Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

R. P.R. P.
2026.04.28. 19:57
null
Shaun Murphy vezet a címvédő ellen (Fotó: Getty Images)
Az első szakasz után az angol Shaun Murphy 5–3-ra vezet a kínai Csao Hszin-tung ellen a sheffieldi sznúker-világbajnokság negyeddöntőjében. A világbajnokok másik rangadóján Neil Robertson 5–3-as előnybe került John Higginsszel szemben.

 

A címvédő Csao Hszin-tung 3–0-ra vezetett már Shaun Murphy ellen a délelőtti, kora délutáni nyitó szakaszban, ám ekkor visszaesett a játéka, és a 2005-ös világbajnok Murphy sorozatban öt (!) frémet nyerve fordított. Mindketten sokat hibáztak, de a kínai többet, így az angolnál volt az előny az esti folytatás előtt.

A világbajnokok másik rangadóján Neil Robertson és John Higgins között nem repkedtek a nagyon magas brékek, de így is kőkemény csatát vívtak. Az ausztrál és a skót hosszú frémek egész sorát játszotta, olyannyira, hogy az esti programot is csúsztatni kellett egy kicsit. Robertson 5–3-ra vezetett a több mint négyórás szakasz végén.

Hosszein Vafaei óriási brúvúrral jutott be a nyolc közé, hiszen döntő frémes ütközetben legyőzte a világelső Judd Trumpot. A selejtezőből érkezett, tehát nem kiemelt iráni nagyon megszenvedett Vu Ji-cövel csatájuk első felében. A 22 éves kínai 4–2-re vezetett. Vafaei összekapta magát, kihasználta, hogy Vu Ji-cö néha többet kockáztatott a kelleténél, és megnyerve a 7. és a 8. frémet 4–4-re egyenlített – ők ketten innen folytatják szerdán.

A negyeddöntő érdekessége, hogy a felső ágon négy világbajnok csatázik a döntős helyért, míg az alsó ágon még egyik játékos sem nyerte meg a vb-t korábban.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
NEGYEDDÖNTŐ
Csao Hszin-tung (kínai, 1.)–Shaun Murphy (angol, 8.) 3–5 – részeredmény
Mark Allen (északír, 14.)–Barry Hawkins (angol, 11.) 3–5 – részeredmény
John Higgins (skót, 5.)–Neil Robertson (ausztrál, 4.) 3–5 – részeredmény
Vu Ji-cö (kínai, 10.)–Hosszein Vafaei (iráni) 4–4 – részeredmény
Később
20.00 (Tv: Eurosport1)
Csao Hszin-tung (kínai, 1.)–Shaun Murphy (angol, 8.) 3–5-ről
Mark Allen (északír, 14.)–Barry Hawkins (angol, 11.) 3–5-ről

A NEGYEDDÖNTŐ ÁGRAJZ SZERINT
Csao Hszin-tung (kínai, 1.)–Shaun Murphy (angol, 8.)
John Higgins (skót, 5.)–Neil Robertson (ausztrál, 4.)

Mark Allen (északír, 14.)–Barry Hawkins (angol, 11.)
Vu Ji-cö (kínai, 10.)–Hosszein Vafaei (iráni)

 

Legfrissebb hírek

Sznúker-vb: John Higgins döntő játszmában búcsúztatta Ronnie O'Sullivant

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:56

Huszonkét frém alatt zárta le: bejutott a negyeddöntőbe a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 22:15

Lépéselőnyben Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb nyolcaddöntőjének szuperrangadóján

Egyéb egyéni
2026.04.25. 23:05

Shaun Murphy az első negyeddöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.25. 00:40

Szorosan indult, de továbbment az első körből a korábbi világelső Neil Robertson a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.23. 23:03

Ronnie O'Sullivan könnyed sikerrel vette az első akadályt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 17:41

Vezetésről várja a folytatást Ronnie O’Sullivan a sznúker-vb első fordulójában

Egyéb egyéni
2026.04.21. 20:19

John Higgins vette az első fordulós akadályt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:44
Ezek is érdekelhetik