Az Év Sportolója Gála: kategóriánként tízen maradtak! – ők lehetnek 2021 legjobbjai

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 13:29
null
A tavaly elnyerhető trófea (Fotó: MSÚSZ/Zsigmond László)
A férfiaknál öt olimpiai bajnok is verseng az év legjobbjának járó díjért a 64. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán. A szervezők képviseletében péntek délután, a névadó szponzor M4 Sport csatorna élő adásában jelentette be Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, lapunk főszerkesztője a kategóriánként versenyben maradt tíz-tíz jelöltet. Kiderült az is, kik közül kerül ki az Év női sportolója, az Év edzője, valamint az Év csapata hagyományos csapatsportok és egyéni sportágak csapatai közt egyaránt. A sportújságírói voksokat követően december végén szűkül a lista három-három főre.

 

Ahogyan 1958 óta minden esztendőben, a sportújságírók ezúttal 64. alkalommal is megválasztják az év legjobbjait. Szokás szerint az Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége állította össze a kategóriák jelöltjeit – ezeket ismertették az M4 Sporton.

A fogyatékos sportolók díjairól a paralimpiai bizottság által összeállított jelöltlista alapján felkért szakemberek, köztük újságírók döntenek. Az Év sportpillanata-díj jelöltjeire a gála névadó főtámogatója, az M4 Sport tehetett javaslatot, a szurkolók és a szakírók közösen választják meg a kategória győztesét, a drukkerek a televízió honlapján voksolhatnak majd. Az Év e-sportolójára a Magyar E-sport-szövetség jelölhetett, az Év szabadidős sporteseményére pályázni lehet, mindkét kategóriában az MSÚSZ elnöksége dönt a díjazottról. Ugyancsak a szövetség elnöksége határoz arról is, hogy ki kapja majd a szövetség Életműdíját.

A voksolás péntek délután indul és december 28-án 10 óráig tart.

A kategóriák első három helyezettjét december 28-án ismertetik, a győztesek személyére pedig a január 6-ai gálán derül fény. A szavazás részleteiről további hírek, információk a sportújságíró-szövetség honlapján találhatóak.

A gálának, hasonlóan a korábbi esztendőkhöz, ezúttal is a Nemzeti Színház ad majd otthont. A szervezők korábbi bejelentése szerint – amennyiben ezt az akkor érvényben lévő szabályok lehetővé teszik – nézők előtt. A gála kreatív producer ezúttal is Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke lesz.

64. M4 SPORT – AZ ÉV SPORTOLÓJA GÁLA
JELÖLTEK
AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA
BERECZ ZSOMBOR
(vitorlázó – olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok)
FUCSOVICS MÁRTON
(teniszező – wimbledoni negyeddöntős)
KOPASZ BÁLINT
(kajakozó – olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok)
LŐRINCZ TAMÁS (birkózó – olimpiai bajnok, Európa-bajnok
LŐRINCZ VIKTOR
(birkózó – olimpiai ezüstérmes)
MILÁK KRISTÓF
(úszó – olimpiai bajnok és ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok)
SIKLÓSI GERGELY
(párbajtőrvívó – olimpiai ezüstérmes)
SZILÁGYI ÁRON
(kardvívó – olimpiai bajnok és bronzérmes)
TÓTKA SÁNDOR
(kajakozó – olimpiai és Európa-bajnok)
VALTER ATTILA
(kerékpáros – rózsaszín trikós a Girón)

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA
CSIPES TAMARA
(kajakozó – olimpiai ezüstérmes, négyesben olimpiai bajnok, párosban világbajnok)
GULYÁS MICHELLE
(öttusázó – egyéniben vb-bronzérmes, csapatban vb-ezüstérmes)
KAPÁS BOGLÁRKA
(úszó – olimpiai negyedik, Európa-bajnok)
KESZTHELYI RITA
(vízilabdázó – olimpiai bronzérmes)
KOVÁCS SAROLTA
(öttusázó – olimpiai bronzérmes)
KOZÁK DANUTA
(kajakozó – egyéniben olimpiai negyedik, a négyesben olimpiai bajnok, párosban olimpiai harmadik és világbajnok)
MÁRTON ANNA
(kardvívó – olimpiai negyedik)
OLASZ ANNA
(nyílt vízi úszó – olimpiai negyedik)
PUPP RÉKA
(cselgáncsozó – olimpiai ötödik)
VAS KATA BLANKA
(kerékpáros – olimpiai negyedik)

AZ ÉV CSAPATA (egyéni sportágak csapatai)
FÉRFI KAJAK KETTES (Nádas Bence, Kopasz Bálint – kajakozók – olimpiai negyedikek)
FÉRFI KARDCSAPAT
(Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron – vívók – olimpia bronzérmesek)
FÉRFI 4x100 GYORSVÁLTÓ
(Bohus Richárd, Milák Kristóf, Németh Nándor, Szabó Szebasztián – úszás – olimpiai ötödikek)
FÉRFI ÖTTUSACSAPAT
(Bereczki Rcihárd, Demeter Bence, Marosi Ádám, öttusázók – világbajnokok)
KETTESFOGATHAJTÓ-VÁLOGATOTT
(ifj. Dobrovitz József, ifj. Fekete György, Hölle Martin – lovassport – világbajnokok)
NŐI KAJAK KETTES (Csipes Tamara, Medveczky Erika, kajakozók – olimpiai negyedikek)
NŐI KAJAK KETTES
(Kozák Danuta, Bodonyi Dóra – kajakozók – olimpiai bronzérmesek)
NŐI KAJAK NÉGYES
(Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna, Kozák Danuta – kajakozók – olimpiai bajnok)
NŐI ÖTTUSACSAPAT
(Alekszejev Tamara, Gulyás Michelle, Guzi Bianka, Simon Sarolta, Réti Kamilla – öttusázók – vb-ezüstérmes, Európa-bajnok)
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA FÉRFIVÁLTÓ (Burján Csaba, Krueger John-Henry, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor – rövid pályás gyorskorcsolya – világbajnoki ezüstérmesek)

AZ ÉV CSAPATA (hagyományos csapatok)
FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT
(kézilabda –világbajnoki ötödik)
FÉRFI LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT
(labdarúgás – Eb-résztvevő)
FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT (vízilabda – olimpiai bronzérmes)
FTC-TELEKOM VÍZILABDACSAPAT
(vízilabda – férfi Bajnokok Ligája-2.)
GYŐRI AUDI ETO KC
(kézilabda – női Bajnokok Ligája-3.)
NŐI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT
(jégkorong – vb-résztvevő)
NŐI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT
(kézilabda – olimpiai hetedik)
NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT
(vízilabda – olimpiai bronzérmes)
SOPRON BASKET
(kosárlabda – női Euroliga-4.)
SZOLNOKI DÓZSA
(vízilabda – férfi Eurokupa-győztes)

AZ ÉV FOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA
GÁSPÁR TAMÁS (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraíjászat – paralimpiai 5. hely)
JUHÁSZ TAMÁS (Magyar Paralimpiai Bizottság, parakajak-kenu – paralimpiai 6. hely KL – 1200m, paralimpiai 8. hely VL2 – 200m, Európa-bajnoki 5. hely VL2 – 200 m)
KISS PÉTER PÁL (Magyar Paralimpiai Bizottság, parakajak-kenu – paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok KL1 – 200 m)
MAJOR ENDRE (Magyar Paralimpiai Bizottság, para-asztalitenisz – paralimpiai 5. hely – egyéni)
MÁTHÉ GÁBOR (Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, hallássérülttenisz – Európa-bajnoki 2. hely)
MIHÁLOVITS TAMÁS (Magyar Szervátültetettek Szövetsége, szervátültetett-atlétika – Szervátültetettek és Szervre Várók Magyar Bajnoksága – súlylökés I. hely, diszkoszvetés I. hely, gerelyhajítás I. hely, kislabda hajítás I. hely)
OSVÁTH RICHÁRD (Magyar Paralimpiai Bizottság, kerekesszékes vívás – paralimpiai ezüstérmes, tőr egyéniben)
PÁLOS PÉTER (Magyar Paralimpiai Bizottság, para-asztalitenisz – paralimpiai 1. hely)
SEDRIC WATCHOU (Magyar Paralimpiai Bizottság, para-erőemelés – paralimpiai 6. hely)
SZŐLLŐSI ISTVÁN (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraatlétika – paralimpiai 5. hely Európa-bajnoki 7. hely súlylökés)

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA

DÁVID KRISZTINA (MPB, para-sportlövészet – paralimpiai bronzérem 10m pisztoly)
EKLER LUCA (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraatlétika – paralimpiai bajnok távolugrás, paralimpiai 4. hely 100 m, paralimpiai 5. hely 400m, Európa-bajnok távolugrás, és 400m, 2. hely 100 m)
GÁL NIKOLETT (Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, hallássérült-atlétika – Hallássérültek atlétika világbajnoksága 3. hely)
HAJMÁSI ÉVA (Magyar Paralimpiai Bizottság, kerekesszékes vívás – paralimpiai negyedik helyezett kard egyéni, tőr egyéni, bronzérem tőr csapat)
ILLÉS FANNI (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraúszás – paralimpiai bajnok 100m mellúszás, paralimpiai 5. hely 4x100 gyorsváltó, Európa-bajnok 100 mellúszás, Európa-bajnok 2. hely 4x100m gyorsváltó)
KONKOLY ZSÓFIA (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraúszás – paralimpiai bajnok 100m pillangó, paralimpiai ezüstérem 400m gyorsúszás, paralimpiai ezüstérem 200m vegyesúszás, paralimpiai 9. hely 100m gyorsúszás, paralimpiai 6. hely 100m hátúszás, paralimpiai 5.hely 4x100m gyorsváltó, háromszoros Európa-bajnok 400m gyorsúszás, 100m pillangóúszás, 200m vegyesúszás, Európa-bajnok 2. hely 4x100m gyorsváltó)
PAP BIANKA (Magyar Paralimpiai Bizottság, paraúszás – paralimpiai bajnok 100m hátúszás, paralimpiai ezüstérem 400m gyorsúszás, paralimpiai ezüstérem 200m vegyesúszás, paralimpiai 4. hely 100m gyorsúszás, paralimpiai 7. hely 100m mellúszás, paralimpiai 5.hely 4x100m gyorsváltó, négyszeres Európa-bajnok 100m gyorsúszás, 400m vegyesúszás, 100m hátúszás, 200m vegysúszás, Európa-bajnoki ezüstérmes 100m mellúszás, Európa-bajnok 2. hely 4x100m gyorsváltó)
SZVITACS ALEXA (Magyar Paralimpiai Bizottság, para-asztalitenisz – paralimpiai bronzérem egyéni, paralimpiai 5. hely csapat)
VARGA KATALIN ESZTER (Magyar Paralimpiai Bizottság, parakajak-kenu – paralimpiai bronzérem 200m, világbajnoki bronzérem 200m, Európa-bajnoki bronzérem 200m)
VERES AMARILLA (Magyar Paralimpiai Bizottság, kerekesszékes vívás – paralimpiai bajnok párbajtőr egyéni)

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA
4x100 M GYORSÚSZÓ VÁLTÓ-VÁLOGATOTT (Magyar Paralimpiai Bizottság, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Payer Kata – paralimpiai 5. hely 4x100m gyors [34 pont], Európa-bajnoki ezüstérem 4x100m gyors [34 pont])
MAGYAR LÁTÁSSÉRÜLT SAKK-VÁLOGATOTT (Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetsége, Zámbó Zoltán István, Györkös Lajos, Kovács Apolló Lóránt, Rév Miklós, Szilágyi Sámuel Attila, Voján István – 16.IBCA Vaksakk Olimpia 9. helyezés)
NŐI KEREKESSZÉKES TŐRCSAPAT (Magyar Paralimpiai Bizottság, Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Hajmási Éva – paralimpiai bronzérem tőrcsapat)
VEGYES PÁROS BOCCIA-VÁLOGATOTT (Magyar Paralimpiai Bizottság, Szabó Alexadra, Hegedűs László – 2021-es Boccia Európa-bajnokság 2. helyezés)
VEGYES PÁROS CURLING-VÁLOGATOTT (Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, Varkoly Zoltán, Pintér Zsuzsanna – 2021-es Curling Európa-bajnokság 3. helyezés)

AZ ÉV EDZŐI
BÍRÓ ATTILA
(a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya)
CSIPES FERENC
(Csipes Tamara és a női kajak négyes edzője)
DECSI ANDRÁS
(Szilágyi Áron és a férfi kardválogatott edzője)
DEMETER IRÉN
(Kopasz Bálint edzője)
HÜVÖS VIKTOR
(Tótka Sándor edzője)
MÄRCZ TAMÁS
(a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya)
MARCO ROSSI
(a férfi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya)
SELMECI ATTILA
(Milák Kristóf – korábbi – edzője)
SIKE ANDRÁS
(a kötöttfogású birkózóválogatott vezetőedzője)
SZABÓ ÁLMOS
(tanítványai, Papp Bianka és Illés Fanni két arany- és két ezüstérmet nyertek a paralimpián)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik