Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

SZ. M.SZ. M.
2025.10.19. 18:56
null
A német női válogatott Eb-aranyának sikerkovácsai: Boros Tamara és Bátorfi Zoltán (Fotó: ETTU)
A két évvel ezelőtti győztesek közül Németország női csapata megvédte címét, a férfiaknál viszont 1998 után született ismét francia aranyérem az asztaliteniszezők – ezúttal Zadarban megtartott – csapat Európa-bajnokságán.

A két címvédő közül a zadari Eb utolsó napján csak a német női csapatnak volt esélye az újrázásra, ugyanis a férfiaknál a két évvel ezelőtti győztes svédek nem kis meglepetésre már negyeddöntőben elvéreztek, 3:2-re kikaptak a románoktól, akik ezzel a lendülettel meg sem álltak a döntőig.

A másik ágon a zseniális Lebrun testvérekkel felálló, s talán legnagyobb esélyesnek tartott franciák a 2022-es Eb-n ezüstérmet szerző németeket búcsúztatták az elődöntőben, s amint az várható volt, a döntőben sem remegtek meg, így összejött az, ami már évek óta érett: a francia férficsapat lett Európa legjobbja – ez legutóbb még a múlt században, 1998-ban Eindhovenben történt meg.

A nőknél sorozatban harmadszor rendeztek német–román döntőt, s miként 2021-ben Kolozsváron és 2023-ban Malmőben, ezúttal is német siker született, csapatuk fölényét jellemzi, hogy az Eb-n a csoportkörtől kezdve hat meccset vívtak, s mindegyiket 3:0-ra nyerték meg. A német válogatott győzelmének van magyar vonatkozása is, ugyanis a szövetségi kapitány Boros Tamara mellett az együttes másodedzője női válogatottunk korábbi szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán.

ASZTALITENISZ
CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZADAR
FÉRFIAK
Elődöntő
Franciaország–Németország 3:1
Románia–Szlovénia 3:0
Döntő
Franciaország–Románia 3:0
Európa-bajnok: Franciaország (Flavien Coton, Simon Gauzy, Alexis Lebrun, Felix Lebrun, Thibault Poret), 2. Románia, 3. Németország és Szlovénia, ...19–20. Magyarország (András Csaba, Lei Balázs, Szántosi Dávid, Szudi Ádám)

NŐK
Elődöntő
Románia–Hollandia 3:0
Németország–Portugália 3:0
Döntő
Németország–Románia 3:0
Eb: Németország (Mia Griesel, Annett Kaufmann, Nina Mittelham, Yuan Wan, Sabine Winter), 2. Románia, 3. Portugália és Hollandia, ...9–16. Magyarország (Nagy Judit, Nagy Rebeka, Pétery Johanna, Póta Georgina)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
6 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
Tegnap, 22:58

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:48

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:06

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27
Ezek is érdekelhetik