MotoGP: versenyben és háborúban tényleg nincs barátság

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 10:33
null
Petrucci nézése sok mindent elárul (Fotó: Ducati Corse)
Az Aragóniai Nagydíj időmérője nem csak nyomokban tartalmazott feszültséget. Az Espargaró testvérek Álex Márquez miatt reklamálnak, a Ducatinál pedig a gyári csapatban puskaporos a helyzet a két barát, Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci között.

A Q2 utolsó másodperceiben Aleix és Pol Espargaró is gyors körön voltak. Az utolsó kanyarban hirtelen utolérték, a lassan haladó Álex Márquezt. Aleixet váratlanul érte a helyzet, beleállított a motorba, mögötte haladó öccse, Pol pedig már nem tudott eléggé visszalassulni, így hátulról nekiment az Apriliának.

Mi történt, kérdeztük szombat délután Pol Espargarótól.

„A második kimenetelemben akartam megfutni a gyors körömet. Minden jól is ment, egészen az utolsó kanyarig. Meg lett volna a köridőm a második sorhoz, de nem így történt. Sajnálom, srácok, de nem fogok beszélni erről. Nem akarok más versenyzőről beszélni, mert a múltban el lettek ferdítve a szavaim és nem akarok többé ilyen helyzetbe kerülni. A Moto2 edzését követően a versenyigazgatástól majd megtudjátok, hogy mi történt, és választ kaptok.”

Zárta rövidre a KTM-es, aki azt még elmondta, hogy nem a csapat kezdeményezte a meghallgatást, hanem a versenyigazgatóság, amely azonban csak a két Espargarót hívta rapportra.

Ahogy azt már megszokhattunk, Aleix nem volt ennyire szűkszavú, több mindent elárult a furcsa szituációról.

„Nem volt nagyon furcsa. Álex Márquez a pálya közepén volt. Fel kellett kapnom a motort, hogy elkerüljem az ütközést vele. Felállítottam a motort, aztán Pol nekem jött. Nagyon nyomtam neki, az első szektorban az eddigi legjobb időmet futottam meg. Aztán az utolsó kanyarban Álex az íven volt. Talán egy kicsit szélesen voltam a féktávon, mert mindent egy lapra tettem fel. Tényleg nem értem, hogy valaki a MotoGP-ben, az utolsó kanyarban, amelybe 350 km/órával érkezünk meg, hogyan lehet a pálya közepén” – mondta Aleix, akibe tényleg tempósan csapódott bele öccse, nemcsak a motort, de jobb lábát is eltalálva.

„Zúzódott. Nincs eltörve semmi, de dagad rendesen.”

Álex Márquez azonban nem érti, hogy mi és miért történt mögötte.

Nem tudom, mi történt, csak a tévében láttam valamit futólag. Próbáltam Vinales mögé kerülni, aztán láttam, hogy Pol és Aleix érkeznek, szóval azt mondtam, rendben, nem akarok az útjukban lenni, szóval szélesebbre mentem. Szerintem mind a ketten szélesen voltak egy kicsit vagy egy kicsit később fékeztek. Szóval Aleix elcsukta a gázt, és érkezett Pol. Szerintem Aleix nem direkt csinálta, nem ér büntetést a helyzet.

A közvetítés során csak a jelenet utolsó másodperceit játszották vissza, és helikopteres felvétel sincs az esetről, így kívülről nehéz megállapítani a baleset dinamikáját.

Márquez egyértelműen lassan haladt, de valóban nem az ideális íven, hanem egy-két méterrel szélesebben attól.

„Ha van igazság, akkor a rajtrács nem marad így” – mondta Pol, és Aleix is büntetésre számít. A versenyigazgatóság azonban csak őket rendelte fel, Márquezt nem.

Azóta eltelt egy éjszaka, egy reggel, de ahogy azt már a MotoGP-ben megszokhattunk semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adtak ki a meghallgatásról.

„A ducatisoknál várható volt egy drámai helyzet kialakulása, miután mind a hat pilótájuk a Q1-ben találta magát szombaton. Arra azonban senki sem gondolt, hogy épp Danilo Petrucci tesz majd keresztbe Andrea Doviziosónak. „Danilo hülyeséget csinált, ezt nem vártam volna tőle” – mondta Dovizioso.

A részleteket és a pilóták nyilatkozatát munkatársunk az alábbi videóban mondja el és elemzi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik