MotoGP: Miguel Oliveira nyerte az esős Thaiföldi Nagydíjat

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.10.02. 13:32
null
A mai futam alaposan összerázta a bajnoki élmezőnyt (Fotó: motogp.com)
Csak megérkezett a hatalmas eső, amit egész hétvégére jósoltak Buriram környékére. A Moto3-asok még megúszták, a Moto2-esek a nyakukba kapták, míg a MotoGP-sek közel egyórás késéssel tudtak elrajtolni a gyorsaságimotoros-vb Thaiföldi Nagydíján. A közepesen eseménydús futamot Miguel Oliveira nyerte meg, míg Johann Zarco feláldozta magát Pecco Bagnaiáért és a Ducati esetleges sikeréért.

 

A rajtot követő első kanyarban a poleman Marco Bezzecchi és Jorge Martín összeértek, s mindketten alaposan kiszélesítették a pályát. Ennek ellenére az olasz megtartotta vezető helyét, de gyorsan érkezett a büntetés: egy pozíciót át kell adnia a mögötte lévőnek. Az aprócska gond ezzel épp csak annyi volt, hogy a második kör végére már egy másodperc volt az előnye, azaz nem keveset veszített ezzel.

Mire elkezdett hátrafelé figyelni, addigra Jack Miller már megelőzte Pecco Bagnaiát, így az ausztrál örökölte meg az első helyet. Később Bezzecchi annyira belassult a száradó pályán, hogy végül még pontot sem szerzett.

De nem Bezzecchi volt az egyedüli, aki büntetést kapott a mai futamon. Aleix Espargaró még a második körben ment neki Brad Bindernek, levezetve őt a pályáról. Az apriliás hosszú körös büntetését a 10. körben teljesítette, melynek során a 11.-ről a 14. helyre esett vissza, épp csapattársa, Maverick Vinales mögé.

Hogy milyen az élet, az idősebb Binder és az idősebb Espargaró később ismét egymás mögött haladt, de második csatájuk már eseménymentesebbre sikerült. Aleix végül 11. lett, aminek később még jelentősége lesz, de haladjunk sorban!

A 11. helyről rajtoló Miguel Oliveira (aki idei eddigi egyetlen győzelmét, sőt dobogós helyét az esős Indonéz Nagydíjon szerezte) az első kör végén már hetedik volt, a hatodik körben pedig már Miller nyomába eredhetett a második helyen.

A 11-es kanyarban (úgy látszik, ez a szám ma nem kikerülhető) látványosan gyorsabb volt a ducatisnál, de előzési pozícióba nem tudott kerülni, mert a célra fordítót sokkal jobban vette az ausztrál. Végül a 14. kör végén elég közel tudott kerülni, átvette a vezetést, amit többé nem is adott ki a kezéből.

Pecco Bagnaia harmadik helyét Marc Márquez kezdte el veszélyeztetni a táv utolsó harmadában. Öt körrel a vége előtt megpróbálta zárni Bagnaia ívét a célra fordítóban, de Pecco jól olvasta a helyzetet, és megőrizte dobogós pozícióját.

Mindeközben viszont rakétaként közeledett rájuk Johann Zarco, aki zsinórban ötször megfutotta a verseny leggyorsabb körét ekkor a helyenként száradó és egyre inkább felemás pályán. Mivel a vezető duónak sem volt nagy előnye (csupán másfél másodperc), a győzelem is simán benne volt a pakliban, miután a 20. körben megelőzte Márquezt.

Igen ám, csak volt egy kis bibi, ehhez Bagnaiát kellett volna megelőznie. És bár látványosan gyorsabb volt Zarco, nem mert, nem akart előzni... Nem kérdés, a vizes pályán egy kicsi hiba is elég lett volna ahhoz, hogy ne csak a saját, de a bajnoki címért harcoló Bagnaia futamának is véget vessen. Hogy lehetséges lett-e volna „biztonságosan” előzni? Talán igen. Azonban Zarco esze ezúttal biztosan átvette az irányítást a szíve felett. Nem akart kockáztatni, és ehhez valószínűleg még külön márkautasításra sem volt szükség. Zarco pontosan tudja, hogy mekkora a tét, hogy mennyire fontos ez a bajnoki cím a Ducatinak és Gigi Dall'Ignának, aki néhány éve megmentette a karrierjét. Ha ez a futam a bajnokság más szakaszában történik, akár a szezon elején, akkor most valószínűleg Zarco élete első MotoGP-s futamgyőzelméről számolnánk be.

De így maradt neki a negyedik hely Marc Márquez előtt, aki ma a vízen sem tudott csodát művelni. Zsinórban három versenyhétvége alatt a karja/válla láthatóan elfáradt, egész pontosan már a futam előtt sem volt jelenlegi ereje teljében.

A nap legnagyobb csalódása egyértelműen Fabio Quartararo volt, aki egy gyenge rajtot követően elvérzett a dzsungelharcban a mezőny közepén, így egészen a 17. helyig esett vissza. Mivel az első pillanattól kezdve nem tudott versenyképes tempót motorozni, további pozíciókat veszített, és még csak a pontszerző helyért való küzdelem közelébe se bírt szagolni.

Ha valamire, akkor erre biztosan senki sem számított. A múlt heti nyilatkozatok és a hasonló körülmények között lezajlott indonéz futam ismeretében inkább vártuk Bagnaia „bukását”, mint Fabióét.

A yamahás előnye egy szempillantás alatt elolvadt, csupán kétpontnyi maradt belőle, és még így is szerencsésnek mondhatja magát, hogy továbbra is ő vezeti a tabellát.

Két hét múlva az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik a bajnokság, ahol Quartararo reményei szerint végre neki is osztanak majd lapot.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB
MOTOGP (25 kör, 113.85 km)

1. Miguel Oliveira (portugál, KTM) 41:44.503 perc
2. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 0.730 másodperc hátrány
3. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 1.968 mp h.
A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg!

A bajnokság állása 3 futammal a szezon vége előtt
1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 219 pont
2. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 217
3. Aleix Espargaró (spanyol, Aprilia) 199
4. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 180
5. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 179

MOTO2: TÖBBSZÖR CSÚSZTATOTT RAJT(OK), CSÖKKENTETT TÁV, FÉL PONTOK

Már a rajtrácson álltak a középső kategória versenyzői, amikor esni kezdett az eső, így új rajtprocedúra indult. Egy ideig nagyon bizonytalan volt minden, hiszen a célegyenesben alig esett, míg a pálya többi részét szakadt az eső.

A csúszás miatt 16-ra csökkentették az eredetileg 24 körösre tervezett futam hosszát, de végül ennyit sem sikerült teljesítenie a mezőnynek.

A pole-ból induló hazai versenyző, Somkiat Chantra versenye csupán a második körig tartott, amikor már közel két másodperces előnynél vezető helyről bukott. Elkerülhetetlen volt az esés, hiszen a vízátfolyáson olyan váratlanul indult meg alatta a motor, amit lehetetlen kivédeni.

Alonso López örökölte meg az első helyet, Arón Canettel a nyakán, aki a negyedik körben az élre állt López hibáját követően, aki még ugyanabban a körben további két pozíciót is veszített.

Mögöttük azonban két gyorsvonat is érkezett a vízen, Filip Salac és Tony Arbolino.

A cseh pilóta a hatodik kört már az első helyen zárta közel másfél másodperccel Canet és Arbolino előtt.

Miközben az eső egyre jobban szakadt, a látási viszonyok szinte nullára csökkentek és a pálya számos pontján rendes tócsa, illetve számos vízátfolyás alakult ki, addig Arbolino megelőzte Canetet, sőt a nyolcadik kör célra fordítójában Salacot is.

Éppen csak áthaladtak a célvonalon, megkezdve a kilencedik kört, amikor jött a piros zászló, mert már túl veszélyesek voltak a körülmények.

Mivel a csökkentett táv 2/3-át sem sikerült teljesíteni, ezért új, 5 körös versenyt hirdettek. Az eső azonban nem engedett, ha mégis, akkor néhány perc múlva ismét szakadni kezdett, így végül többszöri próbálkozás után törölték a futamot, és a korábbi 9 kör alapján hirdettek végeredményt félpontokat osztva, amire legutóbb a 2009-es Katari Nagydíjon volt példa a 125 kcm-es kategóriában.

Arbolino győzelme tehát métereken és másodperceken múlott csak, ha ugyanis még a nyolcadik körben szakítják meg a futamot, Salacé lett volna a győzelem.

Ogura Ai a hatodik, Augusto Fernández a hetedik helyen zárt, azaz a japánnak fél pontot sikerült faragnia a hátrányából.

MOTO2 (8 kör, 36.432 km)
1. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 15:10.854 perc
2. Filip Salac (cseh, Kalex) 0.251 másodperc hátrány
3. Arón Canet (spanyol, Kalex) 3.112 mp h.
A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg!

A bajnokság állása 3 futammal a szezon vége előtt
1. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 238.5 pont
2. Ogura Ai (japán, Kalex) 237
3. Arón Canet (spanyol, Kalex) 185
4. Celestino Vietti (olasz, Kalex) 165
5. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 150.5

MOTO3: MAJDNEM RAJT-CÉL GYŐZELEM FOGGIÁTÓL

A kicsik még megúszták szárazon a futamot, sőt a hétvége legmelegebb (és a közelgő esőnek köszönhetően legpárásabb) körülményei között kellett megküzdeniük.

A pole-ból induló Dennis Foggia majdnem tökéletes versenyt futott, egyedül a 22 körös futam 13. körének utolsó kanyarjában hibázott és hagyta el a pályát, amit a sarkában lévő Szaszaki Ajumu nyilván azonnal kihasznált. De néhány kanyar jutott csak neki a vezető helyből, Foggia hamar visszaállt az élre. Az utolsó két kört még jobban megnyomta az olasz, így végül másfél másodperces előnnyel győzött. Ehhez hozzájárult Szaszaki és Riccardo Rossi párharca, ami nyilván mindig lassítja a ritmust. Rossi az utolsó körben még próbált előzni, és 10 méterrel mélyebbet fékezni, de persze ez egy irreális elképzelés volt. Szaszakinak ez a harmadik dobogós helyezése zsinórban, míg Rossinak csupán a második karrierje során a tavalyi Francia Nagydíjat követően.

Foggia idei negyedik győzelmével feljött a második helyre az összetettben, de hátránya 49 pont Izan Guevara mögött. A második helyett Sergio Garcíától vette át, akinek már az első körben elszálltak az esélyei, miután Adrián Fernández épp mellette esett hatalmasat, kiütve alóla is a motort. García egy ideig ugyan folytatta a futamot (ismét kockáztatva egy fekete zászlós kizárást, mivel pozícióért harcolók között motorozott), de végül feladta a Thai Nagydíjat.

Mivel Fernández már második alkalommal okozott balesetet túl agresszív motorozásával, az ausztrál futamon dupla hosszúkörös büntetést kell majd teljesítenie.

A bajnoki éllovas Izan Guevarának sem volt könnyű vasárnapja. A 11. helyről rajtolva nem sikerült feljönnie a vezető bolyra, csak a második vonatban tudott küzdeni, ahol a körülötte lévők természetesen nem voltak tekintettel arra, hogy ő épp élete nagy álma fele tart. Az utolsó körben még támadást indított a negyedik helyért, de cserébe visszaesett a hetedikre, ahonnan végül két pozíciót még vissza tudott hozni. Az ötödik helyért járó 11 pontnak köszönhetően Ausztráliában az első meccslabdáját ütheti le, ha minimum két ponttal többet szerez Foggiánál és nem veszít hatnál többet Garcíához képest.

MOTO3 (22 kör, 100.188 km)
1. Dennis Foggia (olasz, Honda) 37:52.331 perc
2. Szaszaki Ajumu (japán, Husqvarna) 1.524 mp h.
3. Ricardo Rossi (olasz, Honda) 2.804 mp h.
A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg!

A bajnokság állása 3 futammal a szezon vége előtt
1. Izan Guevara (spanyol, GASGAS) 265 pont
2. Dennis Foggia (olasz, Honda) 216
3. Sergio García (spanyol, GASGAS) 209
4. Szaszaki Ajumu (japán, Husquarna) 194
5. Jaume Masia (spanyol, KTM) 163

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik