Brabec és Nasszer Al-Attijah 105 kilométerre a győzelemtől a Dakar ralin

Bevált a terve. Ricky Brabec csütörtökön szándékosan átengedte a vezetést Luciano Benavidesnek, és ez nem valamiféle meggondolatlan döntés volt részéről, hanem taktika.
Mert bár így pénteken Brabec riválisa mögött rajtolt, nem ő „nyitotta az utat”, nem neki kellett lefektetni a nyomokat, és a 23 másodperces hátrány délutánra kényelmes előnnyé változott. Brabec megszerezte a 13. szakaszgyőzelmét a Dakaron, és 3:43 perccel vezet az összetettben – ezzel kézzel fogható közelségbe került a harmadik Dakar-győzelme.
A Benavides-családban ugyanakkor volt már példa arra, hogy valaki az utolsó szakaszon fordított, jelesül Luciano testvére, Kevin, aki 2023-ban a záró napon billentette maga felé a mérleg nyelvét.
Szombaton 105 kilométer vár a mezőnyre, ezen a távon lehet (vagy nem lehet) fordítani. A motoros mezőnyben vitézkedő Gyenes Emánuel továbbra is derekasan küzd az elemekkel, sérülés ide vagy oda, ő most már be akarja fejezni a versenyt. Ez pályafutása 16. Dakarja, és eddig csak kétszer kellett idejekorán búcsúznia.
Eközben az autós mezőnyben Nasszer Al-Attijah a hatodik Dakar-sikerére készül. A zseniális katari versenyző mesterien mozgatja a szálakat: amikor kell, visszafogott, amikor kell, rááll a gázra. Pénteken nem kellett, de mégis megtette: egyszerűen csak azért, mert úgy tartotta kedve. Így a sziklás, köves terepen megszerezte pályafutása ötvenedik részsikerét, ami azt jelenti, hogy csatlakozott Stéphane Peterhanselhez és Ari Vatanenhez – így már hárman tartják a rekordot.
A második helyen magabiztosan tanyázik az autóval és motorral egyaránt nyerő Nani Roma, míg a harmadik helyen csere történt, Mattias Ekström megelőzte a ralizseni Sébastien Loeböt, ám előnye mindössze 29 másodperc, úgyhogy a dobogó harmadik fokáért parázs küzdelemre számíthatunk kettejük között.
TEREPRALI
48. DAKAR RALI
Az állás a 12. szakasz (Al-Hinakijah–Janbu, össztáv: 720 km, ebből szelektív szakasz: 311 km) után
Autósok: 1. Nasszer Al-Attiyah, Fabian Lurquin (katari, belga, Dacia Sandriders) 48:01:51, 2. Roma, Haro (spanyol, Ford Raptor) 15:02 p h., 3. Ekström, Bergkvist (svéd, Ford Raptor) 23:21 p h.
Motorosok: 1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 48:08:12, 2. Benavides (argentin, KTM) 3:20 perc hátrány, 3. Schareina (spanyol, Honda) 27:51 p h., …25. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 10:13:35 ó h.
Kamionosok: 1. Vaidotas Zala, Paulo Fiuza, Max van Grol (litván, portugál, holland, Iveco) 56:01:24, 2. Loprais, Kripal, Stross (cseh, Iveco) 21:24 p h., 3. Van Den Brink, Van Heun, Van De Pol (holland, MMT) 30:22 p h.

Dakar rali: Nasszer újabb nagy napja!

Lategan újra lendületben, Schareina duplázott






