballistákkal folytatott beszélgetésekről, csak valahogy rendszerezni kellene. Öcsi bácsi szívesen járt Soltvadkertre, Font Gusztáv húsfeldolgozó üzemébe, a vadkerti borokat is szerette, itt találkoztam vele jó néhányszor. De ült nálam, ennél az asztalnál Sebes Gusztáv is.

FARKAS TIBOR VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL
Lakásában füzetek sora őrzi a sokat látott fotós kézzel írott visszaemlékezéseit. Ezekből idézünk a szerző engedélyével és tolmácsolásában kettőt.

„A ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban Velkey Imre tanár úr tanította nekünk a magyar nyelv és irodalom gyöngyszemeit. Négy év elteltével pedig kíváncsi volt arra, hogy mi »maradt« meg bennünk az általa elmondottakból az érettségi előtt. Az utolsó tanítási órák egyikén aztán azt a feladatot kaptuk tőle, hogy írjuk le a füzetbe az általunk a legszebb tíz magyar szónak tartott fogalmat. A beadott füzeteket átolvasva az óra végén aztán ki is »hirdette« az első három helyezett »írásművet«. A mi akkori osztályunk létszáma 45 fő volt, 36 lány és 9 fiú. A harmadik és a második helyezett lányok műveiben csak úgy repkedtek a magasztos nagy szavak, mint például a szülőföld, haza, család, szerelem, boldogság, segedelem, jóság, szabadság. A »győztes munkát« szó szerint idézhetem, mert az én kútfőmből eredt: Géczi, Novák, Mátrai, Dalnoki, Vilezsál, Dékány, Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi. Velkey tanár úr megjegyezte, igaz, egy szóval több az elvártnál, de hát egy Kinizsi-, vagyis leánykori nevén Ferencváros-drukker számára azokban az időkben ezek voltak a legszebb »szavak«, illetve nevek! Megköszöntem az »elismerést« és csak annyit mondtam: »Köszönöm, tanár úr, legalább mi, Fradi-drukkerek tartsunk össze!« Nem is volt baj az érettségin, de ahogy azt a későbbiekben megtudtam, ez a történet még több évtizeden keresztül is téma volt a gimnázium végzős tanulói között, Velkey tanár úr »jóvoltából«.”

„Hogy elégedett vagyok-e az eddigi sportolói és sportriporteri pályafutásommal? Futballkapusként NB II-es szintig jutottam. Hétközi edzőmérkőzéseken viszont NB I-es csapatokkal is összemérhettük az erőinket, de hát az akkoriban, vagyis az 1960-as években tényleg más kávéház volt. A lövések ereje és pontossága, száma a mai meccsekhez képest jócskán magasabb színvonalat jelzett. Panaszra nincs okom, arra viszont büszke vagyok, hogy néhány meccsemen fotókat csinált rólam a XX. század fotósának New Yorkban megválasztott ceglédi Tóth István is. A megmaradt képeit féltve őrzöm (jobbra Tóth István fotója látható a kapus Farkas Tiborról – a szerk.), hiszen sportolói pályafutásom legemlékezetesebb pillanatait örökítette meg. Annak ellenére, hogy ő nem kifejezetten sportfotós volt, nagyon jó képeket csinált rólam, amiért utólag is hálát adhatok neki. Bő egy évtizeddel a fotós pályám kezdete után az akkori Népsport a címlapján hozta le a Bp. Honvéd BEK-győztes férfi kézilabda csapatának az általam készített képét, amit a későbbiekben a belső oldalakon még több tucat követett. Akárcsak a Képes Sportnál, ahol Farkas Jóska „segítségével” képviselhettem a vidék sportjának a képi és a szóbeli megjelenítést. A 90-es évek bővülő napilap palettáján először a Kurírnál, majd a Blikknél sikerült hosszabb távon megjelenési lehetőséget kapni a képeimmel és az írásaimmal. Ezeket a mai napig is féltve őrizgetem, és jókat nosztalgiázok rajtuk, akárcsak az időszakos kiadványokban megjelent képi és írásos anyagaimon.

Végezetül pedig szeretném megköszönni mindenkinek, aki méltónak talált arra, hogy kiérdemeljem az egykori mentoromról elnevezett Farkas József sportfotós díjat, amellyel talán nem hoztam szégyent a nevére a névrokonságunk alapján, ahogy egykoron ezt kérte tőlem…”


– Ha jól tudom, Kiskunfélegyházára is a futball miatt sodort az élet.
– A Cegléddel játszottunk a városban, és tetszhetett a helyieknek, amit láttak, mert amikor 1969-ben kapust keresett az NB II-es Kiskunfélegyházi Vasas, engem szerződtetett. Hogy mégis igen korán, huszonhét évesen abba kellett hagynom a játékot, egy csúnya sérülésnek tudható be. A Pénzügyőrrel játszottunk Budapesten, és egy Süle nevű csatár úgy oldalba trafált a lábával, hogy sokáig megmaradt az éles stoplik nyoma. Megvizsgáltak, megröntgeneztek, aztán azt mondták, ne kísértsem a sorsot, a magam érdekében hagyjam abba a játékot.

– Az analóg fotózás küzdelmes, mégis romantikus világának emlékét ma már szinte hihetetlen legendák őrzik. Az imént, két kanál májgombócleves között említetted a hajnali postavonatokat...
– Budapestről éjjel 1 óra 25 perckor indult Szegedre a postavonat – csak Cegléden, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán állt meg –, azzal jártam haza az esti meccsek után. Sokszor még éjszaka, fél háromkor nekiálltam előhívni a képeket, mert másnap délelőtt már várta Nagy Józsi bácsi, aki a Népsportnál az NB II-t, NB III-at vitte. Nemegyszer előfordult, hogy Kiskunfélegyházán kimentem a vasútállomásra, és a régi Nohab ablakán feladtam az előhívott képeket a mozdonyvezetőnek, aki két-háromszáz forintért felvitte Budapestre. Én meg telefonáltam, hogy melyik vonathoz kell kimenni a pesti pályaudvarra a fotók miatt.

Az MSÚSZ Farkas József-díjával (Fotó: Cseh Péter)


– Meg lehetett élni a fotózásból?
– Idővel azért már jött pénz befelé is. De nekem ez afféle mellékállás volt, főállásban gépgyári technológiával foglalkoztam, a paksi atomerőmű megépítése után sok feladat hárult rám. A feletteseim nem mindig örültek a fotózásnak, mert ha előkerültek az Eusébióról, Simoesről, Beckenbauerről készült képek, a kollégák nem tudtak a munkára összpontosítani.

– Milyen kapcsolatot ápolt Farkas Józseffel, szakmai elismerése három éve elhunyt névadójával?
– Egyszer, még a pályám elején leültetett a Képes Sport szerkesztőségében. Azt mondta: „Én is Farkas vagyok, te is Farkas vagy, röplabdázóként én is a levegőben röpködtem, kapusként te is, ne hozzunk egymásra szégyent!” Kezdtem már felelni neki, némi aggodalommal, hogy „Józsi bátyám, én igazán...”, mire ő gyorsan közbevágott: „Neked csak Jóska.” Onnantól kezdve tudtam, hogy nincs baj, a bizalmába fogadott. Sokat nevettünk a pálya szélén, mindamellett fegyelem volt a fotósoknál. Egyszer egy kettős rangadón a gólörömnél a többi fotóssal együtt a pályára futottam, amikor éreztem, hogy valaki hátulról fenékbe billent. Kiderült, Geleta Pál fotós kolléga volt. A meccs után odamentem hozzá, udvariasan megkérdeztem, hogy ezt miért kaptam. Mire csak ennyit válaszolt: „Belefutottál a képembe…”

KÉPGALÉRIA FARKAS TIBOR FOTÓIBÓL

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 6-i lapszámában jelent meg.)

2022.09.23 10:36:26

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2022.09.22 15:58:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2022.09.22 10:56:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A világkupának fontos szerepe van az októberi világbajnokság előtt.

2022.09.21 23:46:41

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Aki mindebből csak a versenyzői becsvágyra következtet, az a helyzet alapos továbbgondolására szorul. Szívesen segítek neki. Szekeres Pál ép sportmúltja, beágyazottsága, annak szolgálatba állítása olyan változtatásokra is képes volt, amelyek révén Magyarország ma a parasportban is felzárkózott a világ élvonalához.