T. A.
2022.09.09 16:15 Frissítve: 2022.09.09 16:36

Kamion Eb: Kiss Norbertnek kedvező pályák következnek

Nem volt idő a pihenésre, Kiss Norbert csapata, a Révész Racing a múlt hétvégi cseh futamról egyenesen Belgiumba, Zolderbe indult, hogy ott folytassa a küzdelmet az Európa-bajnoki pontokért és az újabb címért.

Kiss Norbert (Fotó: Meder István)

Az ő pályái következnek. Ezt nyilatkozta a háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, aki a nyári szünet alatt csapatával felkészítette a kamiont az év végi erőltetett menetre, amikor öt hét alatt négy versenyfutamot teljesít a sorozat mezőnye. Kiss abból a szempontból szerencsés helyzetben volt, hogy éllovasként várta a szezon második felét, úgy, hogy az első négy futamon meggyőző fölényt mutatott. A nyári szünet utáni első viadalon, Mostban (ami finoman fogalmazva nem az ő pályája, mivel a legfőbb ellenfelei folyamatosan itt tesztelnek) várakozáson felül szerepelt.

„Összességében jó hétvége volt, erősek voltunk, mindkét időmérő edzésen megszereztük a pole pozíciót és az első versenyen elért győzelemért járó húsz pontot, ami Csehországban ritkán szokott sikerülni, úgyhogy ez mindenképp nagy eredmény, a csapat nagy sikere – nyilatkozta Kiss a viadal után. – Most következik Zolder, Le Mans és Jarama – ez a három pálya abszolút fekszik nekünk, úgyhogy nagy várakozással tekintünk a folytatásra. Szerencsésen megérkeztünk Belgiumba, ugyan nem volt sok időnk pihenni, de tudtuk előre, hogy sűrű hetek várnak majd ránk.”

Ami a hétvégét illeti, nyilván mondani sem kell, hogy fontos lesz az időmérő, mert ha sikerül megnyerni, az első versenyeken azt már „csak” győzelemre kell váltani. Nyilván az sem egyszerű feladat, ám jóval könnyebb, mint a középmezőnyből, vagyis a darálóból előreküzdeni magát. Erre az idén eddig nem volt szükség – Kiss Norbert már 11 Európa-bajnoki futamgyőzelemnél tart a szezonban (s így 59 pontos vezetésnél), és bízik benne, hogy ehhez a hétvégén még hozzá tud tenni.

GYORSASÁGI KAMION EURÓPA-BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ, ZOLDER
Az Eb állása:
1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 257 pont, 2. J. Hahn (német, Iveco) 197, 3. Lenz (német, MAN) 184

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.

2022.03.21 15:45:35

Egyéb autó-motor MTI, V. Á.

A Honda klasszisa Twitter-oldalán azt írta, szerencsére jól van, csak elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy nem indul el az Indonéz Nagydíjon.

2022.03.21 10:27:58

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A március 23-i rendezvény házigazdája Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. (x)