MotoGP: ebben a világbajnoki idényben sem lesz Finn Nagydíj

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 13:10
null
A KymiRingen eddig csak teszteltek (Fotó: AFP, 2019)
Címkék
Hosszas gondolkodás után törölték a július 8–10. közöttre tervezett versenyt. A finn futam törlését követően 20 fordulóból áll majd az idei gyorsaságimotoros-világbajnokság, melynek nyári szünete végül öthetes lesz majd.

Jó ideje keringtek pletykák a depóban arról, hogy nem készültek el a finn pálya kiszolgáló egységei (beleértve a bokszokat), így kérdéses volt, hogy idén meg tudják-e tartani a már korábban többször elhalasztott futamot.

A szervezők szerdán hivatalosan is bejelentették a verseny törlését.

„A KymiRinget érintő homologizációs munkák és a régióban fennálló geopolitikai kockázat miatt sajnálatos módon törölni kellett a 2022-es Finn Nagydíjat. A jelenlegi körülmények csúszást eredményeztek és rizikóssá tették a munkát az új pályán. Az érintett felek tehát egyetértettek abban, hogy a pálya debütálása 2023-ra halasztódik” – szól a FIM és a Dorna által kiadott közlemény.

A geopolitikai kockázatot az orosz–ukrán háború jelenti, főként miután a múlt héten Finnország bejelentette csatlakozási szándékát a NATO-hoz.

Finnország visszatérését a világbajnokságba 2018-ban jelentették be, és az első tervek szerint már 2019-ben lett volna ott futam. A pálya végül 2019 nyarán nyílt meg egy hivatalos MotoGP-teszttel.

Az elmúlt két évben a Covid–19-világjárvány okozta logisztikai nehézségek miatt tolódott a viadal megrendezése.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik