Birkózás: Tokió magyar hőseitől is kaptak útravalót a KIMBA tanulói

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 20:43
null
A tokiói hősöktől is kaptak útravalót a KIMBA tanulói
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) hivatalosan is megkezdődött az első, teljes létszámmal induló tanév. Az ünnepélyes megnyitón ott volt Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, és testvére Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó, valamint Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár is – olvasható a hazai szövetség hírlevelében.

 

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke beszédében kiemelte: az akadémia növendékei az egész országnak megmutathatják, hogyan kell alázatosan, fegyelmezetten és tisztelettudóan dolgozni a célokért.

„Jó állampolgárokat, boldog és gondolkodó embereket szeretnénk nevelni. Köszönöm a szülőknek a bizalmat: több mint nyolcvanan költöztek be a kollégiumba, s rajtuk kívül további százhúsz sportoló vesz részt az akadémia egyéb programjaiban” – mondta az MBSZ elnöke

Lőrincz Tamás hangsúlyozta: megéri, és kell is kőkeményen dolgozni akkor, ha valaki valóban a világ legjobbja szeretne lenni. Ez neki sem sikerült volna másképp. Öccse, Viktor azt idézte fel, rengeteget köszönhetnek az egykori Mr. Tus birkózó-sportiskolának, amelyben együtt nevelkedtek testvérével, s hasonló szakmai filozófia mentén működött, mint most a KIMBA.

Az akadémisták nevében a budapesti kadet-világbajnokságon aranyérmes Elekes Enikőt és a harmadik helyen záró Gombos Alexet mondta el a fogadalmat. Az edzők nevében a háromszoros vb-harmadik, Európa-bajnok Barka Emese és az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán tette meg ugyanezt.

Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Mély megbecsüléssel kezelem a díszpolgári címet

Birkózás
2025.12.01. 13:00

Kiállítás nyílt Kozma István és Jamamoto Takao barátságáról a KIMBÁN

Birkózás
2025.11.27. 18:25

Átadták a szigetvári birkózócsarnokot

Birkózás
2025.11.27. 13:30

Csökkentették a török birkózósztár doppingvétség miatti büntetését

Birkózás
2025.11.23. 12:25

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Szabó László: Öt éven belül ötven százalékkal növeljük a bázisunkat!

Birkózás
2025.11.12. 11:32

„Rendben vagyok, már csak fel kell épülnöm!” – Losonczi Dávidot pénteken megműtötték

Birkózás
2025.11.07. 19:17

Birkózás: a Ferencváros nyerte meg a csapatbajnokságot

Birkózás
2025.11.05. 23:10
Ezek is érdekelhetik