Asztalitenisz: ezüstérmes az Ecseki, Madarász páros

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 13:57
null
A WTT-sorozat első magyar döntőse, az Ecseki Nándor, Madarász Dóra páros végül a második helyen zárt<br />(Fotó: Dömötör Csaba)
A WTT-sorozat budapesti állomásának első döntőjében az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros 3:1-re kikapott az indiai Sathiyan Gnanasekaran, Manika Batra kettőstől.

 

A budapesti WTT-verseny utolsó napján már csak az öt szám döntőjét rendezik meg. A programot a vegyes párosok fináléja nyitotta, ebben az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó révén érdekeltek voltunk, az ellenfél az indiai Sathiyan Gnanasekaran, Manika Batra egység volt.

A várakozásnak megfelelően kiegyenlített küzdelmet hozott a mérkőzés, az első két játszma után döntetlenre álltak a felek. A fordulópontot a harmadik szett vége jelentette: 10:9-es magyar vezetésnél az indiaiak időt kértek, s ez pont elég volt arra, hogy megtörjék a mieink lendületét, 12:10-re megnyerték a játszmát, majd a lélektani előnyüket kihasználva a negyediket is behúzták.

A BOK-csarnokban zajló viadal első aranya tehát az indiaiakhoz került, a mieink egy ezüstnél járnak – egyébként az Ecseki, Madarász kettős volt az idén beinduló WTT-sorozat első magyar döntőse –, de ez még egészen biztosan változik, a női páros fináléjában ugyanis Pergel Szandra oldalán Madarász Dóra újra asztalhoz áll, az ellenfél az orosz Olga Vorobjeva, Jana Noskova kooperáció lesz.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), BOK-CSARNOK
Vegyes páros. Döntő: Gnanasekaran, Batra (indiai)–Ecseki, Madarász 3:1 (9, –9, 10, 6)

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik