Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

2025.10.10. 14:59
null
A magyar női curlingválogatott izgalmas mérkőzésen 10–7-re győzött az ausztrálok ellen a skóciai Aberdeenben zajló olimpiai előselejtezős tornán.

 

A játéknap előtt második ausztráloknak 3 győzelme és 1 veresége volt, de a 2/2-vel álló magyarok a nemzetközi szövetség honlapja szerint három end után már 7–0-ra, öt játékrészt követően pedig 9–1-re vezettek a pénteki összecsapáson. A folytatásban rendezték soraikat az ausztrálok, cseréltek is embert, és megkezdték a felzárkózást. Sorozatban három endet nyertek, ezzel 9–5-re módosult az állás. Az utolsó előtti, kilencedik endet 2–0-ra hozták az ausztrálok, így 9–7-es magyar vezetésről indult a záró etap. Ebben a magyarok voltak a jobbak, és így sikerült 3/2-re módosítaniuk a mérleget.

A magyarok az előző napokban a litvánoktól és csehektől elszenvedett két szoros vereség után csütörtök délelőtt legyőzték a mexikóiakat, délután pedig a tajvaniakat. A szombatig tartó tornán pénteken délután a 4/1-es mutatóval rendelkező németekkel mérkőznek meg.

Az olimpiai előselejtező első három helyezettje biztosítja a helyét a decemberi kanadai selejtezőre, amely az utolsó lehetőség lesz az ötkarikás indulás kiharcolására. A skóciai versenyen a Vasas SC Kalocsai-van Dorp Vera, Joó Linda, Tóth-Csősz Orsolya, Orbán Hanna Regina, Lauchsz Laura Ildikó összetételű együttese képviseli Magyarországot.

 

Legfrissebb hírek

Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

Európa-konferencialiga
10 órája

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Visszatér az olimpiai bajnok curlinges, Eve Muirhead

Téli sportok
2026.08.06. 19:48

El-selejtező: szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit a rájátszásra

Európa-liga
2026.08.03. 08:50

Női kézi El: Szabó Edina csapata vár a Vácra a selejtező 2. fordulójában

Kézilabda
2026.07.14. 11:52

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Wimbledon: Gálfi Dalma búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.23. 15:41