nemzetisport.hu 2021.07.29 12:43 Frissítve: 2021.07.29 16:32

F3: Tóth László felkészült a magyarországi fordulóra

Hétvégén kerül sor a Hungaroringen a 36. Formula-1-es Magyar Nagydíjra, melynek betétprogramja a Formula–3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulója lesz. A 30 fős mezőny egyetlen magyar tagja, Tóth László az elmúlt hetekben csapatának, a spanyol Campos Racingnek a főhadiszállásán készült a mogyoródi futamokra, a programban pedig a mentális és fizikális edzések mellett szimulátorozás, valamint a versenyautó felkészítése szerepelt – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

Tóth Lászlónak is szurkolhatnak a Hungaroringre kilátogató nézők a hétvégén (Fotó: Dutch Photo Agency)

 

Tóth Lászlónak a barcelonai bemutatkozása nem sikerült rosszul, pályafutása első három Formula–3-as futamát kivétel nélkül befejezte, a köridők tekintetében pedig bizakodásra adott okot, hogy folyamatosan javulni tudott. A második, Franciaországban rendezett fordulót Tóth kénytelen volt kihagyni, ugyanis pozitív lett a koronavírustesztje, és fel kellett épülnie fertőzésből. Ausztriában a háromból két futamon is a középmezőnyben volt lehetősége a helyezésekért küzdeni, a köridők tekintetében pedig a hétvége során konstans javulást mutatott.

Az egyelőre pont nélkül álló Campos Racingnek a mostani idényben az a legfőbb célja, hogy a hátralévő versenyeken egyre közelebb kerüljön a pontszerző helyezésekhez. Tóth már a szezon előtt is elmondta, számára az idei a tanulóév, legfőbb célja, hogy tapasztalatot szerezzen, és minél többet tudja versenykörülmények között vezetni az F3-as autót. Az előzményekkel és a célkitűzésekkel együtt Tóth és a csapata is felkészülten várja a magyarországi fordulót, amelyen – a tavalyi zárt kapus F1-es Magyar Nagydíj után – visszatérhetnek a nézők a lelátóra.

„Az elmúlt három hétben sokat dolgoztunk, igyekeztünk minden apró részletre odafigyelni, de hogy ez mire lesz elég, az majd csak hétvégén derül ki. Az autósportban bármi megtörténhet, remélem, hogy a lehetőségeinkhez képest jól alakulnak majd számunkra a versenyek. Örülök, hogy hazai közönség előtt mehetek, erre két éve nem volt példa, úgyhogy szeretném élvezni a szurkolók jelenlétét és kihozni magamból és az autóból a lehető legtöbbet” – mondta Tóth.

Az F3 hétvégi programja pénteken 10.05 órakor kezdődik a szabadedzéssel, 13.50-kor pedig már az időmérő következik. Az első futamra szombaton 10.35-kor, a másodikra ugyanazon a napon 17.55-kor, a harmadikra pedig vasárnap 10.45-kor kerül sor.

2021.08.28 08:45:13

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

A Pure ETCR egyetlen magyar versenyzőjével megpróbáljuk egy kicsit bemutatni az autót.

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.