Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

– Minek köszönhető, hogy hosszú évek óta uralja a kettesfogathajtást, és immár tizenegyszeres világbajnok?
– Nemcsak az én eredményem ez, hanem a csapatomé is, amely már nagyon hosszú évek óta mindennap hihetetlenül keményen dolgozik azért, hogy a lovak és én is sikeresek legyünk.

– Hogy kell elképzelni a gyakorlatban a csapat közös munkáját, mivel telnek a mindennapjai?
– Hollandiában készülök, abban az istállóban, amely a legutóbbi világbajnokság helyszínén, Beekbergenben van. Egy olasz hajtó, Claudio Fumagalli az edzőm, ő is azon a holland tanyán dolgozik, ahol a vébét rendezték. Ő segít a napi munkában, engem és a lovakat is felkészíti a versenyekre. Mindenképp kiemelném a segédhajtómat, Rimarcsik Zsoltot, aki – amióta kétezernyolcban először versenyeztem – az összes indulásomkor mellettem volt, és ő a magyar csapat vezetője is, ő irányítja a kollégákat. Hálás vagyok a lóápolóknak, ugyanis ők felelnek az állatok mindennapi jólétéért, életbevágóan fontos, hogyan bánnak velük, hiszen ha nyugodt, kellemes környezetet teremtenek, azt a lovak később, munka közben meghálálják.

–  Ennyi siker és ilyen hosszú idő után a sportág berkein belül sosem jelentett nehézséget, hogy újra és újra megtalálja a motivációt?
– Ez nem okozott gondot, mindig szeretném túlszárnyalni a korábbi eredményeimet, ebből fakad a motivációm. Persze a siker után néhány napig nagyon boldog vagyok, de az edzőm és én is úgy vagyunk beállítva, hogy hamarosan elkezdünk azon gondolkodni, mi lesz a következő versenyen.

– Az, hogy díjhajtásban világcsúcsot döntött, például olyan cél volt, aminek az elérése ösztönözte?
– Nem is gondoltam volna, hogy ez sikerülhet. Ha őszinte akarok lenni, amikor a díjhajtásnak vége lett, és jöttem ki a négyszögből, akkor sokkal boldogabb voltam, mint vasárnap, amikor megnyertem az összetett versenyt. Az érzés, hogy az elmúlt két év munkája, amit a díjhajtásba fektettünk, pont a világbajnokságon érik be, csodálatos volt. 

–  Ezek után egyértelműnek tűnik a válasz, de melyik a kedvence a díj-, maraton- és akadályhajtás közül?
– Mára tényleg egyértelműen a díjhajtás, bár korábban nem így volt, akkor még a maratonit szerettem a legjobban. 

– Miért előbbi áll önhöz a legközelebb?
– Tulajdonképpen a díjhajtás mindennek az alapja, és erre is készülünk a legtöbbet. Ahhoz, hogy a maratonin és az akadályon is jól menjenek a lovak, erős alapképzettség kell, ezt pedig a díjhajtás adja meg. 

– Említette, hogy Hollandiában edz: csak a világbajnokság miatt készült ott, vagy régebb óta él külföldön?
– Az első edzőmtől, Dobrovitz Józseftől kétezertizenháromban váltam el. Akkor úgy döntöttünk a szüleimmel, hogy szintet szeretnénk lépni, és megtaláltuk a beek­bergeni istállót, vele együtt az olasz edzőmet, és eddig úgy tűnik, bejött a váltás.

– Vitte magával a lovait is?
– A lovakat, felszerelést, mindent. Persze azóta a lovak kiválasztása is közös feladat, a csapat dönti el, melyikkel fogunk dolgozni.

– Milyen kritériumok alapján választanak maguknak lovat? Ezen a szinten bizonyára csak rendkívül apró különbség van az állatok között.
– Hogyne! Mindig van első számú ló, amely mellé párt keresünk. Jelenleg a legjobb lovamat Juventusnak hívják, tizenegy éves, mindhárom versenyszámban vele indultam. Hozzá keresek párt, ezáltal meg van határozva, mekkora, milyen színű, milyen mozgású ló szükséges, és természetesen nagyon fontos a ló karaktere, személyisége is. Amikor kipróbáljuk a lovakat, látjuk, milyen típusú, milyen az agya. Sok állat van, amely gyönyörűen mozog, de kicsit agresszív, bolond, ezért valószínűleg nem tudnánk vele jól dolgozni. 

–  Számít, hogyan jön ki a fogatban a két ló egymással, vagy ilyen tekintetben idomíthatók az állatok?
– Nagyon sokat számít. Nekem például van egy Lido nevű kilencéves lovam, szerintem csodálatosan szerepelhetne világbajnokságon, de Juventusszal együtt szörnyű őket hajtani, nem bírják egymást. Szerencse is kell hozzá, hogy szeressék a másikat. Persze valamennyire lehet és kell is őket egymáshoz szoktatni, de ha nincs meg az összhang, hogy jól érzik magukat együtt, akkor borzasztóan nehéz.

– A világbajnokság előtt mondta, hogy Svájc, Németország és Franciaország hajtói lehetnek a legfőbb riválisai. Meglepte önt a britek jó teljesítménye és második helye egyéniben?
– Senki sem gondolta – még ők maguk sem –, hogy az angolok ilyen jól szerepelnek. A vébét követő sajtótájékoztatón el is mondák, hogy ők vannak leginkább meglepve a dobogó miatt. Az egész éves eredmények alapján nem ezt lehetett várni, de sok tényező közrejátszott abban, hogy így alakult. A franciák azért maradtak le a dobogóról, mert a legjobb hajtójuk a maratonhajtás utolsó akadályának utolsó kapuja után felborult, ezzel senki sem számolt. Ahogy azzal sem, hogy a legjobb svájci hajtó legjobb lova lesérül a verseny előtt, így nélküle kényszerült elindulni a vébén.

– Hogyan tovább az év versenye után? Pihenés következik, aztán célkeresztbe kerül a 2027-es magyarországi világbajnokság?
– Pihenés mindenképp lesz, elutazom nyaralni néhány napra, utána pedig összeül a csapat, megbeszéljük, hogyan tovább. Egy sportolónak már az is óriási dolog, hogy az országát képviselheti a világban, de ha hazai közönség előtt teheti, az felülmúlhatatlan. Nagyon motivál, hogy jól szerepeljek a következő világbajnokságon, ezért arra kezdünk el készülni hamarosan.