Tereprali: már meg is van a B-terv a Dakaron

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 16:39
null
Úgy tűnik, az ASO-nak sikerült megállapodnia a szaúdi sportminisztériummal (Fotó: Opel Dakar Team)
A tereprali az improvizációról szól, de ez általában csak a versenyzőket érinti. Most azonban a rendezőket is, mivel a verseny helyszíne, Szaúd-Arábia teljes beutazási tilalmat rendelt el. Úgy tűnik, a Dakar-mezőny talán kivétel lesz ez alól.

 

Szaúd-Arábia nem fogad nemzetközi repülőjáratot, lezárta a határait és a kikötőit is a mutálódott koronavírus miatt, amely Nagy-Britanniában ütötte fel a fejét. A döntés értelmében egyes járatok berepülését „különleges körülmények” között engedélyezik, de megváltoztatták például a karanténszabályt is: mindenkire, aki december 8-a után bármely európai országból érkezik a szaúdi királyságba, két hét karantén vár.

S hogy miért érdekes mindez sportszempontból?

Nos azért, mert a Dakar rali január 2-án az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik az országban, ám ezek után nehezedik a megvalósítás. Már csak azért is, mert a versenyzők és a szervezők többsége december 26. után érkezne az országba – ám úgy tűnik, a tervezett útvonalon ez nem lesz megvalósítható.

A Dakar szervezői eredetileg is indítottak volna különgépeket Európa nagyvárosaiból, mostantól azonban ez lehet az egyetlen mód a beutazásra, ugyanis a menetrendszerinti járatokat mind törölték Szaúd-Arábiába. Így azután jöhetnek a plusz charterjáratok, és az új foglalások – elképesztő, hogy az ASO milyen felkészült, s milyen rövid idő alatt talált megoldást, amelyet már fel is ajánlott a versenyzőknek.

A Nemzeti Sport információi szerint a válságstáb már hétfőn kora hajnalban összeült, a szervező ASO munkatársai folyamatosan egyeztetnek a helyi hatóságokkal, valamint a helyi autósport szövetség vezetőjével, aki nem más, mint Halid bin Szultan Al-Faiszal Al-Szaud herceg. A Formula–1-es rendezés kapcsán is ő tárgyalt a nemzetközi szövetséggel. (Az első F1-es Szaúdi Nagydíjat november 26-28-án tartják meg Dzsiddában, ahol a Dakar rajtja és célja is lesz.)

Nyilván korai még arról bármit is mondani, hogy miként zajlik majd a Dakar, hiszen néhány óra leforgása alatt nem lehetett érdemi döntést hozni az üggyel kapcsolatban, ez nem is várható el, vannak viszont tények és kérdések, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Egyrészt azt, hogy a versenyjárművek már több mint egy hete megérkeztek a dzsiddai kikötőbe. (December elején hajózták be őket Marseille-ben: 75 versenyautót, 42 versenykamiont, 110 versenymotort – a rendezői és szervizjárművekkel együtt összesen 679 járművet plusz 8 helikoptert és 15 konténert.) Vannak versenyzők és csapatok, amelyek már ott vannak Szaúd-Arábiában, hiszen részt vettek a múlt héten befejeződött sprint világkupafutamon, mások pedig hazautaztak az ünnepekre.

Összesen körülbelül 3000 embert kell beutaztatni az országba a Dakarra, ami akkor sem egyszerű, ha, ahogy tervezik is, különjáratokat indítanak és Szaúd-Arábia engedélyezi a berepülést, hiszen így is legalább 15-20 gépről van szó, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a különgéphez miként jutnak el az érintettek.

És akkor ott van még a két hét karantén. Az eredeti tervek szerint egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel kellett volna megérkezni az országba, ott két napot önkéntes karanténban tölteni, majd újra tesztelni és csatlakozni a Dakar-buborékhoz, amelynek szigorú szabályai vannak. A két hét karantén azonban csak úgy valósítható meg, ha – mint az idén a Formula–1 esetében – maga a Dakar-tábor a karantén helyszíne, de még úgy is elég necces. És még ha minden nehézségen sikerül átlendülni, akkor is nagy kérdőjel, hogy mi lesz a britekkel? Vajon, ha más országból repülnek be negatív teszttel, akkor ott lehetnek a rajtnál? Kérdések, kérdések, kérdések.

„Reggel jött a hír, hogy Szaúd-Arábia lezárta a határait, nem fogad és nem indít repülőgépeket   – mondta Szalay Balázs, akinek a 2021-es lesz a tizenötödik Dakar ralija, míg navigátorának, Bunkoczi Lászlónak a tizedik.   – Elsőre kissé meghökkentünk a hír hallatán, de azután felvettük a kapcsolatot a szervezőkkel, és délutánra ígértek híreket. Meg is érkezett, és úgy néz ki, az ASO-nak sikerült megállapodnia a szaúdi sportminisztériummal, amely szigorú feltételekkel, de engedi beutazni a versenyzőket. Különjáratokat indít a szervező, és ezekkel a gépekkel a versenyzők elutazhatnak a Dakarra. A részleteket később kapjuk meg.”     

Érdekesség, hogy a Dakar rali az 1979-es indulása óta eddig csak egyetlen alkalommal maradt el, 2008-ban, amikor terrorfenyegetettség miatt törölték a versenyt. Akkor költözött a Dakar Afrikából Dél-Amerikába, ahonnan az idén januárban tette át a székhelyét Szaúd-Arábiába. A friss hírek szerint törléstől most szerencsére nem kell tartani.

A sivatagi versenyen a Szalay, Bunkoczi kettősön kívül rajthoz áll egy magyar kamionos trió – a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter hármasnak ez lesz az első Dakarja –, valamint egy francia szervizcsapat pilótájaként a rutinos sivatagi menő Darázsi Zsolt.

Szalay Balázsék a 15. és a 10. Dakarjukra készülnek (Fotó: Opel Dakar Team)
Szalay Balázsék a 15. és a 10. Dakarjukra készülnek (Fotó: Opel Dakar Team)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik