nemzetisport.hu 2015.08.18 12:55 Frissítve: 2015.08.18 13:13

Autósport: Hülkenberg pótolja Schumachert Vettel mellett

A 2015-ös Le Mans-i győztes Nico Hülkenberg is részt vesz az idei Nemzetek Kupáján, a Race of Champions elnevezésű versenyen ő lesz Sebastian Vettel társa a német csapatban.

A Le Mans-i verseny győztesével, Nico Hülkenberggel száll ismét versenybe Sebastian Vettel és a német csapat
(Fotó: Action Images)

 

Vettel 2007 és 2012 között sorozatban hat alkalommal szállt versenybe a korábbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher oldalán, és a két klasszis – kevéssé meglepő módon – ebben az időszakban legyőzhetetlennek bizonyult.

A Red Bulltól a Ferrarihoz szerződő, négyszeres világbajnok pilóta a 2013-as, elmaradt viadal után a 2014-ben ismét megtartott eseményen sem állt rajthoz, így első alkalommal tér vissza 2012 óta, valamint először indul el ezen a versenyen a súlyos balesete óta lábadozó Schumacher nélkül.

A Force Indiával versenyző Nico Hülkenberg a száguldó cirkusz mellett idén a híres Le Mans-i 24 órás versenyen is kipróbálta magát, és ha már ott volt, 24 éves átkot megtörve, aktív F1-es pilótaként el is hódította az első helyet.

A kettős a németek hetedik sikerére hajt a viadal történetében, csak viszonyításképpen, a második helyen holtversenyben a finnek és a franciák állnak, két győzelemmel.

Az idei RoC versenyen „Mr. Le Mans”, vagyis a kilencszeres győztes Tom Kristensen is részt vesz, ahogyan a 2014-es ralikrosszbajnok Petter Solberg, az Formula–1-es Daniel Ricciardo, a MotoGP-s nagyságok, az ötszörös első Mick Doohan és kétszeres bajnok Jorge Lorenzo, valamint az egyéni viadal címvédője, David Coulthard.

A viadalt november 20–21-én rendezik Londonban, a korábbi Olimpiai Stadionban.

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.

2021.01.02 08:46:27

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Milyen egy homokvihar? És eltévedni benne? Kulisszatitkok a 15. rajtjára készülő versenyzőtől.