WTCC: végre! Michelisz a Honda gyári csapatánál folytatja!

Vágólapra másolva!
2016.01.13. 12:30
null
Michelisz Norbert elhagyta a Zengő Motorsportot, és a Honda gyári csapatánál folytatja (Fotó: AFP)
Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokságon szereplő Hondánál folytatja pályafutását – adta hírül a zengomotorsport.hu.

 

Mint ismert, a Honda nem hosszabbította meg az olasz Gabriele Tarquini szerződését, ezzel megnyílt az út a gyári csapatba Michelisz Norbert előtt, aki a Zengő Motorsport pilótájaként is egyenrangú ellenfele volt a teljes gyári hátteret élvező Tarquini, Monteiro párosnak (sőt), s már az elmúlt években is a levegőben lógott a Hondához szerződése.

Az istálló a hivatalos honlapján közölte, 2016-tól Robb Huff és Michelisz Norbert csatlakozik Monteiróhoz. A 31 éves magyar pilóta a JAS vállalkozás által biztosított Civickel áll rajthoz.

„Rettentően örülök, hogy a Honda gyári csapatához csatlakoztam – mondta Michelisz a Honda honlapjának. – Három éve Honda-motorral versenyzek, kitűnő a kapcsolatom az istállóval, amely nagyban hozzájárult, hogy tavaly megnyerjem a Yokohama Trophyt. Roppant hálás vagyok, igyekszem rászolgálni a belém vetett bizalomra.”

A Zengő Motorsport közleményében hozzátette, az istálló munkája ezzel nem ért véget, újabb magyar tehetségeket keres, akikért a közeljövőben szoríthat a magyar publikum. Michelisz Norbert vállalta, hogy szakmai tanácsaival továbbra is segíti a Zengő Motorsportot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik