Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

SZ. M.SZ. M.
2026.03.15. 19:36
null
Fotó: WTT
A WTT-sorozat horvátországi versenyén két magyar egység is bejutott az elődöntőbe, a Szántosi Dávid, Varga Botond páros az elődöntőben vereséget szenvedett, András Csabának pedig spanyol ellenféllel kell megküzdenie a fináléért.

András Csaba valamint a Szántosi Dávid, Varga Botond páros is szépen menetelt Varasdon, a WTT-sorozat feeder besorolású versenyén. Szántosiék még szombaton, a főtábla első fordulójában dél-koreai kettőst búcsúztattak, majd vasárnap a szlovén Deni Kozul, Peter Hribar duót is legyőzték, ám a legjobb négy között az egy fordulóval korábban az András Csaba, Ivor Ban magyar, horvát egységet búcsúztató francia Esteban Dorr, Florian Bourras páros már túl nagy falatnak bizonyult, így a magyar kooperáció bronzéremmel zárta a versenyt. Egyesben a mieink közül a főtáblán csak András Csabára kellett figyelnünk, s volt is miért, hiszen előbb a dél-koreai Vu Hjong Gjut, majd a második helyen kiemelt spanyol Alvaro Roblest is kiejtette, ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol hétfőn az ugyancsak spanyol, Juan Pérez ellen áll asztalhoz.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, FEEDER VARASD
Férfiak. Egyes. Nyolcaddöntő
András Csaba–Vu Hjong Gju (dél-koreai) 3:2 (–10, –8, 3, 6, 9)
Negyeddöntő
András–Robles (spanyol) 3:2 (8, 5, –9, –7, 10)
Páros. Negyeddöntő
Dorr, Bourrass (francia)–András, Ban 3:1 (–6, 4, 5, 6)
Szántosi Dávid–Varga Botond–Kozul, Hribar (szlovén) 3:1 (5, –9, 9, 11)
Elődöntő
Dorr, Bourras–Szántosi, Varga 3:0 (5, 12, 3)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
Tegnap, 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14

Asztalitenisz: BL-elittornát rendeznek péntektől Budaörsön

Egyéb egyéni
2026.08.27. 16:46