Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

D. S. B.D. S. B.
2025.07.17. 14:17
null
Fauja Singh (1911–2025) (Fotó: Getty Images)
Elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a 114 éves Fauja Singh, akit helyi beszámolók szerint indiai falujában elütött egy kisteherautó.

A Hindustan Times beszámolója szerint a világ legidősebb maratoni futójának számító 114 éves Fauja Singhet az észak-indiai Pandzsáb államban lévő falujában gázolta halálra egy kisteherautó, s bár az orvosok próbálták megmenteni az életét, de hétfőn belehalt sérüléseibe.

Az 1911. április 1-jén született Singh fiatalon ugyan lelkes amatőr futó volt, de később eltávolodott a sporttól, csak ötödik fia 1994. augusztusi halála után, 83 évesen tért vissza ehhez. Néhány évvel később már maratoni versenyeken vett részt, első maratonját 2000-ben, Londonban teljesítette, pályafutása során pedig számos korrekordot döntött, így például az ő nevéhez fűződik a 200, a 400, a 800 és 3000 méteres brit korosztályos csúcs és az egy mérföldes rekord is.

A „Turbános Tornádónak” becézett Singh 100 éves korában egy nap alatt nyolc korosztályos világcsúcsot próbált megdönteni a kanadai Torontóban, végül ebből öt sikerült neki, a többi azért nem, mert nem volt korábbi rekorder az adott kategóriában. A viadal után három nappal, 2011. október 16-án pedig Singh lett az első 100 éves ember, aki teljesített egy maratonit, s ezzel a világ legidősebb maratoni futója: Torontóban 8 óra, 11 perc és hat másodperc alatt ért célba.

Singh életéről filmet és könyvet is készítettek, vitte az olimpiai fáklyát a 2012-es londoni játékok előtt, s elmondása szerint hosszú életének az volt a titka, hogy vegetáriánusan étkezett.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a világbajnok brazil futballista

Minden más foci
Tegnap, 8:34

Gyász: elhunyt a Vendée Globe-on legutóbb győztes francia Charlie Dalin

Egyéb egyéni
2026.06.11. 14:41

Elhunyt Terjék István válogatott jégkorongozó

Jégkorong
2026.06.11. 07:06

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

Új világcsúcs: Joyce Hübner 367 maratonit futott 367 nap alatt

Atlétika
2026.06.02. 17:04

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20
Ezek is érdekelhetik