Rali ob: jött az eső, és jött Hadik az Ózd–Eger ralin!

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 19:41
null
Hadik Andrásék az élre álltak (Fotó: archív)<br />
Az utolsó gyorsaságin a pályára zúduló égi áldás megkavarta a sorokat az ob második futamán: Hadik András az élre állt, 9 tizedmásodperces (!) előnye azonban korántsem megnyugtató.

 

Volt itt minden, amitől „igazi” egy rali: késhegyre menő párharcok, nagy fordulatok, szeszélyes időjárás és végre nézők! És az, hogy a szurkolók újra ott lehettek a pályák mentén, felszabadító érzés volt a versenyzőknek is, hiszen újra érezhették a feléjük áradó pozitív energiát, szeretetet. Meg is hálálták azzal, hogy végig izgalomban tartották a közönséget: a nap végén, hat gyorsasági szakasz után Hadik András mindössze 9 tizedmásodperccel vezet a csehek korábbi vb-menője, Jan Kopecky előtt, és ott lohol a nyomukban Turán Frigyes (3.3 másodperc hátránnyal), no meg a WRC2 kategória címvédője, Mads Östberg (6.7 mp h.)

„Próbáltunk egész nap gyorsan menni, ami hellyel-közzel sikerült is, az utolsó gyorsaságin pedig elkezdett esni az eső, és mivel mi rajtoltunk elsőként, valahogy az élre keveredtünk – mosolygott a bajnoki címvédő Hadik András. – Persze, ehhez ott kellett lenni lőtávolon belül, ami nem volt könnyű, mert sűrű a mezőny, és nagyon tempós pályákon versenyeztünk szombaton. Megmondom őszintén, kicsit meglepett, hogy tartani tudjuk a lépést a világsztárokkal, de nagyon örülök neki, még akkor is, ha a kilenc tizedmásodperces előny Kopeckyvel szemben egyáltalán nem megnyugtató.”

Érdekesség, hogy Hadik nem tudott szakaszt nyerni szombaton (viszont végig elképesztően kiegyensúlyozottan autózott), miközben Turán a hatból hármon a leggyorsabb volt, fülig is ért a szája az esti szervizben.

„Egész nap mosolygunk, mert fantasztikus az autónk, nagyon pontosan tudunk vele menni – mondta Turán. – Nagyon élveztem, hogy ezeket a nagyszerű versenyzőket magunk mögött tudtuk tartani, és bár igazságtalannak érzem a sorstól, hogy az utolsó szakaszon leesett az eső, ami miatt elvesztettük a vezető pozíciót, de ilyen a rali. A hátárnyunk így 3.3 másodperc, ez nem sok, főleg, hogy vasárnapra szakadó esőt mondanak.”

No igen, az eső még megkeverheti a kártyákat a záró napon, amelyen nyolc gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, ami azt is jelenti, hogy nem dőlt el semmi.

ÓZDEGER RALI, AZ OB 2. FUTAMA
Abszolút sorrend 6 gyorsasági szakasz után: 1. Hadik András, Kertész Krisztián (DVTK SE, Ford Fiesta R5) 37:16.7, 2. Kopecky, Hlousek (cseh, Skoda Fabia Rally2 R5) 0.9 másodperc hátrány, 3. Turán, Bagaméri (Turán Motorsport, Volkswagen Polo R5) 3.3 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik