MotoGP: Bagnaia győzött, de Quartararo elnapolta a bajnokavatást

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 11:28
null
Francesco Bagnaia (63) jó rajtjával nyerő helyzetbe hozta magát (Fotó: AFP)
Nehéz eldönteni, hogy Francesco Bagnaia vagy Fabio Quartararo teljesítménye volt-e jobb a Malajziai Nagydíjon – mindkettőjüktől bajnokhoz méltó versenyt láthattunk. A ducatis nem remegett meg a teher alatt, megnyerte a futamot, de élete legnagyobb álmának beteljesülésére két hetet még biztosan várnia kell.

„Életem legjobb rajtja volt” – mondta a leintés után Bagnaia, aki eseménydús szombatja után a kilencedik helyről volt kénytelen megkezdeni a futamot, de az első féktávnál már a második helyen haladt. Tudta, hogy az első méterek döntő fontosságúak.

Csak a pole-ból induló Jorge Martin tudott előtte maradni, aki egyből lopni kezdte a métereket a mezőny előtt. Előnye már több mint egy másodperc volt, amikor a hetedik körben bukott az ötös kanyarban.

„Túl sok lett volna a hátsó guminak, ha Jorge után megyek, inkább úgy döntöttem, hogy visszább veszek, megyek a saját tempómban, aztán Jorge elesett” – mesélte saját szemszögéből a történteket az első helyet megöröklő Bagnaia, aki nem dőlhetett hátra egy pillanatra sem, hiszen nem más volt mögötte a futam eleje óta, mint Enea Bastianini, aki idén már többször megnehezítette az életét.

Bastianini gyorsabb volt, de látni lehetett a mozgásán, hogy még nem akar támadni, keresi a legkevésbé rizikós pillanatot. A pillanatot, ami 11. körben jött el a 4-es kanyar féktávján. Mindez azonban bőven túl volt a kockázatmentesség fogalmán a Ducati vezérkarának, amely láthatóan egyre feszültebben egyeztetett egymás között a bokszutca falánál és a bokszban, ahonnan Gigi Dall'Igna egy idő után ki-be „rohangált”.

A feszültséget tovább növelte, hogy ezzel egyidőben Marco Bezzecchi folyamatosan közeledett a harmadik helyen száguldó Quartararóhoz.

Bezzecchi ellentmondást nem tűrően rágta át magát az Álex Rins, Joan Mir, Marc Márquez trión a megelőző körökben, s Quartararo volt a következő célpont. Mindennek azért volt extra jelentősége, mert Bezzecchi a mérleg nyelve lehetett volna bajnoki címért folytatott küzdelemben, ha megelőzi a franciát. Ebben az esetben ugyanis Bagnaia győzelemmel világbajnokként távozhatott volna Sepangból.

Végül nem volt szükség ducatis csapatutasításra, mert Bagnaia három körrel később visszaelőzte Bastianinit, Bezzecchi alatt pedig elkopott a gumi, így nem tudott támadási pozícióba kerülni Quartararóval szemben, lemaradt mögötte.

Bagnaia még számított egy végső támadásra Bastianini részéről. „A futamok végén mindig jobb a tapadása, de én jobb féktávokat tudtam venni. Hallottam, hogy az utolsó körben megint közelebb volt, de szerencsére tökéletesen tudtam védekezni.”

Bagnaia tehát tökéletesen teljesítette a malajziai feladatot, ahogy ő is elmondta, ennél több már nem volt benne. Szombaton megérezte a rá nehezedő nyomást, de vasárnap nem hibázott, így kilenc ujját már a bajnoki trófeán tudhatja.

Idei hetedik győzelmét megszerezve beállította Casey Stoner 2007-es rekordját, aki eddig egyedüli ducatisként tudott ennyiszer nyerni egy idényben.

Quartararo, aki a negyedik szektorban minden egyes körben 3-4 tizedet veszített a Ducatikkal szemben, szintén mindent kihozott magából és a motorjából még törött középső ujjal is.

Ilyen Bagnaia-teljesítmény mellett neki csak arra volt esélye, hogy Valenciába „hozza” a bajnokavatást.

Az utolsó futam előtt egyszerű a képlet: a 23 pontos lemaradásban lévő Quartararónak győznie kell, az olasznak viszont még ebben az esetben is elég egy 14. hely, hogy ő legyen 2022 MotoGP-világbajnoka.

Álex Rins végzett az ötödik helyen Jack Miller előtt, aki a 17. helyről küzdötte vissza magát. Marc Márquez hetedik helye egybevágott azzal, amit már szombaton előre jelzett a saját tempója kapcsán. A 10. helyen Franco Morbidellit intették le, az olasz két hosszú körös büntetése után idei legjobb versenyét futotta. Talán ez adott neki a kelleténél egy kicsit több önbizalmat az utolsó körre, amikor vakmerő manőverrel megelőzte Aleix Espargarót. Túlzott agresszivitásért aztán újabb, ezúttal három másodperces büntetést róttak ki rá, így a végeredményben visszakerült Espargaró mögé. Ez a plusz egy pont azt jelenti, hogy az apriliás várja a bajnoki harmadik helyen az utolsó futamot, nem pedig Enea Bastianini.

MOTOGP
MALAJZIAI NAGYDÍJ
MotoGP (20 kör, 110.86 km)

1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 40:14.332 perc
2. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 0.270 másodperc hátrány
3. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 2.773 mp h.
A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg.
A pontverseny állása: 1. Bagnaia 258 pont, 2. Quartararo 235, 3. Aleix Espargaro (spanyol, Aprilia) 212

Moto2 (18 kör, 99.774 km)
1. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 38:25.233 perc
2. Alonso López (spanyol, Boscoscuro) 11.411 mp h.
3. Jake Dixon (brit, Kalex) 11.802 mp h.
A pontverseny állása: 1. Augusto Fernandez (spanyol, Kalex) 251.5 pont, 2. Ogura Aj (japán, Kalex) 242, 3. Aron Canet (spanyol, Kalex) 200

Moto3 (17 kör, 94.231 km)
1. John McPhee (brit, Husqvarna) 38:04.589 perc
2. Szaszaki Ajumu (japán, Husqvarna) 0.048 mp h.
3. Sergio Garcia (spanyo, GasGas) 0.146 mp h.
A pontverseny állása: 1. (és világbajnok) Izan Guevara (spanyol, GasGas) 294 pont, 2. Garcia 241, 3. Dennis Foggia (olasz, Honda) 233

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik