Dopping: a WADA továbbra is együttműködik a RUSADA-val

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.09. 12:41
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra hívta fel a laboratóriumokat, hogy tartsák fenn a kapcsolatot az Orosz Doppingellenes Ügynökséggel (RUSADA), és folytassák az orosz sportolók tesztelését – írja az MTI.


A TASZSZ orosz hírügynökség ismertette a WADA állásfoglalását, amely szerint a félig a kormányok, félig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által pénzelt nemzetközi szervezet a jelenlegi politikai helyzet, az ukrajnai háború ellenére kész folytatni az együttműködést a RUSADA-val.
A TASZSZ orosz hírügynökség ismertette a WADA állásfoglalását, amely szerint a félig a kormányok, félig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által pénzelt nemzetközi szervezet a jelenlegi politikai helyzet, az ukrajnai háború ellenére kész folytatni az együttműködést a RUSADA-val.

Mivel a moszkvai laboratóriumot megfosztották WADA-akkreditációjától, az elmúlt években minden Oroszországban vett doppingmintát külföldön teszteltek. A WADA továbbra is szállítja a sportolók vér- és vizeletmintáit a laborokba, az orosz sportolóknak pedig változatlanul tájékoztatást kell adniuk a RUSADA-nak vagy az illetékes sportszövetségnek hollétükről, hogy a megadott helyen és időpontban ellenőrizhetők legyenek.

A WADA a moszkvai labor akkreditációját 2015-ben vonta meg szabálytalanságok miatt, miután fény derült arra, hogy Oroszországban intézményesen folyt a doppingolás, de 2016-ban részben helyreállította a működését, majd később nem egy alkalommal újból elrendelte ideiglenes felfüggesztését. Legutóbb tavaly októberben vonták be a labor működési engedélyét, mert az nem felelt meg az etikai és laboratóriumi normáknak. Előtte ideiglenes felfüggesztéssel azt követően büntették a moszkvai intézményt, hogy laboratóriumi eredmények manipulálása miatt a WADA négy évre eltiltotta Oroszországot a nemzetközi versenyektől, így az olimpiai és világbajnoki részvételtől. Utóbb a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két esztendőre csökkentette a büntetést, amely idén decemberben jár le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik