Utolsónak a címvédő Fifty-Fiftyt húzták ki az 57. Kékszalag Balaton kerülő verseny reggel 9 órás rajta előtt a balatonfüredi kikötőből, a tavon akkor már elképesztő látványt nyújtott a mintegy ötszáz – egészen pontosan 479 – versenyre kész vitorlás, ahogy az indulás után egyszerre álltak irányba, és dőltek be az élénk északnyugati szélben.
A viadal gyorsasági rekordját tartó kétárbocos katamarán az indító kürt megszólalásakor kilőtt, mint a puskagolyó, és mire a rajtot figyelő médiahajó visszaindult a partra, a Józsa Márton vezette csapat már a Kenesei bóját is megkerülte kéttestű hajójával, de a versenyen induló katamaránok is ott száguldottak a nyomában a 15 csomós szélben.
A verseny első tíz percében egyébként két katamarán is felborult, de hogy nem volt sima a verseny, azt jelzi, hogy a siófoki bója előtt technikai hiba miatt a verseny két esélyese, a Litkey Farkas kormányozta Process Solutions és a Petrányi Zoltán vezette Audax Django is kénytelen volt feladni a küzdelmeket.
Annak ellenére, hogy a leggyorsabb hajókat megtizedelték az időjárási viszonyok, felvillant a rekorddöntés lehetősége is, ugyanis a Fifty-Fifty a 2023-as rekord részidejénél 20 perccel gyorsabban, 2 óra 39 perc alatt érte el a harmadik, és egyben utolsó, visszafordító keszthelyi bóját, így a legnagyobb kérdés az volt, kitart-e az erős szél a visszaúton.
Dél körül már az egytestű hajók is a "tihanyi csőnél" jártak, élükön a Szamuráj Jack, Csimborasszó, Tantál hármassal, ugyanakkor árboctörés miatt fel kellett adnia a versenyt a Sponsor Wantednek, aminek az volt a különlegessége, hogy az a Király Zsolt kormányozta, aki a viharban megsérült Raffica helyett indult ezzel a hajóval.
De hiába lógott meg a mezőnytől, azért a címvédőnek is rendesen maga mögé kellett tekintgetnie, ugyanis az RSM nem hagyta magát lerázni, és nem sokkal 12 óra után már 49 kilométer/órás sebességgel hasított visszafelé, szemben a Fifty-Fifty 41-ével.
A FIFTY-FIFTY KESZTHELYI BÓJAVÉTELE
Hiába kapcsolt azonban nagyobb tempóra az RSM, a Fifty-Fiftyt már nem tudta beérni, amely majdnem 40 perccel megjavította két évvel ezelőtt felállított új rekordját: 4 óra 24 perc és körülbelül 24 másodperces menetidővel sorozatban negyedszer nyerte a Kékszalagot.
57. RAIFFEISEN KÉKSZALAG NAGYDÍJ
1. Fifty-Fifty (kormányos: Józsa Márton) 4:24:11 óra
2. RSM (k: Vándor Róbert) 4:33:15
3. Kürt-Team Kaáli (k: Virág Flóra) 4:46:07