Michelisz a nyolcadik helyre jött fel

Vágólapra másolva!
2010.05.23. 17:11
null
Menu keresztbeállítja Micheliszt
Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság monzai állomásán az első futamon kiállni kényszerült, míg a másodikon a 18. helyről felzárkózva a nyolcadik lett.

A szombati időmérő edzés után Michelisz Norbert a 8. helyről várhatta a vasárnapi első futam rajtját a túraautó-világbajnokság monzai állomásán. Érdekesség, hogy az első öt helyről benzines autók indulhattak, amelyek a rajtot követően lassabbak, mint a TDI SEAT-ok.

A túraautó-vb szabályrendszere szerint az első futamon repülőrajttal indul útjára a mezőny. A start után az élről kezdő Farfus az ötödik helyig esett vissza, és Huff vette át a vezetést. Michelisz az első kanyart levágta és a negyedik pozícióba jött fel. Emiatt később meg is kapta áthajtásos büntetését. A kör közepén a Zengő-csapat versenyzője Gené mögé, az ötödik helyre csúszott vissza. Eközben Tarquini megelőzte Huffot és az élre állt. A magyar fiú éppen Priaulx-ra érkezett meg, amikor a mögötte haladó Menu a célegyenes végén elmérte a féktávot és keresztbeállította őt. Emiatt a hatodik helyig csúszott vissza a mi fiunk. Öt kör után Tarquini, Huff, Priaulx, Farfus, Nykjaer, Muller, Michelisz, Coronel, Barth és Monteiro volt a sorrend.

Michelisz a büntetése után a 16. helyre esett vissza, majd egy defekt miatt kiállni kényszerült. A pontszerző helyeken az utolsó körökben Barth és Monteiro hatalmas csatát vívott. Az utolsó körben igazi káosz alakult ki. Először az élen álló Tarquini, majd Huff kapott defektet. Az utolsó kanyarban a két lesipuskás BMW-s került az élre, Priaulx, Farfus sorrendben.  A háromszoros világbajnok Priaulx sorrendben az idei második győzelmét aratta. A további pontszerzők Huff, Muller, Coronel, Barth, Tarquini, Nykjaer, Monteiro és a marokkói Bennani voltak.

Michelisz a nyolcadik helyre jött fel

A második versenyen Michelisz végül a 18. helyről várhatta az indulást. A start után most nem történt baleset, Nykjaer magabiztosan őrizte meg az első helyét. Az első kör végén a dán mögött Muller, Tarquini, Coronel, Huff sorrendben fordultak el a versenyzők a célegyenes végén.

A második kör elején a címvédő megelőzte Mullert és megkezdhette a felzárkózást márkatársára, Nykjaerre. Michelisz a második kör végére megérkezett Gené mögé a 12. helyre. Az élen Tarquini lehagyta Nykjaert, de korai rajt miatt az olaszt és Bennanit is kiintették egy áthajtásos büntetésre. Norbi hihetetlen tempót autózva megelőzte Menut és ezzel a 10., majd Tarquini kiállása után a 9. helyre jött fel. A magyar fiú nagyon magára talált, és megfutotta a viadal leggyorsabb körét is.  A hatodik körben az élen Nykjaer, Muller, Coronel, Huff és Farfus haladt.

Az újonc dán versenyző bravúros versenyzést bemutatva lerázta magáról Mullert és magabiztosan haladt a győzelem felé. Fél körrel a vége előtt azonban defektet kapott, így Muller átvette a vezetést, és meg is nyerte a futamot. A dobogóra még Coronel és Huff állhatott fel. Michelisz Norbert a 18. helyről a 8. pozícióba küzdötte fel magát, és ezzel az újoncok versenyében ő diadalmaskodott. A Zengő Dension Team pilótája a mostani szereplésével újabb négy pontot zsebelt be, így azok számát összesen 14-re gyarapította.

 

Wéber győzelemmel tért vissza – A Zengő Dension Team a SEAT Leon EuroCupban ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta

Az idei évben is a WTCC (túraautó-világbajnokság) betétfutamai közé tartozik a SEAT Leon EuroCup- sorozat – ezt a bajnokságot nyerte meg tavaly Michelisz Norbert –, ahol két magyar csapat, a Zengő Dension Team és a Zsille Motorsport is indít versenyzőket. A Zengő-csapat színeiben Wéber Gábor, Birizdó Imre, Andrea Larini és Felix Da Costa indul, míg a Zsille Motorsportot továbbra is Hatvani Bálint képviseli.

A bajnoki cím sorsa hat helyszínen 12 futamban dől el. A versenyeket Európa leghíresebb ringjein futják a résztvevők: a nyitóversenyt Monzában, majd Zolder, Brands Hatch, Brno és Oschersleben után Valencia zárja a sort szeptember 19-én.  

A két magyar csapat az eddigi teszteken kiválóan teljesített, de az egy év kihagyás után visszatérő Wéber Gábor bombaformájának senki sem tudott ellenállni. Az időmérő edzésen bő fél másodpercet adott a második helyezettnek, majd a szombat délutáni első futamot a pole-ból indulva magabiztos, hibátlan versenyzéssel nyerte meg. Első helye egy pillanatig sem forgott veszélyben, de figyelnie kellett a mögötte érkező orosz vetélytársra, Dudukalóra, aki csak az utolsó két körön került egy másodpercen kívülre. A többiek sem vallottak szégyent; pontszerző helyen még Larini végzett, aki negyedik helyével éppen lecsúszott a dobogóról hazai közönsége előtt.

A vasárnapi kilenckörös viadalon a szombati futam harmadik helyezettje, Rossi diadalmaskodott. Wéber nem tudta pontokra váltani a sebességét, és egy kanyarlevágás miatt nem szerzett pontot. A Zengő-csapat Larinije viszont a második futamon egy harmadik helyezéssel ajándékozta meg hazai közönségét. A sorozatban ezen a hétvégén debütáló Birizdó Imre a 7, a Zsille Motorsport versenyzője, Hatvan Bálint az ötödik helyen zárt. Ezzel az eredménnyel a magyar különítmény igencsak elégedett lehet, hiszen tagjai mindkét futamban az első tízen belül harcolhattak az értékes pontokért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik