Darts: Van Gerwen „visszatért”, hatodszor nyerte meg a vb előtti utolsó rangos tornát

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 00:42
null
Michael van Gerwen hatodszor nyerte meg a Players Championship Finalset (Fotó: PDC)
Michael van Gerwen döntő legben, 11–10-re legyőzte Mervyn Kinget a világbajnokság előtti utolsó kiemelt dartsverseny, a Players Championship Finals vasárnap esti döntőjében, így megvédte címét, és március óta először diadalmaskodott televíziós tornán.

 

Hagyományosan a Players Championship-sorozat záró versenye, a Players Championship Finals az utolsó kiemelt torna a PDC-nél a decemberben kezdődő világbajnokság előtt. A péntektől vasárnapig tartó háromnapos viadalt idén a koronavírus-járvány miatt nem a jól megszokott helyszínen, Mineheadben, hanem Coventryben rendezték meg, ott, ahol az előző major versenyre, a Grand Slamre is sor került.

A kiemelési sorrendet a Players Championship-széria 23 állomásán elért eredmények alapján készítették el, s bizony nem minden világklasszist rangsoroltak előkelő helyen, így a második fordulóban például olyan meccseket is láthattunk, mint Peter Wright (1.) és Simon Whitlock (33.), valamint Michael Smith (8.) és a bal térdével még mindig bajlódó Gary Anderson (25.) összecsapása.

BRADLEY BROOKS AZ IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOK

A Players Championship Finals döntője előtt került sor az ifjúsági világbajnokság fináléjára, amelyben a 20 éves angol Bradley Brooks 81.63-as körátlaggal döntő legben, 6–5-re legyőzte 23 esztendős honfitársát, a szeptemberi elődöntőben a PDC nagyszínpadán már jól ismert Jeffrey de Zwaant kiejtő Joe Davist, ezzel indulási jogot szerzett a felnőtt vb-re. A viadalt 2011 óta minden évben megrendezik, nyert U23-as világbajnokságot Michael Smith, Max Hopp, Luke Humphries, valamint kétszer Dimitri Van den Bergh is, de ilyen alacsony átlaggal, mint amit most Brooks dobott, korábban senki sem ünnepelhetett.

Pénteken az első, szombaton a második és a harmadik kör mérkőzéseire, vasárnap délután a negyeddöntőkre, este pedig a két elődöntőre és a fináléra került sor. A már jól ismert topjátékosok mellett a legnagyobb figyelem talán a friss Grand Slam-bajnok portugál José de Sousára irányult, aki a harmadik fordulóban búcsúzott Michael Smithszel szemben – csaknem 103 pontos körátlaggal. Smith aztán a negyeddöntőben 10–6-ra kikapott Peter Wrighttól, de azt nem lehet mondani, hogy az angol játékos ne várná jó formában a két hét múlva kezdődő vb-t, hiszen mind a négy meccsén 100 feletti átlagot dobott.

Wright mellett a torna második és harmadik kiemeltje, Gerwyn Price és a címvédő Michael van Gerwen is bejutott a legjobb négy közé, az elődöntő mezőnye a „nagy öreggel”, az 54 éves Mervyn Kinggel volt teljes. Sőt! King a fináléba jutásért rendezett mérkőzésen 11–4-re meg is verte a mélyen a tudása alatt dobó Wrightot (84.1-es átlag), így a 2014-es Masters óta először kvalifikálta magát kiemelt verseny döntőjébe.

A másik ágon Michael van Gerwen nemcsak a Gerwyn Price elleni elődöntőben, hanem az egész tornán nagyon magas színvonalon játszott, ami pályafutása legszebb napjain szinte magától értetődő tőle, az utóbbi időszakban azonban egyáltalán nem volt rá jellemző. MVG a múlt kedden véget ért Grand Slamen bizonyította már, hogy jó úton jár a legjobb formájának visszanyerése volt, a Players Championship Finalsön pedig már az a bizonyos plusz is megvolt a játékában, ami évekkel ezelőtt világelsővé és háromszoros világbajnokká tette, és egyértelműen a mezőny fölé nőtt. Van Gerwen az első három fordulóban is remekül játszott (sorrendben 103.34-es, 100.63-as és 96.33-as átlagokat ért el), a záró napon azonban még egy lapáttal rátett a teljesítményére, és Dirk van Duijvenbodét (110.01), Price-t (98.52), majd Kinget (104.98) is a tökéleteshez közeli játékkal múlta felül – King dicséretére legyen mondva, hogy a fináléban így is csak döntő legben kapott ki a hollandtól, aki négy 100 pluszos kiszállót dobott.


„Nagyon mélyről kellett visszajönnöm, mindenki tudja, hogy nagyon sz.r évem volt saját magamhoz képest. Küzdenem kellett – mondta a döntő után Van Gerwen. – A legjobbamra volt szükségem a döntőben, mert Mervyn fenomenálisan játszott, végig nyomás alatt tartott engem. Hosszú ideje nem nyertem tornát, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy újra a kezemben tarthatom ezt a trófeát.”

Van Gerwen tehát megvédte címét a Players Championship-sorozat „szuperdöntőjében” – amelyet összességében már hatodik alkalommal nyert meg –, s a márciusi UK Open óta először, vagyis csaknem kilenc hónap – egész pontosan 266 nap – elteltével diadalmaskodott ismét televíziós tornán. Nem csoda, hogy elérzékenyült a díjátadó közben…


És ami néhány héttel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt: gyakorlatilag a legjobb formájában várhatja a világbajnokságot, és annak csütörtöki (december 3.) sorsolását.

PLAYERS CHAMPIONSHIP FINALS (COVENTRY)
DÖNTŐ

Mervyn King (angol) (99.78)–Michael van Gerwen (holland) (104.98) 10–11

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Mervyn King
Michael van Gerwen
99.78 Körátlag 104.98
23
100+ 29
15
140+ 16
4
180 4
126
Legmagasabb kiszálló 160
10/16 (62.5%)
Kiszállási hatékonyság 11/29 (37.93%)
3 (126, 115, 107)
100 feletti kiszállók 4 (160, 146, 135, 120)

ELŐDÖNTŐ
Peter Wright (skót) (84.1)–Mervyn King (angol) (92.45) 4–11
Gerwyn Price (walesi) (95.07)–Michael van Gerwen (holland) (98.52) 8–11

NEGYEDDÖNTŐ
Peter Wright (skót) (101.87)–Michael Smith (angol) (102.91) 10–6
Damon Heta (ausztrál) (97.63)–Mervyn King (angol) (100.74) 8–10
Gerwyn Price (walesi) (96.02)–Joe Cullen (angol) (97.22) 10–9
Michael van Gerwen (holland) (110.01)–Dirk van Duijvenbode (holland) (103.26) 10–5

NYOLCADDÖNTŐ
Peter Wright (skót) (94.31)–Callan Rydz (angol) (87.12) 10–9
Michael Smith (angol) (101.84)–José de Sousa (portugál) (102.96) 10–7
Ross Smith (angol) (92.49)–Damon Heta (ausztrál) (96.75) 7–10
Karel Sedlácek (cseh) (92.7)–Mervyn King (angol) (93.55) 5–10
Gerwyn Price (walesi) (98.38)–Luke Humphries (angol) (91.62) 10–6
Ian White (angol) (99.37)–Joe Cullen (angol) (98.53) 8–10
Michael van Gerwen (holland) (96.33)–Jeffrey de Zwaan (holland) (91.04) 10–7
Dirk van Duijvenbode (holland) (99.55)–Luke Woodhouse (angol) (85.98) 10–1

2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Peter Wright (skót) (102.5)–Simon Whitlock (ausztrál) (92.91) 6–1
Ryan Searle (angol) (96.96)–Callan Rydz (angol) (99.43) 4–6
Michael Smith (angol) (103.04)–Gary Anderson (skót) (98.3) 6–4
José de Sousa (portugál) (92.36)–Vincent van der Voort (holland) (92.24) 6–5
Nathan Aspinall (angol) (101.66)–Ross Smith (angol) (99.19) 3–6
Damon Heta (ausztrál) (99.34)–Ryan Murray (skót) (90.54) 6–5
Karel Sedlácek (cseh) (87.91)–Madars Razma (lett) (88.62) 6–5
Danny Noppert (holland) (85.2)–Mervyn King (angol) (96.39) 1–6

Gerwyn Price (walesi) (99.23)–Jamie Hughes (angol) (98.53) 6–2
Jermaine Wattimena (holland) (107.12)–Luke Humphries (angol) (107.6) 4–6
Ian White (angol) (104.75)–Gabriel Clemens (német) (98.53) 6–3
Joe Cullen (angol) (90.12)–Rob Cross (angol) (86.66) 6–5
Michael van Gerwen (holland) (100.63)–Jonny Clayton (walesi) (98.15) 6–4
Wayne Jones (angol) (93.26)–Jeffrey de Zwaan (holland) (100.23) 4–6
Niels Zonneveld (holland) (92.8)–Dirk van Duijvenbode (holland) (92.7) 1–6
Luke Woodhouse (angol) (94.32)–Andy Boulton (angol) (95.92) 6–4

1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Peter Wright (skót) (104.83)–Ryan Meikle (angol) (101.29) 6–5
Adrian Lewis (angol) (90.24)–Simon Whitlock (ausztrál) (97.36) 4–6
Ryan Searle (angol) (100.63)–Dimitri Van den Bergh (belga) (93.47) 6–2
Daryl Gurney (északír) (81.86)–Callan Rydz (angol) (87.11) 2–6
Michael Smith (angol) (100.18)–Boris Krcmar (horvát) (107.79) 6–5
Gary Anderson (skót) (89.87)–Keegan Brown (angol) (90.59) 6–4
José de Sousa (portugál) (96.92)–Mike De Decker (belga) (90.81) 6–3
Vincent van der Voort (holland) (88.73)–Derk Telnekes (holland) (87.12) 6–2

Nathan Aspinall (angol) (92.15)–Scott Waites (angol) (91.82) 6–5
Ross Smith (angol) (96.29)–Kim Huybrechts (belga) (93.15) 6–1
Damon Heta (ausztrál) (97.53)–Maik Kuivenhoven (holland) (83.01) 6–1
Stephen Bunting (angol) (89.63)–Ryan Murray (skót) (90.04) 4–6
Krzysztof Ratajski (lengyel) (93.63)–Karel Sedlácek (cseh) (86.36) 4–6
Madars Razma (lett) (93.48)–Chris Dobey (angol) (96.32) 6–3
Danny Noppert (holland) (100.07)–Steve Beaton (angol) (92.88) 6–1
Dave Chisnall (angol) (102.1)–Mervyn King (angol) (105.12) 3–6

Gerwyn Price (walesi) (98.09)–John Henderson (skót) (94.91) 6–2
Ricky Evans (angol) (87.15)–Jamie Hughes (angol) (98.9) 2–6
Jermaine Wattimena (holland) (103.53)–Steve Lennon (ír) (102.16) 6–1
Devon Petersen (dél-afrikai) (101.46)–Luke Humphries (angol) (99.65) 3–6
Ian White (angol) (90.62)–William Borland (skót) (89.42) 6–4
Gabriel Clemens (német) (97.38)–Martijn Kleermaker (holland) (96.9) 6–5
Joe Cullen (angol) (95.45)–Adam Hunt (angol) (87.74) 6–3
Rob Cross (angol) (98.34)–Jason Lowe (angol) (94.15) 6–3

Michael van Gerwen (holland) (103.34)–Darius Labanauskas (litván) (90.38) 6–3
Jonny Clayton (walesi) (101.28)–Mickey Mansell (északír) (92.49) 6–2
Glen Durrant (angol) (95.65)–Wayne Jones (angol) (100.13) 3–6
Darren Webster (angol) (85.77)–Jeffrey de Zwaan (holland) (100.25) 3–6
James Wade (angol) (93.43)–Niels Zonneveld (holland) (94.41) 3–6
Dirk van Duijvenbode (holland) (101.16)–William O'Connor (ír) (102.85) 6–4
Brendan Dolan (északír) (97.71)–Luke Woodhouse (angol) (99.04) 4–6
Ryan Joyce (angol) (93.19)–Andy Boulton (angol) (94.57) 4–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik