Rali-vb: a világbajnok Ogier győzött Monte-Carlóban

Vágólapra másolva!
2014.01.19. 09:49
null
Sébastien Ogier uralta a havas-jeges pályákat
A ralivilágbajnok Sébastien Ogier győzelemmel kezdte meg a 2014-es idényt címvédőként Monte-Carlóban. A Volkswagen francia pilótája nagy ellenállásba ütközött, de riválisai hibájának is köszönhetően diadalmaskodott.

Ogier visszafogottan kezdte meg a viadalt, amelynek első két szakaszát a WRC2-es géposztály tavalyi világbajnoka, az idén már a királykategóriában versenyző Robert Kubica nyerte meg. Aztán amikor a havas szakaszokhoz érkeztek csütörtökön, egy másik fordos, a francia Bryan Bouffier állt az élre.

A Fordnál a tervek szerint csak erre az egy vb-futamra beugró Bouffier három éve megnyerte a Monte-Carlo-ralit, amely akkor nem tartozott a vb-versenynaptárba.A francia pénteken egy megpördüléssel esett vissza az egyre inkább lendületbe jövő Ogier mögé, majd további időt veszített, amikor a pénteki záró szakaszon a Francois Delecourtól kölcsönkért itinerrel ment végig (hiába a helyismeret, a verseny előtti pályabejárás elszalasztása kellemetlenséggel járt).

Kubica pénteken feladta a versenyt, miután egy kis hídnál lesodródott az útról, és az árokba csúszott.

Ogier a záró napon növelte előnyét, Bouffier pedig már csak arra figyelt, hogy megtartsa második helyét Kris Meeke Citroënje előtt.

MONTE-CARLO-RALI, A VB 1. FUTAMA
1. Sébastien Ogier (francia, Volkswagen Polo WRC) 3:55:14.4
2. Bryan Bouffier (francia, Ford Fiesta WRC) 1:18.9 p h.
3. Kris Meeke (brit, Citroën DS3 WRC) 1:54.3 p h.
4. Mads Östberg (norvég, Citroën DS3 WRC) 3:53.9 p h.
5. Jari-Matti Latvala (finn, Volkswagen Polo WRC) 6:08.3 p h.
6. Elfyn Evans (brit, Ford Fiesta WRC) 8:37.4 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik