Vingegaard kimondta: Nyerni jöttünk a Giróra

J. B. J. B.
2026.05.06. 19:10
A Visma a csapatbemutatón (Fotó: Getty Images)
Burgaszban bemutatkozott a közönségnek az idei Olasz körverseny mezőnye, a pénteken kezdődő viadal első három szakaszát Bulgáriában teszik majd meg a kerékpárosok.

 

A festői szépségű Burgasz városában tartották az idei Giro d’Italia csapatbemutatóját, az Olasz körverseny ugyanis fennállása során először Bulgáriából rajtol. A 184 fős mezőny tagjai nem nyaralni érkeztek a tengerpartra, Rómáig több mint 3400 kilométer vár rájuk az elkövetkezendő három hétben. A 23 csapat egyesével lépett színpadra és mutatkozott be a nézőknek, a legnagyobb ováció az olasz indulókat fogadta. A sprinter Jonathan Milan elmondta, a legfőbb célja a pontverseny legjobbjának járó ciklámenszínű trikó megszerzése, ami kétszer (2023-ban és 2024-ben) már sikerült. Idén akár ideig-óráig az összetettben élen állónak járó rózsaszínt is felveheti, az első, Neszebár és Burgasz közötti etap ugyanis vélhetően mezőnyhajrával zárul. Az Ineos színeiben tekerő Filippo Ganna az időfutamra koncentrál leginkább, amelyből idén csak egy lesz a körversenyen.

Az összetett egyik favoritja az olasz Giulio Pellizzari, a Red Bull-Bora-Hansgrohe 22 éves bringása idén megnyerte a Tour of the Alpsot, és már a bolgár szakaszokon megmutatná, mire képes. A legnagyobb esélyes a Visma dán kiválósága, Jonas Vingegaard, aki kétszer nyert Tour de France-ot, míg tavaly a Vueltán diadalmaskodott, így már csak egy háromhetes hiányzik neki. „Nagyon várom már a rajtot, nyerni jöttünk” – szögezte le. Címvédés nem lesz, a tavalyi győztes Simon Yates ugyanis azóta visszavonult, ám fivére, Adam az UAE kapitányaként megméreti magát.

A Neszebár és Burgasz közötti sík etap után szombaton Burgasz és Veliko Tarnovo között egy hegyi szakasz következik, majd vasárnap Plovdiv és Szófia között a Borovec-hágót is meg kell hódítani. Egy pihenőnap után jövő keddtől Olaszországban folytatódik majd a május 31-én záruló Giro.

 

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
2026.11.03. 15:51

Megállta a helyét a pro szintű csapatok között az MBH

Kerékpár
2026.10.26. 10:59

Valter Attila mégsem úszta meg a törést

Kerékpár
2026.10.19. 09:19

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
2026.10.18. 13:40

Pályakerékpáros-vb: Szalontay Sándor a selejtezőben búcsúzott sprintben

Kerékpár
2026.10.17. 10:21

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
2026.10.16. 13:10

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
2026.10.16. 10:49

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08