Csúcsrangadók Európa-szerte • Örökrangadó Magyarországon is

2021.10.23. 23:47
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Szupervasárnap lesz az európai topligákban, többek között a Manchester United és a Liverpool, a Barcelona és a Real Madrid, illetve az Internazionale és a Juventus is megmérkőzik egymással az angol, a spanyol, illetve az olasz bajnokságban. Címlapsztorinkban körbenéztünk az érintett csapatok háza táján, és persze előzetest olvashatnak a hazai örökrangadóról, a Ferencváros és az MTK találkozójáról is.
Szupervasárnap lesz az európai topligákban,
többek között a Manchester United és a Liverpool, a Barcelona és a Real Madrid, illetve az Internazionale és a Juventus is megmérkőzik egymással az angol, a spanyol, illetve az olasz bajnokságban. Címlapsztorinkban körbenéztünk az érintett csapatok háza táján, és persze előzetest olvashatnak a hazai örökrangadóról, a Ferencváros és az MTK találkozójáról is.

Felidézzük az NB I 10. fordulójának eddigi legnagyobb meglepetését, az eddig nyeretlen Újpest sikerét a Mol Fehérvár ellen. A lilák győzelmének értékét növeli, hogy a 13. perctől emberhátrányban futballoztak. Szokás szerint megkérdeztük a két vezetőedzőt is; a győztes hadvezér, Michael Oenning meglepetésre egy kéréssel állt elő, Szabics Imre pedig arról beszélt, hogy talán az újragondolt célkitűzésüket is felül kellene vizsgálniuk.

Hat gyorsasági szakasszal folytatódott szombaton a III. Rally Hungary ERC-futam, valamint a Nyíregyháza rali, amely a Mercarius országos bajnokság utolsó fordulója. Helyszíni beszámolónkon kívül interjút olvashatnak az abszolút sorrendben második helyen álló Herczig Norberttel, aki továbbra is az első helyre hajt.

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
10 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
10 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32