Birkózás: átadták Szentesen a Szilver Sportházat

Cs. B.Cs. B.
2021.09.11. 18:17
Átadták Szentesen a Szilver Táncsport Egyesület és a Dr. Papp László Birkózó Egyesület bázisául szolgáló Szilver Sportházat szombaton – közölte az MTI.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó-szövetség elnöke az ünnepélyes átadón azt mondta, Szentes a birkózás városa, sok nagyszerű, kivételes birkózó kötődik a településhez. Itt született az olimpiai ezüstérmes Dr. Papp László, és a város közössége fogadta be Lőrincz Mártont, Berlin olimpiai bajnokát miután szülőföldjére, Korondra nem térhetett vissza.

A 870 négyzetméteres alapterületű, kétszintes sportház új, nagyszerű lehetőségeket nyit meg, nemcsak a versenyzők, de más sportolni vágyó előtt is. A beruházás teljes, 220 millió forintos költségéből a kormány a Magyar Birkózó Szövetség létesítményfejlesztési keretén keresztül nettó 80.5 millió forintot biztosított – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkári posztját is betöltő politikus.

Az edzőterem nemcsak sportági, hanem társadalmi igényt is kielégítő feladatot lát el azzal, hogy segíti a mindennapos testnevelés megvalósítását. Heti két alkalommal óvodás csoportok veszik birtokba a termet, amelyben hét általános iskolás osztálynak is lehetőséget biztosítanak – testnevelés óra keretén belül – a sportoláshoz – tudatta az elnök.

A megfelelő környezet elengedhetetlen feltétele a fiatal sportolók testi-szellemi fejlődésének, fizikai és lelki egészségmegőrzésének. A magyar kormány számára kiemelten fontos a sport- és szabadidős tevékenységek támogatása, ezért is minősítettük stratégiai ágazattá a sportot – hangsúlyozta a politikus.

A Dr. Papp László Birkózó Egyesületben 38 igazolt versenyző sportol, az edzőtermet használók száma 170-180. A létesítmény lehetőséget biztosít edzőtáborok szervezésére is, mások mellett itt készült fel a serdülőválogatott az Európa-bajnokságra – tudatta Német Szilárd.

Farkas Sándor (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, egy olyan új beruházás, mint a Szilver Sportház átadása szinte szokványosnak mondható Szentesen, hiszen a város az elmúlt időszakban egyre több nagyszerű sportlétesítménnyel gazdagodott és gazdagodik a jövőben is.

A politikus hangsúlyozta, a két egyesület által elért sikerek a kitartásnak és elkötelezett szakmai munkának köszönhetők, az edzők mindent megtesznek sportágukért, és azokért a fiatalokért, akiket nevelnek.

A csaknem harminc éve működő Szilver Táncsport Egyesület két évtizede az ország legsikeresebb versenytánc sportegyesülete. A birkózó sport csaknem egy évszázada van jelen Szentes sportéletében, és számos virágkort élt meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.03.01. 19:22

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
2026.02.27. 20:41
Ezek is érdekelhetik