NS-jótékonyság: értékes sportereklyékkel a kis Krisztiánért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 14:43
Nagyszabású jótékonysági a(u)kció indult egy Igriciben élő súlyos beteg kisfiú megsegítésére, a felhívás során jelentős értéket képviselő sportereklyékre lehet licitálni.

 

A tiszaújvárosi tűzoltó, Baka Krisztián kisfia teljesen egészségesen jött világra két és fél évvel ezelőtt, ám alig nyolc hónaposan a védőoltás ellenére agyhártyagyulladást kapott. Négy hétig kómában feküdt, s mire fel tudták ébreszteni, megvakult és gyakorlatilag teljesen megsüketült. A kis Krisztián emellett önálló nagymozgásokra sem képes, hasra fordulni is csak segítséggel tud. A szülők foggal-körömmel küzdenek a kisfiú helyzetének jobbá tételéért, folyamatosan gyógytornára, valamint látás- és hallásfejlesztésre hordják a csöppséget.

Emellett szeretnének eljutni Borsodból a komplex és intenzív fejlesztő kezeléseket biztosító solymári Borsóházba, illetve egy soproni speciális intézménybe, ahol rengeteg gyermeken segítettek már. A kezelések azonban jelentős anyagi terhet rónak a családra, ezért mindennemű támogatás létfontosságú lehet a számukra.

Az édesapa kollégái most nagyszabású licitet szerveztek: számos profi magyar sportegyesület és magánszemély ajánlott fel komoly sportereklyéket a kis Krisztián megsegítésére.

A következő mezekre és sportszerekre lehet licitálni a Supersum Alapítvány hivatalos Facebook-oldalán.

A kikiáltási ár minden termékre 10.000 Ft, a licitlépcső 5.000 Ft. A szerencsés nyertes a vételi ár a Supersum Alapítvány számlájára való beérkezését követően személyesen veheti át a megvásárolt terméket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei, vagy egyeztetésnek megfelelően bármelyik területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságon.

A licit időpontja: 2023. április 11., 14:00–április 21., 16:00

Labdarúgó NB I
· A Ferencvárosi TC játékosok által dedikált meze
· A Zalaegerszeg játékosok által dedikált meze
· A Kisvárda játékosok által dedikált meze
· A Debreceni VSC jubileumi meze
· A Mol Fehérvár játékosok által dedikált meze
· A Vasas játékosok által dedikált meze
· A Mezőkövesd 2 db játékosok által dedikált meze
· A Kecskemét játékosok által dedikált meze
· A Puskás Akadémia játékosok által dedikált meze
· A Paks játékosok által dedikált meze
· A Honvéd FC játékosok által dedikált meze
· Az Újpest játékosok által dedikált meze
· Dombó Dávid (Vasas) dedikált kapuskesztyűje

Labdarúgó NB II
· Priskin Tamás (Győri ETO) dedikált meze
· Bacsa Patrik (Győri ETO) dedikált meze
· Az MTK játékosok által dedikált meze
· A Haladás játékosok által dedikált meze
· A Pécsi MFC játékosok által dedikált meze
· Az FC Ajka játékosok által dedikált meze

Labdarúgó NB III
· A Putnok FC játékosok által dedikált meze

Egyéb labdarúgás
· Sepsi OSK, Tamás Márk dedikált meze
· A Dunaszerdahelyi AC játékosok által dedikált meze

Kosárlabda
· A Zalakerámia ZTE KK játékosok által dedikált meze
· A 3x3-as magyar női válogatott Böröndy Vivien által dedikált meze

Vízilabda
· a magyar női válogatott melegítője és a magyar férfiválogatott 2020-as Európa-bajnok tablója

Röplabda
· A Vegyész RC Kazincbarcika játékosok által dedikált meze

Kézilabda
· A Pick-Szeged meze
· Rasmus Lauge (Telekom Veszprém) játékosok által dedikált meze
· A Praktiker-Vác játékosok által dedikált meze
· A Balatonfüredi KSE játékosok által dedikált meze
· A Balatonfüredi KSE játékosok által dedikált labdája

Jégkorong
• A magyar férfiválogatott dedikált meze a Magyar Jégkorongszövetség felajánlásával

Aki anyagilag támogatná a családot és Baka Krisztiánt, az a Supersum Alapítvány számlaszámán keresztül teheti ezt meg.

Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik