MotoGP: az eddigi leggyorsabb kör nem ért pole-t Portimaóban

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.04.17. 17:31
null
Fabio Quartararo (Fotó: motogp.com)
Címkék
Drámai időmérő edzésnek lehettünk tanúi a MotoGP-ben szombaton. Tempós bukások, körrekordok és tucatnyi törölt kör után Fabio Quartararo a pole pozícióban Álex Rins és Johann Zarco előtt. Marc Márquez a második sorból rajtolhat vasárnap Portimaóban.

 

Hogy van-e valami különleges ok, vagy egész egyszerűen csak elég egy kicsi hiba egy hatalmas bukáshoz ezen a gyors és tényleg hullámvasútszerű pályán, az a délutáni nyilatkozatokból kiderül majd, de az biztos, hogy négyemberes bukást is láthattunk szombaton az edzések során.

Jorge Martin a 7-es kanyarban repült óriásit, ami miatt piros zászlóval meg is kellett szakítani az FP3-at kicsit több mint négy perccel a vége előtt. Épp akkor, amikor a mezőny belekezdett volna az utolsó rohamba, hogy eldőljön, kik jutnak be egyenesen a Q2-be.

Az újraindítás után Álex Márquezt pont a bátyja előtt néhány méterrel dobta le magáról Hondája, ami Marc-ot is megzavarta, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a Q1-ben találják magukat, amit végül Marc megnyert, így ő és Joan Mir jutottak be a Q2-be.

Az ifjabb Márquez megúszta sérülés nélkül, de Martin számára véget ért a hétvége. Agyrázkódás, illetve csonttörések gyanúja miatt (jobb kar és jobb boka) a farói kórházba szállították további kivizsgálásra és megfigyelésre.

A negyedik szabadedzésen aztán folytatódott a bukások sora. Először Pol Espargaró szállt el a 15-ös kanyarban, majd Luca Marini törte rommá Ducatiját a 9-esben.

Taka Nakagami tegnapi esésének nyomait magán viselve megpróbálkozott az FP3-mal, de néhány kör után ki is állt a jobb vállában jelentkező hatalmas fájdalom miatt. A fájdalomcsillapító injekciók ellenére végül nem vállalta a mai nap további részét, holnapi indulása pedig vasárnap reggeli állapotától függ majd.

Így érkeztünk el tehát a kvalifikációhoz. Fabio Quartararo rögtön nyitásként megfutotta a hétvége addigi leggyorsabb körét, de még 1:39-es időt mutatott az óra.

Pecco Bagnaia első gyors köre a második helyre volt elég, de nem sokkal később azt el is vették tőle, mivel sárga zászló alatt futotta meg, ami Johann Zarco bukása miatt volt érvényben. Zarco esése furcsa volt, hiszen nem az ideális íven és nem is nagy tempóban haladt akkor a 11-es kanyarban. Ugyanekkor, ugyanezért Maverick Vinales körét is törölték.

Quartararo következő gyors köre már 1:38-as volt, egész pontosan 1:38.862, ami új pályacsúcs, de pár perccel később Pecco Bagnaia még ezen is javított majdnem négy tizedet, és egy tökéletesen kört futva 1:38.494-nél állította meg a stoppert.

A boldogság azonban nem tartott sokáig, illetve Pecco egy kicsit hosszabb ideig örülhetett, mint csapata, hiszen ő csak a bokszba visszaérve szembesült azzal, hogy Miguel Oliveira bukása miatt a 9-es kanyarban sárga zászló volt érvényben, amikor elhaladt a pálya azon szakaszán, így már mondanunk sem kell, hogy törölték a körét.

Álex Rins utolsó próbálkozása első soros indulást ért, ami finoman szólva sem jellemző MotoGP-s pályafutására, hiszen az eddigi 65 alkalomból csupán négyszer végzett időmérőn az első háromban.

Rins Zarcót szorította hátrébb egy hellyel, aki kettes számú motorjára átülve lepett meg mindenkit.

Marc Márquez kihagyta a Q2 első felét, mert csak egy új puha gumija maradt, de az is látszott rajta, hogy tényleg nincs még tökéletes állapotban, folyamatosan rázogatta jobb karját a pályára menetel előtt. A csapat Álex Rins-re engedte ki, aki egy ideig nem akart utat mutatni neki, de végül nem volt más választása, mennie kellett neki is.

Bagnaia végül 11-ikként zárt, nála pedig már csak Vinales járt rosszabbul (ha a végső rajtpozíciót nézzük), neki ugyanis két 38-as körét is törölték pályaelhagyás miatt.

A Moto3-asoknál Andrea Migno nyerte meg az időmérőt, míg a Moto2-esknél Sam Lowes zsinórban harmadik alkalommal indulhat majd az élről.

A teljes eredménylista IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik