MotoGP: Márquez csodás mentéseinek vége? Eljött Bagnaia napja?

Vágólapra másolva!
2021.09.12. 10:08
null
Márquez fizikai állapota továbbra sem engedi, hogy olyan legyen, mint a sérülése előtt (Fotó: Hantos László, archív)
A Sachsenringen Marc Márqueznek sikerült hoznia a tőle „elvártat”, hogy messze a százszázalékos fizikai formától is győzni tudjon. Hiszen balos pálya! Ahogy a Motorland Aragón is. Közel három hónappal később akkor egyszerű lesz az ismétlés? Egyáltalán nem! És még az is lehet, hogy végre eljött Pecco Bagnaia napja.

 

„A mentés szó most nem létezik a szótáramban. Ha elmegy a motor, akkor elmegy. Nem tudom megmenteni ezeket az eséseket, amiknek a felét még kivédtem volna 2019-ben. Másképp kell motoroznom. A helyzet bonyolult, de igyekszünk kezelni, és még így is közel vagyok az elejéhez” – mondta Marc Márquez, aki szombat reggel az FP3 végén az idei 18. bukását is begyűjtötte a 11. versenyhétvégéjén.

Ez hárommal több, mint a listán második helyezett Iker Lecuona eséseinek száma, aki ezt 13 hétvége alatt hozta össze.

Márquez egy ilyen elcsúszást régen gond nélkül megmentett volna, de a válla ezt továbbra sem teszi lehetővé. Könnyen hozzászoktunk ahhoz a „csodához”, amit az elmúlt években láthattunk tőle. Úgy a mentésekhez, mint sok esetben a fölényes dominanciához, amit mutatott.

„Most egy normális versenyző vagyok– mondta nemrég egy interjúban a spanyol La Vanguardiának. – A normális versenyző azt jelenti, hogy csak egy vagyok a versenyzők közül a rajtrácson, ahogy ez látható is. Egy pilóta vagyok, aki küzdeni tud a dobogós helyekért, az elsők között tud motorozni, ám jelenleg nem tudom azt a pluszt hozzátenni, amit korábban.”

Hogy a régi Márquez visszatér-e még valaha, az a jövő zenéje, ahogy az is, hogy a mai futamon mennyire, de főként meddig lesz versenyképes.

A tempója megvan, használt gumin is, ez nem kérdés. A kérdés már „csak” az, hogy fizikálisan is bírja-e majd végig a 23 kört.

A Német Nagydíj előtt óvatosan fogalmazott a győzelmi esélyeiről, és most sem tett másképp. „Jelenleg nem vagyok azon a szinten, hogy minden körben a maximumot adjam, az elsőtől az utolsóig. Itt most jobban szenvedek, mert a Sachsenringen nem voltak irányváltások. Ott kényelmesebben éreztem magam. Ahhoz viszont elég a tempóm, hogy az elejével maradjak.” Vajon Márquez csak altat? Meglátjuk.

Az FP4-en mutatott tempója nyilván bizakodásra adhat okot, hiszen nyolc köre is 1:48-as volt, hat közülük annak alsó fele, ráadásul 17 körös hátsó gumin futotta meg a legjobb körét.

De nincs egyedül ezzel a ritmussal.

Pecco Bagnaia, Fabio Quartararo és Jack Miller kilencszer tudta 1:48-nál megállítani a stoppert. A poleman ugyan csak háromszor futott 1:48 alját, azonban még az utolsó köre is 1:48.7 volt egy 23 körös puha hátsón, épp amennyi a versenytáv lesz.

A dobogóra esélyesek között meg kell említenünk még Aleix Espargarót és Joan Mirt is, azaz jó eséllyel egy izgalmas futam vár ma ránk, melyen négy-öt pilóta is esélyes lehet a győzelemre, ráadásul a silverstone-i futammal ellentétben most nincs senki, aki látványosan a többiek fölé emelkedne.

A nagy kérdés az, hogy a 18-19. kör környékén kinek mennyi gumija marad, és kinek mennyire kell majd visszacsavarnia a motort.

Bár Piero Taramasso, a Michelin kétkerekű sportokért felelős menedzsere azt mondta, hogy a puha hátsót feltenni a futamra nagyon kockázatos, és nagyon-nagyon jó motorbeállítás kell hozzá, hogy idejekorán ne veszítsen tapadást, mégis a többséget, és a mezőny elejéből szinte mindenkit ezen a keveréken láthatunk majd.

Elöl szintén elég egyértelműnek tűnik a többség döntése, a kemény verzió főleg 40 fok feletti aszfaltnál nagyobb stabilitást és konzisztenciát adhat az egész verseny alatt, csupán a kettes kanyarnál kell óvatosnak lenni vele az első körben.

A Ducatik jó tempója a hétvége második napján sem fogyott el, sőt! Az első két hely megszerzése az időmérőn jól mutatja, hogy tényleg nagyot sikerült előrelépniük tavaly óta.

„Sokat agyaltam, és sok kérdés merült fel bennem, hogy miként leszek majd gyors ezen a pályán, mert az elmúlt években nagyon szenvedtem itt, leszámítva 2018-at, amikor a vb-címért harcoltam. Ám ahogy elkezdődött az FP1, az egész egy másik történet volt. Sokkal jobban érzem magam a motoron, mint tavaly. Pedig hozzá se nyúltunk, ugyanazokkal a beállításokkal megyek, mint Silverstone-ban. Az első pillanattól csak a motorozásomra kell figyelnem és nem a motorra” – mondta Bagnaia, akinek a statisztika nem könnyíti meg a helyzetét. Eddig ugyanis csak két versenyzőnek sikerült ezen a pályán pole-ból győznie: Marc Márqueznek (2013, 2016 és 2019) és Casey Stonernek (2010 és 2011).

Bagnaiához hasonlóan csapattársa, Jack Miller is érezte már az első pályára guruláskor, hogy a motor egyszerűen fantasztikusan működik. „Egy ideje már Ducatin ülök, de még sosem éreztem azt, hogy ennyire jól fordulna itt a motor az utolsó kanyarban. Pont az ilyen kanyarok fogtak ki rajtunk a múltban. Amikor fektetett motorral mész a gumi szélén vagy amikor elkezdesz gázt adni, mindig leestünk az ívről, idén viszont ez nem így van, az utolsó szektor a miénk.”

Gigi Dall'Ignának és csapatának tehát két dolgon is sikerült javítania, a motor viselkedésén a kanyarokban, és ami talán még fontosabb, alkalmazkodni a tavaly bevezetett új hátsó gumikhoz.

Fabio Quartararónak nincs különleges célja a mai napra. „Csak szeretném élvezni a versenyt. Persze, nagyszerű lenne a pódiumért harcolni, de őszintén szólva nem érzem, hogy elég lenne a tempóm hozzá. Próbálom majd a lehető legjobb eredményt összehozni, s próbálok majd végig az elejével maradni és harcolni velük.”

A francia 63 pontos előnye nemcsak öt győzelmének köszönhető, hanem annak is, hogy gyengébb napjain további három alkalommal végzett az első háromban, és minden eddigi futamát pontszerző helyen fejezte be, egy kivétellel a top 7-ben. Egy bajnokságot ugyanis sokszor épp a rossz napjaidon tudsz megnyerni a kiegyensúlyozott teljesítménnyel. Fabio ma ismét bizonyíthat ebben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik