Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.10.22. 14:30
null
Schmidt Ádám és Dudás Hunor (Fotó: Árvai Károly)
A világ egyik legsikeresebb úszóedzője, Bob Bowman is elfogadta a Sportért Felelős Államtitkárság meghívását a Magyar Edzők Szakmai Napjára, de rajta kívül más neves nemzetközi szakemberek is megosztják tudásukat a hazai trénerekkel a Sport Forum Hungary keretein belül a Groupama Arénában.

Szintet lép idén a Magyar Edzők Szakmai Napja, amelyet a Sport Forum Hungary keretein belül tartanak meg november 19-én a Groupama Arénában. Ez az esemény a közép-európai térség vezető sportkonferenciája, célja a nemzetközi és hazai sportélet kulcsszereplőinek összekapcsolása, hogy az együttműködés és az innováció erejére építve közösen alakítsa ki a jövő fenntartható, intelligens és globálisan összekapcsolt sportvilágát.

A konferencia szakmai partnere a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet. A hazai sportvezetés amellett, hogy a sztárelőadókat testközelbe hozza a magyar edzőknek és akadémiai szakembereknek, meghatározott számban ingyenes részvételi lehetőséget is biztosít részükre a kétnapos rendezvényen.

Olyan előadókat hallgathatnak meg a résztvevők, mint az online bejelentkező Bob Bowman, Michael Phelps és Kós Hubert olimpiai bajnokok edzője, Suvi Mikkonen, Márton Viviana olimpiai bajnok tekvandós edzője, Per Johansson, a Győri Audi ETO KC kétszeres Bajnokok Ligája-győztes mestere, valamint James Jones, a magyar BMX Freestyle-válogatott nemrég kinevezett edzője.

2022-ben tartottuk az első sportvezetői tájékoztatónkat a sportvilág számára, akkor hangsúlyoztuk, meglátásunk szerint a magyar sport egyik legnagyobb feladata, hogy az edzők képzésén, helyzetén változást idézzünk – fogalmazott Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az esemény sajtótájékoztatóján. – Az elmúlt három és fél évben rengeteget tettünk ezért, ebbe a sorba illeszkedik a Magyar Edzők Szakmai Napja is. Ezúttal szélesebb kooperációban gondolkodtunk, így került sor arra, hogy a Sport Forum Hungary-val köt együttműködést az államtitkárság és a Baji Balázs vezette Sportintézet. Ezt a rendezvényt korábban már erkölcsi és anyagi formában is támogattuk, kollégáink közül többen részt vettek ezeken a panelbeszélgetéseken.”

Az államtitkár hozzátette: „2010-ben elindult egy elképesztő mértékű fejlődés a magyar sportban, de ezt nem tudta lekövetni az edzői társadalom, mert ennyire gyorsan, ennyire sok magasan képzett szakembert nem lehetett kinevelni. Ebből adódóan ma a hazai sportban van sok olyan szakember, aki néhány hónapos vagy egyéves minősített oklevéllel vesz részt. Ezért feladatunk, hogy folyamatosan lehetőséget biztosítsunk számukra a rendszeres fejlődésre. Egy ilyen szakmai nap is segít ebben, mert az előadások mellett kötetlenül is eszmét cserélhetnek az ide ellátogató edzők.”

Dudás Hunor, a Sport Forum Hungary főszervezője hangsúlyozta, sokat jelent számára az államtitkárság erkölcsi támogatása. „Három év alatt oda jutottunk, hogy a régió meghatározó sportfóruma lettünk, már globális léptékben gondolkodunk, az előadóink harminc százaléka külföldi. A Magyar Edzők Szakmai Napjának integrálása azért fontos innováció, mert a sportipar érintettjei közül ők voltak azok, akiket nem tudtunk olyan mennyiségű és minőségű tartalommal megszólítani, amely lehetővé tette volna, hogy nagy számban képviseltessék magukat. Sportállásbörzével és kiterjesztett expó-szekcióval is készülünk, valamint szülői fórumot is tartunk, míg a nem reflektorfényben dolgozó szakembereket különféle kategóriákban tüntetjük ki” – mondta Dudás.

A fórum egyik előadója, a győri női kézisek svéd mestere, Per Johansson számára nagy megtiszteltetés, hogy részt vehet az eseményen: „külföldi edzőként sokat jelent számomra, hogy felszólalhatok, ez is mutatja, mennyire befogadott a magyar közösség. Annak is örülök, hogy megoszthatom az évek alatt megszerzett tudásom és tapasztalataim, talán újdonságokat is mondhatok a skandináv edzői modellel kapcsolatban.”

Baji Balázs, a Sportintézet főigazgatója elmondta, magas színvonalú és vonzó szakmai konferenciákat kell szervezni annak érdekében, hogy a magyar edzők részt vegyenek. „Az a célunk, hogy a magyar sportban dolgozó szakembereknek olyan plusz szakmai tartalmat biztosítsunk, amely a sportállamtitkársággal közös egyik zászlóshajónkat, az LA10 programunk sikerességét is segíti” – tette hozzá Baji.

A november 19-i nap zárásaként átadják a sportállamtitkárság által alapított Gerevich György Nevelőedzői Díjakat, amelyekkel azokat a szakembereket ismerik el, akik évek óta példamutató munkával formálják a fiatal sportolókat. A díjátadó a Sport Forum Awards gálával együtt tartják, amely azért jött létre, hogy Magyarországon egyedülálló, objektív szempontrendszer alapján elismerje azokat a sportolókat, csapatokat és szervezeteket, akik kiemelkedő sport- és marketingértéket képviselnek.

A második napon, november 20-án az I. Sport és Tudomány Konferencia következik, amelyen a hangsúly a sportolók holisztikus fejlesztésén és a mentális felkészítésen lesz. Norvég, német, brit és magyar szakértők, köztük Tord Ellingsen, Dirk Bauermann és Johnny Gorman osztják meg tapasztalataikat a sportpszichológiától a csapatdinamikáig.

 

 

 

Legfrissebb hírek

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
2 órája

Női kézi: a siker a DNS része az ETO-nál – állítja a másodedző

Kézilabda
2025.10.17. 14:09

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Schmidt Ádám: Közelebb visszük a fiatalokhoz a rendszeres sportolás lehetőségét

Egyéb egyéni
2025.10.10. 18:00

Menczer Tamás: Aki ma sportol, különösen gyerekként, az behozhatatlan előnybe kerül

Úszás
2025.10.09. 20:54
Ezek is érdekelhetik