A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

2025.06.12. 12:46
null
Witold Banka (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne engedélyezze a „doppingolimpia” megrendezését.

Witold Bankának, a WADA közelmúltban újjáválasztott lengyel vezetőjének nyilatkozatát az insidethegames.biz portál ismertette. Az Enhanced Games elnevezésű, egy éve bejelentett, s jövő májusra tervezett multisporteseményt – egy amerikai milliárdos támogatásával – Las Vegasban kívánják lebonyolítani. A szervezők elképzelése szerint a több sportágat – így az atlétikát, a súlyemelést, az úszást – magába foglaló játékokon, de már azt megelőzően is a sportolók orvosi ellenőrzés mellett tiltott szereket (is) használhatnak a teljesítményük fokozása érdekében. Az ötletgazdák álláspontja szerint „a sport biztonságosabb lesz doppingellenőrzés nélkül”. A Las Vegas-i győztesek félmillió dollárt kaphatnak, a világcsúcsot döntők pedig egymillió dolláros jutalommal számolhatnak.

A WADA-elnök arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ne adjanak engedélyt az Enhanced Games megrendezésére. Banka megismételte korábbi kijelentését, hogy az a versenyző, aki részt vesz az eseményen, végleg lemondhat az olimpiai indulásról, amellett azt is kockáztatja, hogy örökre eltiltják a versenyzéstől.

„Ez a kezdeményezés arra irányul, hogy a potenciálisan veszélyes dopping használatát a sportban normává tegye. Ez nemcsak felelőtlen és helytelen törekvés, hanem azzal is fenyeget, hogy aláássa a sportolóknak, a közegészségügynek és magának a sport szellemének védelmében évtizedek óta elért eredményeket” – fogalmazott újságírók előtt Banka, hangot adva reményének, hogy a tervezett „doppingolimpiát” a kormányok, a nemzeti doppingellenes szervezetek, a sportszövetségek és a sportolók egységesen elutasítják.

 

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53