Birkózó ob: öt Honvéd-arany szabadfogásban

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 10:30
Szigetszentmiklós adott otthont a 2019-es felnőtt női és szabadfogású országos bajnokságnak, amelyen összesen 120 birkózó próbált szerencsét. A résztvevők között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmes versenyzők is szerepeltek, hazánk első felnőtt női Európa-bajnoka, Barka Emese is rajthoz állt, s magabiztosan nyert az 59 kilósoknál. Az Eb-2. és -3. Németh Zsanett ujjsérülés miatt hiányzott a mezőnyből.

A szakágankénti tíz-tíz bajnoki címből a hölgyeknél a Vasas és a Csepel egyaránt duplázni tudott, míg egy-egy aranyérmet zsebelt be a Tatabánya, az Érd, az Orosháza, az Újpest, az ESMTK és a Pécs. Meglepetésnek számított Galambos Ramóna veresége, az Eb-bronzérmes, idei U23-as kontinensbajnok kiválóságot a kadet Eb-harmadik Dollák Tamara két vállra fektette az 57 kilogrammosok között.

A férfiak mezőnyében a Honvéd uralkodott, tízből öt kategóriában bajnokot ünnepelhetett. Itt is akadt meglepetés, olimpiai és vb-bronzérmesük, az immáron 36. életévében járó Hatos Gábor óriási csatában alul maradt az U23-as Eb-ezüstérmes Tóth Bendegúzzal szemben a 92 kilogrammosoknál. A fővárosi klub azonban a Lukács-testvérek, Norbert és Botond, Farkas Rajmund, Szurovszki Patrik és Juhász Balázs révén öt kategóriát is megnyert. A maradék ötből kettőt nyert a Csepel, egyet-egyet pedig a Kecskemét, az ESMTK és a Haladás. A vb- és idén is Eb-bronzérmes Veréb István betegség miatt végül nem indult el az ob-n, Molnár József a kerek 10. hazai bajnoki címét szerezte.

BIRKÓZÓ OB, A GYŐZTESEK
SZABADFOGÁS

57 kg: Farkas Rajmund (BHSE)
61 kg: Budai Kovács Marcell (Csepel)
65 kg: Molnár József (KTE)
70 kg: Lukács Norbert (BHSE)
74 kg: Vida Csaba (Csepel)
79 kg: Lukács Botond (BHSE)
86 kg: Szurovszki Patrik (BHSE)
92 kg: Tóth Bendegúz (ESMTK)
97 kg: Juhász Balázs (BHSE)
125 kg: Ligeti Dániel (HVSE)

NŐK
50 kg: Réczi Bianka (TSC)
53 kg: Dénes Mercédesz (Érd)
55 kg: Szél Anna (OSBK)
57 kg: Dollák Tamara (UTE)
59 kg: Barka Emese (Csepel)
62 kg: Sastin Marianna (Vasas)
65 kg: Sleisz Gabriella (ESMTK)
68 kg: Nagy Alexa (Csepel)
72 kg: Elekes Tünde Emese (Vasas)
76 kg: Szmolka Nikoletta Renáta (PEAC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik