F3: Szmoljar nyert, Tóth kiesett a hungaroringi főfutamon

Vágólapra másolva!
2022.07.31. 11:06
null
Alekszandr Szmoljar győzelmével ért véget az F3-as versenyhétvége a Hungaroringen (Fotó: Földi Imre)
Alekszandr Szmoljar rajt-cél győzelmet aratott a Formula–3 magyarországi versenyhétvégéjének főfutamán. Másodikként Zane Maloney ért célba, a harmadik pozícióban Oliver Bearman zárta a vasárnapi viadalt. Tóth László néhány kör után feladni kényszerült a hazai futamát.

 

Akárcsak szombaton, vasárnap is esős körülmények fogadták a Formula–3-as mezőnyt a Hungaroringen. Bár a főfutam kezdetén már nem esett az eső, a pálya még igen nedves volt, így az autókra esőgumik kerültek fel.

Ami a rajtsorrendet illeti, Szmoljar volt a leggyorsabb a pénteki időmérőn, így az orosz pilóta várhatta az első rajtkockából a piros lámpák kialvását. Szmoljar mellől Maloney, a második sorból Oliver Bearman és Grégoire Saucy vághatott neki a 24 körös versenynek, amelyet Tóth László 29.-ként kezdhetett meg.

Szmoljar jól rugaszkodott el a startnál, és megtartotta a vezetést. Az élmezőnyből Saucy rajtolt rosszabbul, s három helyet veszítve visszaesett a hetedik pozícióba. A sprintfutamon az élről induló Oliver Goethe számára már a második körben majdnem véget ért a versenyt, miután megforgott, ám Tóth valóban kiállni kényszerült igen hamar. A magyar versenyző az ötödik körben behajtott a bokszutcába, és feladta a versenyt.

Az ötödik körben Szmoljar előnye az élen már több mint öt másodperc volt, s bár később egy kissé visszavett, nem különösebben kellett aggódnia az őt követők miatt. Maloney lemaradása sokáig négy másodperc körül mozgott. A barbadosira viszont tapadt Bearman, s noha folyamatosan egy másodpercen belül tartotta a különbséget, előzési pozícióba nem igazán került. Nem úgy, mint Arthur Leclerc, aki több manővert is bemutatva a 11. körben már a 9. pozícióban haladt. A monacói rövidesen további két pozíciót javított, majd később Victor Martins mellett is elment.


A kilencedik helyről rajtoló Arthur Leclerc ezen a futamon is elemében volt, s néhány körrel a leintés előtt már a hatodik helyen autózott. Ekkor egyébként néhányan már slick gumikra váltottak, de akik túl későn döntöttek így, a kerékcsere miatti időveszteség következtében már nem értek fel a pontszerző helyekre. Zak O'Sullivan viszont rengeteget előzve az utolsó előtti körben már a tizedik helyen autózott.


A leintés előtt azonban még hat pozíciót javított, és nem sokkal maradt le végül a dobogóról. A győzelem azonban Szoljaré lett a szinte egyszerre célba érő Maloney és Bearman előtt. Hat futammal a szezon vége előtt Isack Hadjar és Victor Martins pontegyenlőséggel áll a bajnoki tabella élén.

Folytatás augusztus 26–28-án Spa-Francorchamps-ban!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik