Gálfi mérkőzése eső miatt félbeszakadt a római tenisztornán

R. P.R. P.
2026.05.06. 19:26
null
Fotó: Getty Images
Gálfi Dalma mérkőzése eső miatt félbeszakadt a harmadik játszmában az osztrák színekben szereplő Anastasia Potapova ellen a római salakpályás tenisztorna első fordulójában.

 

Mindkét játékos pozitív élményekkel érkezett az olasz fővárosba, Gálfi ugyanis a harmadik fordulóig jutott az előző, Madridban rendezett mesterversenyen, amelyen Potapova az elődöntőig menetelt, és csak a későbbi győztes ukrán Marta Kosztyuktól kapott ki. A két teniszező eddig kétszer találkozott egymással, 2018-ban és 2023-ban is az orosz születésű rivális diadalmaskodott.

Az első játszmát az döntötte el, hogy míg a WTA-rangsorban 119. Gálfi csak kétszer, addig 38. helyezett riválisa háromszor is elvesztette az adogatását, a magyar teniszező ezért 57 perc alatt előnybe került. A folytatásban Gálfi sokat rontott, ellenfele háromszor is brékelte, így bő másfél óra után kezdődhetett a harmadik szett. Ennek elején, 1:1-nél Gálfit ápolni kellett, majd eleredt az eső, emiatt nem tudták folytatni a játékot.

Mivel Gálfiék pályáján rendeznék Fucsovics Márton és a horvát Dino Prizmic összecsapását is, ezt a meccset el sem tudták kezdeni.

WTA-TORNA, RÓMA (salak)
Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Anastasia Potapova (osztrák) 7:5, 2:6, 1:1-nél eső miatt félbeszakadt
 

 

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
1 órája

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03