Schmidt Ádám: Közelebb visszük a fiatalokhoz a rendszeres sportolás lehetőségét

2025.10.10. 18:00
null
Fotó: honvedelem.hu
Schmidt Ádám a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága által életre hívott Sportoló Nemzet országjárás esztergomi állomásán kiemelte: fontosnak tartja, hogy közelebb vigyék a fiatalokhoz a rendszeres sportolás lehetőségét.

 

„A sportirányban kiemelten fontos küldetésünk a közösségi sport népszerűsítése, hiszen a rendszeres testmozgás egészségesebb és minőségibb életet eredményez. A Sportoló Nemzet Programot két évvel ezelőtt azzal a céllal hoztuk létre, hogy minél több honfitársunk számára elérhetővé tegyük a szervezett keretek között zajló sportolást. Az esztergomi helyszínen több mint ezren látogattak ki az ingyenes sportnapra, és próbáltak ki számos sportágat élsportolók és szakedzők segítségével” – fogalmazott a pénteki, egész napos, ingyenes sportfesztiválon a Rugby Club Duna-parti pályán a sportért felelős államtitkár.

Hozzátette, a mostani, húsz sportágat felölelő hetedik állomást követően az országjárás az iskolákban fog folytatódni a Sportoló Nemzet Tanév keretében.

„Elsődleges célunk, hogy a sport szeretetét közvetlenül, élményszerűen juttassuk el az iskolás gyermekekhez, különösen tekintettel a hátrányos helyzetű térségekben élőkre” – hangsúlyozta.

A látogatók már délelőtt megtöltötték a sportzónákat: a pingpong, a kosárlabda, a tollaslabda, a strandröplabda, a floorball, a rögbi, az evezés, az íjászat és a triatlon állomásain folyamatosan zajlott a játék. Az ügyességi sportokra vágyókat reflex- és célbadobójátékok várták, míg az elmélyült, nyugodtabb gyakorlatok kedvelői pilates-órán kapcsolódhattak ki – tájékoztatta a sportállamtitkárság az MTI-t.

A nap egyik legnépszerűbb eleme a pontgyűjtő játék volt, amelyben a résztvevők hat sportág teljesítésével garantált Sportoló Nemzet eszközökhöz juthattak a rendszeres sportolás támogatására. Az esztergomi iskolások a Sportoló Nemzet Tanév keretében rendhagyó testnevelésórán vehettek részt az eseményen.

Számos esztergomi kötődésű sportoló is ellátogatott a sportnapra, köztük a kézilabdázó Szucsánszki Zita, az ultrafutó Maráz Zsuzsanna, valamint a rögbiválogatott Nagy Maja, Sőlősi Dárius, Jónás Adriána. A Sportszázadot Adolf Balázs világ- és Európa-bajnok kenus, Vitek Dárius világbajnoki ezüstérmes birkózó, Kiss Gergely U23-as világbajnoki bronzérmes triatlonista és Venyercsán Bence olimpikon atléta képviselte, akik ügyességi feladatokkal és inspiráló beszélgetésekkel színesítették a napot.

 

Legfrissebb hírek

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00

Nyolcszáznegyven millió forintos támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

Egyéb egyéni
2026.03.13. 11:42

Fotó: Schmidt Ádám adta át a Magyar Arany Érdemkeresztet Tóth Sándornak a BVSC ünnepi közgyűlésén

Egyéb egyéni
2026.03.12. 23:42

Schmidt Ádám: Cél, hogy a sport segítségével a magyar társadalom számára erős, életképes fiatalokat neveljünk

Egyéb egyéni
2026.03.12. 20:16

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Sportpolitika: Bács-Kiskun vármegyében is megtartották a Sportinfót

Egyéb egyéni
2026.03.05. 20:39

„Napjainkban versenyezni kell a képernyőkkel” – Dunavarsányba ért a Sportoló Nemzet Roadshow

Egyéb egyéni
2026.03.05. 17:05

Győrben játssza hazai meccsét a Mosonmagyaróvár az Európa-ligában

Kézilabda
2026.03.05. 12:38
Ezek is érdekelhetik