Nagy Tímea és Détári Lajos a Nemzeti Sport Gála két nagykövete

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2025.09.17. 16:54
null
Balról jobbra: Ókovács Szilveszter, Papp Dániel, Nagy Tímea, Szöllősi György, Kutas István, Détári Lajos (Fotó: Kovács Péter)
Immár Nemzeti Sport Gála néven rendezik meg a hagyományos díjátadó eseményt, amelynek január 12-én az Operaház ad otthont.

Új név, a megszokott színvonal. Miután a magyar sportújságírók megválasztják az év legjobbjait, hagyományosan az új év második hétfőjén, január 12-én a 68. Nemzeti Sport Gálán díjazzák őket – sorozatban negyedszer az Operaházban. A rangos ünnepséget felvezető szerdai sajtótájékoztatón bejelentették, hogy ezúttal két nagykövetet kértek fel, akik méltón képviselik a Sport Gála ügyét. Kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívónk, Nagy Tímea 2006-ban kiérdemelte az év sportolója címet, míg a világválogatott labdarúgó, az NSÜ nagykövete, Détári Lajos húsz évvel korábban az év csapatának volt meghatározó tagja.

„Sportolóként azért izgultam, hogy megnyerem-e a díjat. Később Hosszú Katinkának adhattam át az elismerést, ezúttal pedig nagykövetnek kértek fel, úgyhogy most emiatt izgulok. Amikor elújságoltam a hírt a gyerekeimnek, rögtön azt mondták, hogy jó, anya, akkor menjünk! Szóval már szeretnék is kérni nekik három tiszteletjegyet” – mondta mosolyogva Nagy Tímea, aki a Duna Aréna létesítményvezetőjeként és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökeként is a magyar sportért dolgozik.

„Nagyon meglepődtem, amikor Szöllősi György felkért. Azt válaszoltam, hogy mindenre képesek vagyunk Tímeával, csak táncolnunk ne kelljen… – tréfálkozott Détári Lajos, aki a magyar labdarúgó-válogatott vb-selejtezős esélyeiről is elmondta a véleményét. – Szerintem a második helyen továbbjutunk a csoportunkból, és remélhetőleg utána a szerencse is mellénk áll.”

Az Operaház impozáns Székely Bertalan-termében megtartott sajtóesemény házigazdájaként Ókovács Szilveszter főigazgató köszöntötte a résztvevőket. A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke és lapunk főszerkesztője, Szöllősi György kiemelte, a nagykövetek személye a labdarúgás és az olimpiai világ összekapcsolódását is jelképezi.

„Számomra talán ez a legszebb a gálában – hangsúlyozta Szöllősi György. – A mi elnökségünk tíz gálát rendezett eddig, hetet a Nemzeti Színházban, hármat az Operában. Nem tudnánk elképzelni szebb és méltóbb helyszínt ennek az eseménynek, amelyet a magyar kultúra szerves részének tekintünk. Az M4 Sport egyidős a megújított Sport Gálával, azóta minden évben a csatorna képernyőjén látható az élő közvetítés. Ezer szerencsés érdeklődő a helyszínen követheti az emelkedett hangulatú eseményt, míg sok százezren a televízióból értesülnek a történtekről.”

Szöllősi György megköszönte a partnerek, köztük a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatását, hozzátéve, hogy a sportért felelős államtitkárság továbbra is kiemelten támogatja a gálát, amelyet 1958 óta megszakítás nélkül szerveznek meg a sportújságírók. Az újabb három évig főtámogató MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója, Kutas István hangsúlyozta, hogy felelős nagyvállalatként elkötelezettek a magyar sport iránt, míg az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel fontos missziónak tartja, hogy a sportolóinkat az őket megillető ismertség és elismertség övezze.

A 68. Nemzeti Sport Gála fővédnöke Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás, aki díjátadóként is szerepet vállal az eseményen. A rendezvényhez jótékony ügy is kapcsolódik, ezúttal a sóvidéki birkózóklubokat támogatják.

 

Legfrissebb hírek

Kispest-Honvéd: Szomorú valóság: szakmai válság, lejtmenet; A műtét sikerült, Tóth Milán „apaszabadságra” megy

E-újság
2026.10.30. 00:35

Csepeli nosztalgia hajdani kedvencekkel; taotérkép 1407 milliárd forintról

E-újság
2026.10.28. 23:58

Heti tv-műsor és Képes Sport-melléklet a csütörtöki Nemzeti Sportban

Egyéb egyéni
2026.10.21. 18:32

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
2026.10.18. 23:55

Exkluzív interjú Marco Rossival a Nemzeti Sportban!

Magyar válogatott
2026.10.18. 18:49

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
2026.10.11. 23:45

Nagyhétfő Nagyszombatban!; Vanczáktól Beninig – Messi búcsúzik

E-újság
2026.10.05. 23:59

Andrij Sevcsenko üzent a kapitánynak: Dominik, ne most villogj!; Magyar remény, olasz presztízs – győzni kellene

E-újság
2026.10.04. 23:29