A gyermek áldás – Malonyai Péter jegyzete

Aligha kell magyaráznom, hogy ha van olyan téma, amelyhez tényleg csak kívülállóként tudok hozzászólni, az a szülés. Ez a férfiak sorsa, még akkor is, ha hallottam már apáktól, hogy az lett volna a jó, ha nemcsak nevelheti, hanem meg is szülhette volna az utódot. Lévén ő a családfő.

Ez a hozzáállás nem az én világom, a tiszteleté már inkább, sőt leginkább, az anyaság számomra megfoghatatlan érzés, és ez persze, hogy így van jól.

Évtizedekkel ezelőtt még nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy mire képesek a hölgyek szülés után a sportpályán, de az biztos, hogy többször is olvashattam az osztrák magasugrónőről, Ilona Gusenbauerról, aki a mexikói olimpia (1968) előtt öt hónappal szülte meg kislányát, majd negyedév múlva egyéni csúcsot ugrott. A játékokon nyolcadik lett, de az eredményei stabilan jók maradtak, olyannyira, hogy előbb fedett pályán (1970), majd szabadtéren (1971) Európa-bajnokságot, a müncheni olimpián (1972) pedig bronzérmet nyert, világcsúcsot is ugrott.

Mindez azért érdekes, mert példája nyomán tudományos cikkek sora látott napvilágot arról, hogy a szülés úgymond a legjobb dopping, olyan hormonok szabadulnak fel a női szervezetben, amelyek segítségével javul(hat) a teljesítmény.

Érdemben hozzászólni ehhez sem tudok, ahhoz már inkább – és ebben megerősítenek címlapsztorink hősei is –, hogy lelkileg mit jelent az anyaság. Alapvetően felszabadultságot, ami nem kis dolog mostanság, amikor nyomásról, teherről rengeteget beszélnek egy-egy verseny előtt a klasszisok. Érdekes módon a gyerek gondozásával, nevelésével kapcsolatban ilyesmiről szó sem esik, pedig jókora különbség van felelősségben aközött, hogy hányadikak leszünk, s mire viszi a kislányunk, kisfiunk.

Hiába van mérhetetlenül nagyobb súlya az utóbbinak, a témában senki nem panaszkodik, természetesnek tartja, hogy észnél kell lennie. Hál' Istennek – mert szorongva gyereket sem lehet nevelni. Az anyaság nyilvánvalóan nagyobb verseny, rangosabb küzdelem, mint amikor száll a labda, pörög a stopper, leesik vagy fennmarad a léc, és így tovább. És mégis... A nálam a szülői léthez képest másodlagos sportolás állíthat gátakat a hölgyek elé mostanság – kell-e mondanom, hogy ettől is torz a fene modern sportélet.

Valamennyi szülés után visszatérő klasszisnak sok sikert kívánok, azzal, hogy higgyék el, ami igazán fontos, abban már a csúcsra jutottak.

Kézcsókom, hölgyeim.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!