MotoGP: Bastianini a CoTA királya, és a régi-új bajnoki éllovas

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 22:20
null
Bastianini a CoTA új királya (Fotó: motogp.com)
Enea Bastianini spórolt a legjobban a gumikkal és a fizikai erővel, így tökéletes versenyzéssel ő vitte győzelemre a Ducatit először Austinban a gyorsaságimotoros-vb Amerikai GP-jén a királykategóriában, és a bajnoki összetettben is visszavette a vezetést. Marc Márquez hősieset küzdve, az utolsó helyről lett hatodik.

 

Ahogy arra számítani lehetett az edzések alapján, nyolc-kilenc versenyzőnek is nagyon hasonló, sőt egyforma volt a versenytempója. Így fordulhatott elő, hogy a futam felénél is még egy vonatban haladt egy nyolcas fogat.

Egy valaki hiányzott csak az élmezőnyből, Marc Márquez, aki a rajt után a legutolsó helyre esett vissza. Hondája gyakorlatilag állva maradt a rajtrácson, vagyis nem gyorsult 80 km/óra felé, ami arra enged következtetni, hogy aktiválhatta a pit lane sebességlimitert, de az sem kizárt, hogy a rajtelektronika viccelte meg őt.

Felzárkózásából egyértelműen látszik, hogy enélkül a közjáték nélkül abszolút esélyese lett volna a mai futamnak, de a dobogó szinte biztos lett volna. A kilencedik körben a tizedik helyen haladt már, amikor megfutotta a futam addigi leggyorsabb körét, amit később többször is megjavított, de végül ez az érdem is Bestiánál landolt.

A futam végére összeállt a Marc Márquez, Fabio Quartararo párharc, amire két éve várunk, igaz, nem a győzelemért, hanem a hatodik helyért, ami végül a hondásé lett.

Ha már Quartararo, ne menjünk el szó nélkül a regnáló világbajnok mellett, aki ismét hatalmasat küzdött, és a nem létezőt is kipréselte a Yamahából. Ahogy Andrea Dovizioso többször is említette az elmúlt hetekben, senki más nem tud még csak hasonlót sem kihozni a motorból, mint a regnáló világbajnok, akit egyre nehezebb lesz így megtartania az ivataiaknak.

És akkor vissza a mezőny elejére!

A futamot egészen 16. körig Jack Miller vezette, de ahogy sok márkatársánál, nála is fogyni kezdett a hátsó gumi a végére. Azonban közel sem úgy, ahogy azt számtalanszor láthattuk már tőle karrierje során, és ami miatt sok kritika érte már őt. Szó nem volt a mezőny közepére visszazuhanásról, de Bastianinivel és az utolsó körben Álex Rinsszel szemben nem maradt ellenszere.

Hatalmas küzdelemben ugyanis Rins egy második hellyel húzta be a Suzuki 500-ik világbajnoki dobogós helyezését. Míg Bastianini az első pilóta idén, aki duplázni tudott a futamgyőzelem tekintetében, addig Miller személyében a tizedik különböző dobogóst köszönthettük 2022-ben.

És négy futam után elmondhatjuk, hogy továbbra sem győzött még japán márka ebben a szezonban a királykategóriában!

A gumikopás nem Millernél jelentkezett először. Johann Zarco a futam második felében az ötödikről egészen a kilencedik helyig esett vissza, míg Jorge Martin a negyedikről a nyolcadikra.

A Ducatiknál maradva, Pecco Bagnaiának továbbra sem sikerül a dobogó közelébe kerülnie. Ahogy egy hete, úgy most is az ötödik helyen zárt, csak akkor a 13. helyről felzárkózva, most viszont a harmadik helyről rajtolva. Bár kétszer is megfutotta a futam leggyorsabb körét, nagyon hektikus volt a tempója, amivel nem lehet pódiumra állni. A futam elején ugyan spórolni akart a gumival, de ezt az óvatosságot nem tudta később jó tempóra váltani. Bár saját bevallása szerint a maximumot nyújtotta ma, ez a maximum még mindig messze van az elvárttól.

Bagnaia mellett Joan Mirnek sem jutott még idén top3-as helyezés, ennek ellenére szorgosan gyűjtögeti a pontokat. Mai negyedik helyével a bajnoki összetettben is ugyanezt a helyet foglalja el.

Az Aprilia házi versenyét Maverick Vinales nyerte meg három tizeddel Aleix Espargaró előtt, aki az összetettben a harmadik helyre esett vissza.

A legjobb KTM-es Brad Binder lett a 12-ik helyen, míg Franco Morbidelli büntetése után Andrea Doviziosót intették le az utolsó pontszerző helyen.

MOTOGP (20 KÖR, 110.260 KM)
1. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 41:23.111 perc
2. Alex Rins (spanyol, Suzuki) 2.058 másodperc hátrány
3. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 2.312 mp h.
A pontverseny állása 4 verseny után (17 van még hátra): 1. Bastianini 61 pont, 2. Rins 56, 3. Aleix Espargaro (spanyol, Aprilia) 50

A teljes végeredmény itt tekinthető meg!

TONY ARBOLINO NYERTE AZ ESÉSEKKEL TELI MOTO2-ES FUTAMOT

A különleges amerikai menetrendnek köszönhetően a Moto2-esek nyitották a versenyek sorát. Váratlan eseményekben és kiesőkben nem volt hiány. Az elmúlt napokban előre jelzett erős szél, a hűvösebb aszfalt és a versenyeken megszokott nagy akarás számos bukást eredményezett.

Rögtön a rajt után még megúsztuk a bajt, amikor Marcel Schrötter az első kanyarban nekiment és kijjebb pöckölte Albert Arenast és a mellette haladó Fermín Aldeguert, akik mindketten hátraestek a mezőny végére.

A 12-es kanyarban két külön balesetben öt versenyzőtől is elköszöntünk. Somkiat Chantra Alex Lowest verte telibe hátulról, másodpercekkel később pedig Aldeguer, Gabriel Rodrigo és Zonta Van Den Goorbergh szaladt egymásba ugyanott.

Aldeguer szomorúan vette tudomásul, hogy zsinórban második futamát sem sikerült befejeznie, ezúttal teljesen magára vállalva a felelősséget.

Az első körös drámákból Celestino Vietti és Aron Canet is kimaradtak, és két kör után már egy másodperces előnyük volt a többiek előtt. Canet a harmadik körben átvette a vezetést.

Amikor már azt hittük, hogy egy kicsit megnyugodhatunk, akkor az ötödik helyen haladó Pedro Acosta esése borzolta ismét a kedélyeket, amikor a 3-as kanyarban először a motorja, majd ő is keresztben visszacsúsztak a pályára a mögötte haladó Ogura Ai és Cameron Beaubier elé.

Egy körrel később Vietti is az aszfalton találta magát a hatos fordulóban, aki az újabb dobogós hely mellett a világbajnoki vezetést is elveszítette abban a pillanatban.

Aron Canet magabiztosan haladt az élen, és talán már ő is készült arra, hogy megosztja majd velünk a titokzatos parafa csokornyakkendő történetét, amikor 1,7 másodperces vezetésnél a nyolcadik körben elment alóla a motor eleje a 7-es kanyarban.

Hogy milyen a sors (és a matematika) Vietti ekkor ismét a bajnoki tabella élén találta magát nullázása ellenére is.

Az első helyet Tony Arbolino örökölte meg Jake Dixon és Ogura Ai előtt.

Az olasznak innentől kezdve már csak magára kellett figyelnie és arra, hogy semmilyen hiba se vehesse el tőle az első Moto2-es dobogó, mi több, győzelem esélyét. Nem vette. Magabiztos előnnyel megnyerte az Amerikai Nagydíjat.

Mögötte még történt egy helycsere, amikor Dixon üresbe váltott a 12-ik körben, Ogura pedig azonnal kihasználta a helyzetet.

A pole-ból induló, Beaubier szintén nem látta meg a kockás zászlót hazai futamán, négy kanyarral a leintés előtt bukott a negyedik helyről, így csupán 17-en értek célba.

MOTO2 (18 KÖR, 99.234 KM)
1. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 39:06.552 perc
2. Ogura Aj (japán, Kalex) 3.439 mp h.
3. Jake Dixon (brit, Kalex) 4.787 mp h.
A pontverseny állása: 1. Celestino Vietti (olasz, Kalex), 2. Aj 56, 3. Arbolino 54

A teljes végeredmény itt tekinthető meg!

MOTO3 (17 KÖR, 93.721 KM)
1. Jaume Masia (spanyol, KTM) 38:58.286 perc
2. Dennis Foggia (olasz, Honda) 0.172 mp h.
3. Andrea Migno (olasz, Honda) 0.394 mp h.
A pontverseny állása: 1. Foggia 74 pont, 2. Sergio Garcia (spanyol, Aspar) 58, 3. Migno 41

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik