SZABÓ GÁBOR 2020.11.20 11:44 Frissítve: 2020.11.20 12:12

Ádámfi Attila: Igenek és nemek hiányoznak a McLaren-jelentésből

Az apósát többek között korrupcióval, szavazatvásárlással vádoló McLaren-jelentést nemrégiben keményen bíráló volt IWF-főigazgató igeneket, nemeket, bizonyítékokat várt volna. A külföldi médiában közben FBI-vizsgálatról, svájci nyomozásról cikkeztek Aján Tamással kapcsolatban, akit „csak” a fő probléma részeként említett az októberben leváltott ügyvivő elnök, Ursula Papandrea.

A McLaren-jelentés őt érintő részeiről véleményt formáló Ádámfi Attila apósa, Aján Tamás mellett a tavalyi pattayai vb-n (Fotó: iwf.net)

 

– Miért éppen most jött el az idő, hogy kritizálja a McLaren-jelentésben foglaltakat?
– Miután szeptember utolsó napjáig még a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség alkalmazásában álltam, amely megrendelte a vizsgálatot, a békesség kedvéért, illetve jogászok tanácsára nem nyilvánultam meg. Függetlenként már elmondhattam a véleményem, mégpedig szigorúan tényekre, dokumentumokra alapozva.

– Angolul, oroszul és spanyolul megfogalmazott e-mailben már júliusban elbúcsúzott munkatársaitól. Mi történt a következő két és fél hónapban?
– A felmondási időmet töltöttem, júliusban mentesítettek a munkavégzés alól – hála istennek! Veszélyes lettem volna bizonyos embereknek.

– Akkor volt alkalma áthámozni magát a McLaren-riporton.
– Igen, nem most születtek meg a fejemben a két héttel ezelőtt nyilvánosságra hozott gondolatok.

– Mit mondjak, nem dicséri meg Richard McLarent az IWF-nek átadott vizsgálati anyagért…
– Azt gondoltam, ha egy jogászprofesszor leír valamit, azt objektíven és – ahogy mindig hangoztatták a vizsgálatról – függetlenül teszi, igennel vagy nemmel tud felelni kérdésekre, vagy van bizonyítéka, vagy nincs. Csak apróság, hogy a teljes nevemet egyszer sem tudták helyesen leírni, vagy hogy Aján Tamás főtitkári kinevezésének éve is rosszul szerepel a riportban. Azt hittem, korrekt jelentést tesz le az asztalra, ehelyett tele van ilyen kifejezésekkel, hogy „nincs kizárva, lehetséges, elképzelhető”…

PREFERÁLT SZEMÉLYEK LOBOGTATOTT LISTÁJA

LEGYEN ÉRDEKESEBB!

A 47 éves Ádámfi Attila 2001 óta dolgozott az IWF versenyigazgatójaként, 2014-ben lett főigazgató. Miután a NOB 2017 júniusában meglebegtette a sportág levételét a 2024-es olimpia programjáról, az IWF hamarost megalakította sportprogram-, valamint a tiszta sportért elnevezésű két bizottságát – előbbinek tagja lett Ádámfi, aki koordinálta is a két testület munkáját, egyúttal összekötő személy volt az IWF-elnökséggel és a NOB-bal. Az olimpiai kvalifikáció és a versenyrendszer kialakítása mellett a sportág lehetséges megújítása is a sportprogrambizottság feladata.

„A súlyemelés tradicionális mozgásforma, ugyanakkor a tradíció manapság nem feltétlenül előny – magyarázza Ádámfi Attila. – Éppen ezért meg kell próbálni szélesíteni a portfóliót, a három-három szakítás- és lökésgyakorlatnál érdekesebb versenyszisztémát kitalálni. Lehetne az olimpiai súlyemelés az erősportok centruma, a nagy események ne csak súlyemelésből álljanak. A hasonló ötletek megvalósításához lenne szükség rugalmasabb, az újra fogékonyabb elnökségre.”

Ádámfi szerint az olimpiai kvóták csökkentése miatt nincs kizárva, hogy csak hat-hat súlycsoportban rendeznek majd versenyeket, de van élet az öt karikán kívül is. Miként más sportágakban, a súlyemelésben is léteznek már nem olimpiai kategóriák, de a lényeg, hogy az erős emberek küzdelme megőrizze helyét az ötkarikás műsorban.

– Ami önt illeti, a 2017-es IWF-elnöki választás kapcsán „szólítja meg” a jelentés. Miért is?
– A McLaren-riport három fő témával foglalkozik: az IWF doppingellenes és pénzügyi tevékenysége, valamint a választási csalás és vesztegetés témaköre. Az IWF főigazgatójaként az előbbi kettőben nem vettem részt operatív módon, a harmadikhoz viszont okkal szólhatok hozzá, mert Aján Tamás kampányáról és megválasztásáról mindent tudok.

– Akkor beszéljen arról a bizonyos listáról!
– Nos, találtak egy lefotózott listát a számítógépemen, amely az úgynevezett preferált személyek nevét tartalmazza. Ezt lobogtatják a választási korrupció egyik bizonyítékaként, holott egyrészt több lista is volt a számítógépemen, másrészt egy választás előtt minden elnökjelöltnek megvan a kiválasztott csoportja, amelynek bizalmat szavaz. Itt is erről van szó, győzelem esetén elnök Aján Tamás, főtitkár Mohamed Dzsalud, női alelnök Ursula Papandrea és a többi… Ez nem azt jelenti, hogy korrupció van, hanem azt, hogy ez a csoport nyert. Az európai szövetség 2016-os választása előtt is volt listájuk a kampányoló elnökjelölteknek, így a győztes Antonio Ursónak is. Ismerem is azt a névsort, de emiatt Antonio Urso korrupt? Nem korrupt!

ERKÖLCSI JELENTŐSÉG

– Hotelben átadott csúszópénzekről is olvashatunk a McLaren-riportban. Mit szól hozzá?
– Valaki – egy titkos tanú… – azt hallotta a folyosón, hogy az egyik nemzeti szövetség elnöke azt mondja a thaiföldi elnöknek, Intarat Yodbangtoeynek, hogy kéri a pénzét, mert rá szavazott (Yodbangtoey az IWF első alelnöke lett – a szerk.). Aján Tamásról nincs is szó, holott szavazatvásárlással gyanúsítják a McLaren-jelentésben.

– Rendben, de nyilvánvalóan nem maga az elnök sétálgatna egy hotelfolyosón, ha le akar fizetni valakit.
– Valóban, de ha igaz is volna ez a folyosói történet, mi közünk hozzá, mennyiben érint engem vagy Aján Tamást?

– A hamisítást is McLaren szemére veti. Ezt mire alapozza?
– Ravasz csavarral engem is igyekeztek a korrupció gyanújába keverni, mondván, találtak egy e-mailt nálam; a pánamerikai szövetség elnökének asszisztense írta, amelyből kiderül, hogy megpróbálták megvesztegetni a pánamerikai elnököt. Ehhez a levelezésemhez „hozzáköltöttek”, vagyis az eredeti e-mailben nem szereplő szöveget illesztettek bele, és arra a „következtetésre” jutottak, Aján Tamás érdekében akarták megvesztegetni a kontinentális szövetség vezetőjét… De kérdem én, McLaren megpróbálta kivizsgálni ezt?! A vizsgálatra okot adó ARD-dokumentumfilmben kidomborított thaiföldi, tinédzsereket érintő doppingolásról egy szó sem esik a jelentésben, amelyben rengeteg a csúsztatás, szinte minden oldalába bele lehet kötni. Egyértelműen arra kérték fel a kanadai jogászprofesszort, hogy nyomozzon az ARD-riport alapján, de nem teljesített jól: minőségi munka helyett sok benne a hiba, pontatlan, szubjektív, nem pártatlan – vagyis megkérdőjelezhető a hitelessége.

– Utalt rá, hogy jogi lépéseket is tett. Mik ezek?
– Mintegy három hete a jogi képviselőm levélben hívta fel Richard McLaren figyelmét a valótlanságokra, és kérte, javítsa ki jelentésében többek között az e-mailemre vonatkozó részt. Elsősorban erkölcsi jelentősége van a lépésemnek, egyelőre nem kezdeményeztem jogi eljárást.

– Volt egy erős mondata: egyetlen bűne, hogy húsz éve feleségül vette Aján Tamás lányát. Egyúttal úgy is tekinthettek önre, mint akit apósa tudatosan segít, felépít, vagyis utódjának szán, nem?
– Ezt azoktól kell megkérdezni, akik így gondolták.

FELTÉTELES VISSZATÉRÉS

– Az Aján Tamás helyére lépő, az elnökség által azóta leváltott ügyvivő elnök, Ursula Papandrea elismerő szavakkal búcsúztatta el. Visszatérne az IWF kötelékébe?
– Az elmúlt hónapok történéseit látva-hallva nem bánom, hogy most körön kívül vagyok. Kedvezőbb helyzetben szívesen segítenék a sportágnak – például legyen új választás, alakuljon a reformra fogékonyabb elnökség! Olyan pozícióba térnék csak vissza, amelyben lenne ráhatásom a folyamatokra, hiszen a tapasztalatom megvan, tudom, mik az elvárások a sportággal szemben.

– Másfél hónapja nem az IWF alkalmazottja, hogy képzeli el a közeli jövőjét?
– A családdal szembeni deficitet igyekszem csökkenteni, nincs semmi olyan stádiumban, hogy holnap bárhová elkötelezhetném magam. A Magyar Bandyszövetség elnökeként és a nemzetközi szervezet alelnökeként azon dolgozom, hogy a bandy ne csak egyszerűen elismert olimpiai sportág legyen, hanem kerüljön fel az olimpiai programra.

KÍVÁNCSI FBI, VIZSGÁLÓDNAK SVÁJCBAN

Az amerikai nyomozó hatóságot is meglepte, hogy Aján Tamásnak évek óta volt társadalombiztosítása az Egyesült Államokban, s kutat a houstoni vb-n beszedett pénzek után is.

Időről időre újabb vagy újnak tűnő információkat közöl a nemzetközi sajtó Aján Tamásról, a januárban félreálló, majd áprilisban az IWF elnöki posztjáról le is mondó sportdiplomatáról. Legutóbb a Play The Game portál tette közzé olyan, az azeri szövetség elnökének,

Jahangir Askerovnak 2013-ban címzett levelek tartalmát, amelyek arra utalhatnak, hogy Aján Tamás – noha „erkölcsi mészárlást” emleget – késleltette a tömeges aze­ri dopping­esetek nyilvánosságra hozatalát és bejelentésüket a WADA-nak. A levelek azután íródtak, hogy a korábbi 15 pozitív azeri doppingtesztet újabb nyolc követte. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy 2014 márciusára már lezárták az eljárásokat, az IWF április 1-jén be is jelentette, hogy az azeri szövetség 500 ezer dolláros büntetést kapott, tíz nap múlva pedig lehetett tudni, ki az a 18 doppingoló (öten „dupláztak”), akit két-két évre eltiltottak.

A Play The Game arról is írt, hogy súlyemelőberkekben nem volt titok, Aján rendszeresen töltötte szabadságát a Floridai-öböl partján fekvő családi luxusingatlanban, ugyanakkor a FBI-t is meglepte, hogy évtizedek óta volt társadalombiztosítási száma az Egyesült Államokban, ami ott a bankszámlanyitás feltétele. Az FBI vizsgálja, mi lett a 2015-ös houstoni vb-n készpénzben beszedett, részvételi díjakból, bírói licencek díjaiból, egyebekből származó – állítólag – százezer dollárral, amely a nyomozást ismerő források szerint nem került rá az IWF magyarországi számlájára. Az FBI-t az is érdekli, miért vezetett az IWF éveken át számlát a coloradói Wells Fargo Banknál, miként az IWF székhelye és egyes dél-amerikai országok súlyemelő-szövetségei közti ügyletek is felkeltették a kíváncsiságát.

A Play The Game közölte, hogy – amint a Magyar Nemzet is beszámolt róla júniusban – Magyarországon, valamint Svájcban is folynak vizsgálatok Aján Tamással szemben. Vaud kanton legfőbb ügyésze kérdésre válaszolva kijelentette, a vizsgálatok az IWF működésével vannak összefüggésben (esetleges hűtlen kezelés, dokumentumhamisítás, hatalommal való visszaélés).

Kevesebb figyelmet kapott az Aján helyét januárban ügyvivő elnökként átvevő, majd október 13-án az elnökség által leváltott Ursula Papandrea közelmúltbeli videointerjúja. Ebben Aján Tamást egy „nagyobb probléma részeként” említi, aki egymaga nem tudta volna működtetni a rendszert. Ehhez kellett a változásoktól most is idegenkedő elnökség („old guard” – ahogy ő fogalmaz), amely szerinte csak azért akarta meneszteni Ajánt, mert három éve valóban nagy reformokba fogott, és főleg a rendkívül szigorú új doppingellenes szabályok sértik több, az elnökségben képviselt ország érdekeit.

2021.01.24 07:53:15

Egyéb egyéni BODNÁR ZALÁN

„Rendkívüli teljesítménnyel hívták fel a világ figyelmét Trianon égbekiáltó igazságtalanságára.”

2021.01.21 23:42:57

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Kiszámíthatatlanság – talán ez a legjobb szó, ami valahol még manapság is jellemzi az itáliai miliőt. Aztán jött 2020, és átalakult a világ. Sőt, megszűnt a világ, legalábbis egy vérbeli olasz futballszurkoló világa. Üresek a stadionok, üresek a lelkek.

2021.01.21 10:42:04

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„Értékelni kell és »jól tartani« azt a szervet, amelyet kaptam, azt a testet, amelyben élhetek.”

2021.01.13 15:47:10

Egyéb egyéni L. PAP ISTVÁN

A 46. amerikai elnök, Joe Biden elődei többek között lovagoltak, bokszoltak és amerikai futballoztak is.

2021.01.18 20:28:38

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Az olimpia örök szerelmeseként is legfeljebb reménykedem: elég erős az öt karika ahhoz, hogy kötőanyag legyen ott, ahol minden szétesni látszik.