MotoGP: Quartararo pályacsúccsal a pole-ban

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 16:24
null
Quartararo (középen) pályacsúccsal a pole-ban (Fotó: motogp.com)
Fabio Quartararo zsinórban negyedik rajtelsőségét szerezte meg az idén, több mint három tizeddel megjavítva a korábbi körrekordot. A Ducati-dominancia továbbra is várat magára, bár három pilótájuk az első ötben végzett a MotoGP Olasz Nagydíján.

 

„Azt hiszem, ez volt életem legjobb köre. Ezen a pályán igazán érzed az adrenalint. Nagyon szerettem volna ma megfutni a leggyorsabb kört, és sikerült. Szeretném ezt a pole-t Jasonnek (Dupasquier) ajánlani, akinek nagyon csúnya balesete volt ma. Remélem, hogy minden rendben lesz vele, és hamarosan a családjával lehet, imádkozom érte” – mondta Quartararo, utalva a mai Moto3-as balesetre.

Marc Márquez 2019-ben futott 1:45.519-es abszolút körrekordját ma kétszer is megdöntötték, Quartararót megelőzően Pecco Bagnaia még az FP3 során.

Bagnaia ugyan négy tizedet tudott gyorsulni a reggeli idejéhez képest, de a francia yamahás ellen ez messze nem volt elég.

Viszont legalább mindketten egyedül futották meg a legjobb körüket, nem úgy Johann Zarco, akinek saját bevallása szerint is kellett egy versenyzőtárs, akit követhetett, mert egyedül nem tudott jó kört összerakni, de Jack Miller mögött mégis első sorosként zárta a kvalifikációt.

A három ducatis közé Aleix Espargarónak sikerült beférkőznie, ami csodás eredmény az Apriliának.

A gyári KTM-esek továbbra is jól teljesítenek, „ez a hatodik hely olyan nekem, mint egy első soros indulás” – mondta Brad Binder.

A nap vezető sztoriját nem az időmérő fő szakasza adta, hanem az azt megelőző Q1, Marc Márquezzel az egyik főszerepben.

A hondás tudta, hogy kell egy referencia előtte, aki behúzza őt egy gyors körre, mert magától egész egyszerűen nem elég gyors. Márquez mindig is jó volt a mentális harcokban, és ezt ma is bebizonyította. Olyat versenyzőt választott ugyanis, akiről tudta, hogy nincs más választása, mint teljes gőzzel menni, hogy bejusson a Q2-be, és akinek a tempója is megvan hozzá. Az áldozatot (aki egy kicsit a saját maga áldozata is lett) Maverick Vinalesnek hívják.

Marc mindkét pályára menetelénél megvárta, hogy honfitársa elinduljon, és azonnal a nyomába is eredt.

A második kimenetnél Vinales visszament a bokszutcába, de természetesen Márquez is követte, aki teljesen bemászott a yamahás bőre alá, s teljes mértékben ignorálta annak heves mozdulatait és reklamálását. Mint egy levakarhatatlan légy tapadt rá.

Végül Vinalesnek nem volt választása, nekiiramodott, megfutotta a leggyorsabb kört, ám Márquez mögötte azonnal jobbat ment.

Az igazi dráma ezután következett, amikor Aleix Espargaró feljött a második helyre, kiszorítva ezzel Vinalest a Q2-ből, akinek lehetett volna még egy gyorsabb köre, csakhogy az utolsó kanyarban kisodródott. Így hiába volt ígéretes versenytempója, a 13. helyről rajtolhat csak holnap.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik