MotoGP: a Yamaha nem bocsátott meg Vinalesnek – ennyi volt

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 13:28
null
Maverick Vinales szavai nem hatották meg a japán vezetést (Fotó: Kovács Nikolett)
Hiába a múlt szombati bocsánatkérés, Maverick Vinales szavai nem hatották meg a japán vezetést. A csütörtöki megbeszélést követően, közös megegyezéssel ugyan, de azonnali hatállyal lezárták a köztük lévő szerződéses viszonyt, ami egyébként is egy évvel hamarabb véget ért volna az eredetileg tervezettnél. Hogy hogyan jutottunk el idáig, mik voltak a történet fontosabb összetevői, és mi vár most Vinalesre? Cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

 

Maverick Vinales a jelenlegi MotoGP-mezőny egyik legtehetségesebb pilótája. Az átütő siker elmaradásáért sokáig mindenki a Yamahát hibáztatta, a japán vezetés még a nyilvános bocsánatkérésig is eljutott 2018-ban.

Az utóbbi két évben azonban egyértelművé vált, hogy Vinales legnagyobb ellenfele és gátja nem a motor, hanem éppen saját maga. Terhelt gyerekkor van a háta mögött, és ezeket a traumákat, azok lenyomatait a mai napig nem sikerült feldolgoznia. A gond csak az, hogy rajta kívül ezt mindenki látja, csak ő nem hajlandó szembenézni vele.

A pályán az igazi szélsőségeket idén érte el a viselkedése. Megnyerte a katari szezonnyitót, majd legközelebb a kilencedik futamon, Assenben tudott dobogóra állni, de abban a második helyben sem volt sok köszönet. Ennél fancsalibb képet még nem láthattunk a parc fermében vagy a dobogón. A nyári szünet után ezért a viselkedéséért bocsánatot is kért – ám csakis a szurkolóitól, nem a Yamahától, amellyel időközben ugye megegyeztek, hogy idén év végén elengedik egymás kezét.

Előtte tök utolsóként fejezte be a sachsenringi futamot, egyszerűen feladta lélekben és fejben, s még a leglassabb versenyzőket sem volt képes megelőzni.

Az ok? A boksz másik oldalán helyet foglaló Fabio Quartararo, aki a Vinales szerint vezethetetlen Yamahán vezeti a bajnokságot. A túl erős csapattárs lehetett a végső csepp a pohárban, ami a teljes széteséshez vezetett.

NEM AZÉRT FIZETNEK, HOGY FELADD

A Stájer Nagydíjon aztán valami végképp elszakadt benne, erről felfüggesztését követően nyilatkozott az olasz Sky Sports televíziónak:

„Az első rajtom jól sikerült, talán az eddigi legjobban. Aztán viszont minden rosszra fordult, és a rengeteg frusztráció, ami az elmúlt időszakban halmozódott fel bennem, egyszerűen felrobbant, nem tudtam megfelelően kezelni. Elnézést kérek a Yamahától azért, ahogy az utolsó körökben motoroztam, nem volt helyes, ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Nagyon szeretem ezt a sportot, és nagyon szeretnék nyerni, azonban egy ideje már nem éreztem jól magam. De nem akartam senkit se veszélybe sodorni, magamat sem.”

A gond csak az, hogy nem először adta fel a harcot a verseny során, lásd a fentebb említett Német Nagydíjat. Jack Miller ezekről nem tudott elnézően nyilatkozni:

„Mindegy, hogy mi történik. Mindegy, hogy elesek, lefullad a motorom a rajtrácson, a versenynek ott nincs vége. Akkor van vége, amikor feladod. És nem adhatod fel, mert versenyző vagy, aki azért kapja a pénzét, hogy versenyezzen. És hogy megpróbáld legyőzni az éppen előtted lévő srácot. Az a feladatunk, hogy a legjobb képességünk szerint versenyezzünk, ezért fizetnek minket. A vérmérsékleted vagy bármi más nem számít.”

KELL EGY CSAPAT

Az már hétfőn kiderült, hogy Vinales legutóbbi attrakciója és viselkedése szerencsére nem törte ketté a karrierjét, hiszen az Aprilia ennek tudatában is szerződést kötött vele 2022-re. Bármennyire is butaságot csinált az első ausztriai futamon, nem lehetett nem örülni a hét eleji bejelentésnek. Egyrészt azért, mert Maverick tényleg az egyik legtehetségesebb versenyző a mezőnyben, másrészt azért, mert valóban egy nagyon-nagyon jó lelkű srác.

Csak éppen nehezen viseli a nyomást. Egyáltalán nem tudja kezelni, ha erősebb csapattárs van mellette. Borzalmasan igényli, hogy olyan csapatvezetés legyen mögötte és olyan csapat körülötte, akik felől érzi a feltétlen támogatást, de az is fontos, hogy kordában tudják őt tartani.

Ez sikerült anno Davide Briviónak a Suzukinál, ellenben a Yamahánál ezt a vezérfigurát sohasem találta meg – nem csoda, Lin Jarvisnak nem az emberi kapcsolatok kezelése az erőssége.

Így aztán vezető szerelők és csapattagok jöttek-mentek, sőt a személyes csapatában is rengeteg változás volt az elmúlt években. Idén új menedzserrel kezdett neki a szezonnak, előtte pedig Álex Salastól is megvált, aki gyerekkora óta volt mellette, segítette a felkészülését, s lett később a bizalmasa és asszisztense.

NEM AZT MONDOM, AMIT GONDOLOK

Azt már saját maga vallotta be két hete, hogy a kommunikációján dolgoznia kell.

„Néha nem tudom tisztán kifejezni magam és nem a megfelelő választ adtam. Ezért volt az, hogy inkább azt mondtam időnként: nem tudom. Van, hogy magamnak is nehéz megmagyaráznom, hogy mi miért történt. A hullámzó eredmények elvették az önbizalmam. Egyszerűen néha nem azt mondom, amit gondolok, nem találom a megfelelő szavakat. Van, hogy túl nyíltan beszélek, és ez sok félreértéshez vezetett.”

Ilyen félreértés lehetett, amikor nemrég a DAZN egy interjúban a jövőjéről kérdezte, ő pedig azt válaszolta, hogy nem akarja újra elkövetni ugyanazt a hibát, amit a múltban már igen. Később magyarázkodnia kellett, hogy ő nem a Yamahával kapcsolatos múltbeli döntésre gondolt, de a jelen helyzetben ez már még kevésbé hihető.

AZ APA HELYE NEM A BOKSZBAN VAN

Van aztán egy személy a környezetében, aki egyértelműen nincs jó hatással sem a karrierjére, sem a viselkedésére, mégpedig az édesapja, Ángel Vinales. 2012-ben ő volt az, aki majdnem idejekorán kettétörte fia pályafutását, amikor csapot-papot otthagytak Malajziában és faképnél hagyták a csapatot, ahol akkor Maverick versenyzett, sőt a bajnoki címért harcolt. Carmelo Ezpeleta és Mack későbbi menedzsere, Paco Sánchez közbenjárása kellett a helyzet elsimításához.

Egy évvel később új alakulata kikötötte, hogy Ángel nem mehet a boksz közelébe.

Maverick egy időre meg is szakította a kapcsolatot az apjával, aki 2019-ben ismét visszatért az életébe, annak a szakmai részébe is. A bokszban olyan intenzitással volt jelen, ahogy egy szülőnek biztosan nem dolga profi sportoló gyereke mellett. Idén közös csapatot is indítottak, ami a Supersport300-as kategóriában szerepel. Motorjaikat a Yamaha biztosította, amíg Ángel szerződést nem bontott velük a stájer hétvégét követően.

 

Maverick Vinales és az édesapja (Fotó: Kovács Nikolett)
Maverick Vinales és az édesapja (Fotó: Kovács Nikolett)


Persze nem Vinales az első, és nem is az utolsó, akinek valamely szülője akár akadályt is jelenthet a karrierje során. Ez persze nem törvényszerű, de sok rossz példát láttunk már erre a sportban. Szerencsére a többségnek sikerül kezelnie ezt a helyzetet, ha ez nem alakul magától jól már az első pillanattól kezdve.

„2017-ben az apukám túlságosan belefolyt a dolgaimba, és voltak is emiatt harcaink, nagy harcok. Aztán megértette, hogy hátrébb kell lépnie. Látta, hogy az eredmények jönnek, de a háttérben persze ott van. Azóta tökéletesen működik minden közöttünk, tökéletes a kapcsolatunk” – mondta Fabio Quartararo.

Joan Mir eddig a pontig sohasem jutott el. „Az apukám sosem volt benne igazán a motorsportban. De mindig is szerettem szétválasztani a dolgokat, a szülő az legyen szülő, nem pedig edző vagy hasonló. Nekem így volt jó mindig is.”

Marc (és Álex) Márquez esetében a kettő között volt a megoldás. Apjuk, Julià minden futamon ott van, sőt dolgozik is a fiúknak, ő vezeti a motorhome-jukat.

„Ahogy azt mindenki tudja, apu minden versenyen itt van. De mindig az ő saját helyén, én pedig az enyémen. Ez azóta így van, amióta a világbajnokságban versenyzem. Nem ért a motorbeállításokhoz, nem ért ahhoz, hogy hogyan kell motorozni. Két dolgot kérdezhet meg: hogy vagy és hogy van a karod, milyen a fizikális állapotod? Ennyi. A bokszban dolgozom a csapatommal, ő pedig élvezi a paddock-életet”
– foglalta össze Marc.

MÁR IDÉN IRÁNY AZ APRILIA?

Az elmúlt napokban nyilván mindenki azt találgatta, hogy a japán büszkeség vagy a hármas bajnoki korona (egyéni, csapat- és konstruktőri világbajnoki cím) lesz fontosabba az ivataiaknak. Ma már tudjuk a választ, ami minden előzetes jel ellenére is meglepő döntés.

Az pedig végképp, hogy mindez közös megegyezéssel történt. Vinales ugyanis így már az év hátralévő részében is szabad préda.

Assenben a Yamaha és Vinales már bejelentették, hogy közös megegyezéssel az eredetileg 2021–2022-re szóló programjukat 2021 végén befejezik. Az elköteleződés mindkét fél részéről megvolt, hogy az év végéig folytatódjon a közös munka a csapat teljes támogatásával és a versenyző maximális erőbedobásával, hogy méltó módon érjen véget ez a projekt.

„Sajnos a Stájer Nagydíj nem ment jól vagy nem végződött jól, és ennek következményeképp a helyzet mindkét fél általi mély mérlegelése után közös megegyezés született, miszerint mindkét félnek jobb, ha az együttműködés hamarabb véget ér. A korai szétválás felmenti a versenyzőt, aki szabadon haladhat az általa megválasztott jövő irányába, és a csapatnak is lehetővé teszi, hogy az év hátralévő részére koncentráljon egy helyettesítő versenyzővel – akinek a személyéről még nem született döntés” – szólt a sajtóközleményben Lin Jarvis, a Yamaha Motor Racing ügyvezető igazgatója.

 

(Fotó: Kovács Nikolett)
(Fotó: Kovács Nikolett)


Tehát a Yamaha részéről nincs akadálya annak, hogy Vinales akár már idén Apriliára üljön, mi több, akár versenyezzen. Ez a döntés most már a noaleiek kezében van. Kérdés, van-e megfelelő erőforrásuk arra, hogy a spanyolt már idén csatasorba állítsák, és akár a hátralévő futamok szinte mindegyikén szabadkártyával rajthoz álljon.

Mivel az Aprilia koncessziós joggal rendelkező márka, így egy szezonban hat szabadkártyás indulása lehet, amiből még egyet sem használt ki. Elvileg ugyan futamonként csak két gyár indíthat plusz versenyzőt, de még ezt a korlátot is ki lehetne mozogni adott esetben, ha minden márka beleegyezik.

Lorenzo Savadori jelenleg bokatörése és -műtétje után lábadozik. Ha nem lesz fitt a jövő heti silverstone-i hétvégére, akkor a szabályok értelmében mindenképp nevezni kell a helyére valakit. Mivel Andrea Doviziosónak esze ágában sincs az Apriliával versenyezni, Vinales kézenfekvő megoldás lehet.

Bár nagy eredményei nem voltak Savadorinak, de bízzunk abban, hogy nem látunk majd egy újabb hirtelen szerződésbontást, és az olasz kitöltheti a megállapodását, s végigversenyezheti az évet.

Ennél több keserű szájízre már nem lenne szükség ebben a történetben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik