Darts: Van Barneveld nemcsak a PL-től búcsúzott el, azonnali hatállyal visszavonult!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 23:46
null
Raymond van Barneveld nem folytatja a dartsot (Fotó: AFP, archív)
Lejátszotta utolsó mérkőzését a darts Premier League-ben a sorozat 2014-es győztese, az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld, aki tízezer holland szurkoló előtt, az ezúttal is csordultig megtelt Rotterdam Ahoyban 7–1-es vereséget szenvedett honfitársától, a világelső Michael van Gerwentől. A sportág 51 esztendős legendája a pódiumról levonulva a színfalak mögött elárulta, nem várja meg a következő vb-t, hanem azonnali hatállyal visszavonul! Menedzsere, Jaco van Bodegom ugyanakkor úgy véli, Barney döntése még nem tekinthető véglegesnek.
A MÁSODIK ROTTERDAMI ESTE SZÁMOKBAN
A legmagasabb kiszálló: Peter Wright (160)
A legtöbb 180-as kör: Rob Cross (8)
180-as körök száma: 36

Miután szerdán biztossá vált, hogy az alapszakasz végeztével kiesik a Premier League-ből, nem szólhatott másról a csütörtöki játéknap Rotterdamban, mint Raymond van Barneveldről, a sportág ikonikus alakjáról, aki az utolsó PL-mérkőzésére készült, ami összességében a 210. volt neki a sorozatban, ezzel éppen a búcsúestjén hagyta le az örökrangsor élén Phil Taylort (209).

Arra azonban a Michael van Gerwen elleni ütközete előtt senki sem gondolt, hogy a számára 7–1-es vereséggel zárult találkozó nemcsak a Premier League-ben, hanem a teljes profi pályafutását tekintve az utolsó mérkőzése lesz. Hiszen korábban ő maga mondta, hogy a 2020-as világbajnokság után tervezi befejezni az aktív játékot. De most kiderült, nem vár addig.

VAN BARNEVELD UTOLSÓ BEVONULÁSA…

…ÉS AZ UTOLSÓ MECCSNYÍL, AMIT ÉRTÉKESÍTETTEK ELLENE

Barney a Sky Sportsnak őszintén beszélt döntése hátteréről.

VAN GERWEN: A MECCS ELŐTT LÁTTAM ŐT SÍRNI
„Természetesen nagyon nehéz mérkőzés volt nekem is. A meccs előtt láttam őt sírni, de muszáj volt a saját feladatomra koncentrálnom, mert az első helyért küzdök. Raymond rendkívüli hatással volt a dartsra, feltette a térképre a sportágat Hollandiában, remélem, tovább tudom vinni a dicsőségét” – mondta kettejük 58., egyben utolsó egymás elleni meccse után Van Gerwen.

„Nem vagyok már elég jó és nincs energiám ismét mindent a nulláról elkezdeni. Meghoztam a döntésemet, már most abbahagyom – kezdte a sportág legendája. – Az elmúlt három-négy évben hétről hétre fájdalmat éreztem és ezt nem akarom többé. Nagyon jó látni, hogy ennyien szeretnek, de a szurkolók nem tudják, min megyek keresztül. Minden héten csak szenvedek. Mondhatnám magamnak, hogy »oké, tartsunk egy kis szünetet«, de nincs már erre időm. Kihunyt a fény számomra. Próbálkozom, próbálkozom és próbálkozom, de a Michaellel (Van Gerwennel – a szerk.) megnyert csapat-világbajnoki címektől eltekintve sosem éreztem azt, hogy »ez az, visszatértem!«”

VAN BARNEVELD ANYANYELVÉN BÚCSÚZOTT EL A HOLLAND SZURKOLÓKTÓL – AKIK EKKOR MÉG NEM TUDTÁK, HOGY A LEGENDA VÉGLEG ABBAHAGYJA

Van Barneveld menedzsere, Jaco van Bodegom ugyanakkor úgy véli, az ötszörös világbajnok döntése még nem tekinthető véglegesnek, mert nem tiszta fejjel nyilatkozott, amikor bejelentette a visszavonulását.

„Raymond két nagyon nehéz estén van túl, az érzelmeitől vezérelve mondta azt, hogy azonnali hatállyal visszavonul. Beszéltem már vele, és abban maradtunk, hogy jobb, ha a következő napokban kitisztítja a fejét, és utána gondolkodik ismét a jövőn. Remélem, ezt mindenki megérti” – mondta Van Bodegom Barneyról, aki nemcsak Van Gerwentől, hanem szerdán Daryl Gurneytól is 7–1-re kapott ki.

Raymond van Barneveld 1987 és 2006 között négy világbajnokságot nyert a BDO égisze alatt, majd 2006-tól a PDC-nél versenyzett. A sportág első számú szervezeténél kétszer megnyerte a UK Opent (2006, 2007), egyszer-egyszer a Grand Slam of Dartsot (2012), a Premier League-et (2014) és a sportág első számú versenyét, a világbajnokságot (2007). Csapatban négy vb-t nyert, hármat Van Gerwen, egyet Co Stompé párjaként.

A PDC-vb-ken a 2007-es győzelme után 2009-ben is döntőt játszott, majd ötször elődöntőig, kétszer pedig negyeddöntőig jutott. Kiemelt versenyt a 2014-es Premier League óta nem nyert. Ez utóbbi sorozatban rekordot jelentő 14 alkalommal vett részt. Televízió által is közvetített mérkőzésen összesen öt kilencnyilas kiszállót dobott, az utolsót a 2010-es World Matchplayen.

Ha valóban befejezi, Phil Taylor visszavonulása után újabb legendával lesz szegényebb a sportág.

ÍGY BÚCSÚZOTT BARNEYTÓL A PDC

DARTS
PREMIER LEAGUE
9. ÁLLOMÁS (ROTTERDAM)

Daryl Gurney (északír, 98.28)–Mensur Suljovic (osztrák, 91.58) 7–3
Peter Wright (skót, 87.6)–Gerwyn Price (walesi, 94.47) 5–7
Rob Cross (angol, 94.46)–Jeffrey de Zwaan (holland, 96.93) 7–4
Raymond van Barneveld (holland, 84.68)–Michael van Gerwen (holland, 101.39) 1–7
James Wade (angol, 102.44)–Michael Smith (angol, 99.35) 7–4

10. ÁLLOMÁS (BELFAST)
Április 4., csütörtök
Mensur Suljovic–James Wade
Michael Smith–Peter Wright
Rob Cross–Daryl Gurney
Michael van Gerwen–Gerwyn Price

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Michael van Gerwen 9 6 1 2 56–34 +22 13
2. Rob Cross 9 6 1 2 55–39 +16 13
3. James Wade 9 4 3 2 53–43 +10 11
4. Daryl Gurney 9 5 1 3 46–44 +2 11
5. Mensur Suljovic 9 4 2 3 49–47 +2 10
6. Gerwyn Price 9 3 3 3 50–51 –1 9
7. Peter Wright 9 2 4 3 48–53 –5 8
8. Michael Smith 9 3 1 5 46–52 –6 7
9. Raymond van Barneveld 9 1 2 6 35–57 –22 4
A középszakaszban a versenyben maradó nyolc játékos ismét körmérkőzéses rendszert vív egymással, vagyis minden résztvevőre újabb hét találkozó vár. Az eddig megszerzett pontokat a dartsozók továbbviszik magukkal a középszakaszba, melynek végeztével a tabella első négy helyezettje bejut a május 23-i, londoni final fourba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik