Formula–E: rekordhosszúságú lesz a 2023-as versenynaptár

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 15:19
null
18 futamot rendezhetnek a Formula–E 2023-as idényében (Fotó: AFP)
Bár néhány versenyhétvége helyszínéről csak később tesznek bejelentést, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport-világtanácsa jóváhagyta a Formula–E kilencedik idényének versenynaptárát.

 

Már januárban kezdetét veszi a Formula–E 2023-as idénye, s bár ebben a sorozatban az utóbbi éveben is már télen sor került a szezonnyitóra, jövőre az is indokolja a korai a kezdést, hogy 13 országban összesen 18 futamot rendeznek. Ennyi versenyt korábban sosem tartalmazott a Formula–E versenynaptára.

Igaz, három versenyhétvégével kapcsolatban még nem dőlt el, hogy pontosan hol csap össze a mezőny. Annyi viszont biztos, hogy Haidarábádba és Sao Paulóba először látogat el a sorozat, Szaúd-Arábiában pedig ismét villanyfényes versenyeket rendeznek.

Ami a mezőnyt illeti, a Mercedes a 2022-es idény végén távozik a Formula–E-ből, a csapatát azonban átveszi az újonnan beszálló McLaren. Továbbá érkezik a sorozatba a Maserati is, amelynek gyári istállójává alakul át a Venturi. 2023-tól ráadásul már a Gen3-as autókkal versenyez a mezőny a Formula–E-ben.

A Formula–E 2023-as idény versenynaptára:
január 14.: Mexikóváros, Mexikó
január 27–28.: Rijád, Szaúd-Arábia
február 11.: Haidarábád, India
február 25.: később erősítik meg
március 11.: később erősítik meg
március 25.: Sao Paulo, Brazília
április 22.: Berlin, Németország
május 6.: Monaco
május 20–21.: Szöul, Dél-Korea
június 3–4.: Jakarta, Indonézia
június 24.: később erősítik meg
június 15–16.: Róma, Olaszország
július 29–30.: London, Nagy-Britannia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik