Sebastian Coe nyitott az oroszok olimpiai visszatérésére

2025.02.25. 11:25
Sebastian Coe (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökségéért harcba szálló Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) jelenlegi első embere megválasztása esetén nyitott lenne az oroszok visszatérésére az ötkarikás játékokon.

A brit sportvezető erről egy helyi újságírónak beszélt annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok régi-új elnöke, Donald Trump béketárgyalásokat kezdeményezett Ukrajna és Oroszország kötött.

„Ha megszületik egy remélt békeegyezmény, akkor újra meg kell majd vizsgálnunk a helyzetet, de ebben az esetben sokkal jobb, ha mindenki részt vehet a sporteseményeken, mint az, hogy kimarad belőle” – fogalmazott az 1500 méteres síkfutásban kétszeres ötkarikás aranyérmes, 68 éves Coe.

Az ukrajnai háború miatt az orosz és fehérorosz sportolók azóta nem vehetnek részt az olimpiai mozgalomban és a legtöbb sportág világversenyein, néhányan azonban – szigorú feltételek teljesülése esetén, semleges zászló alatt – azóta visszatérhettek a nemzetközi sportéletbe.

A hamarosan távozó német Thomas Bach NOB-elnök székéért heten versengenek majd a szervezet március 18. és 21. közötti, olümpiai tisztújító kongresszusán: Coe mellett Vatanabe Morinari, a Nemzetközi Tornaszövetség japán elnöke, Kirsty Coventry – egyedüli nőként –, a 200 méter hát 2004-es és 2008-as ötkarikás bajnoka, Zimbabwe sportminisztere, ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusaszövetség és a NOB spanyol alelnöke, Fejszal al-Husszein jordán herceg, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) francia elnöke, valamint Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí- és Hódeszkaszövetség (FIS) svéd-brit elnöke.

 

Legfrissebb hírek

Horogkeresztes zászló a NOB-elnök koporsóján

Népsport
2026.03.01. 12:24

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18

„Nagyszerű téli olimpiát rendeztek az olaszok, de a NOB-nak hatalmas megújulásra van szüksége” – Juan Antonio Samaranch NOB-alelnök az NS-nek

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 19:15

Dél-koreai bobos és észt sílövő került be a NOB sportolói bizottságába

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 08:46

Az izraeli NOB-tag egyoldalú politikai kommentárja miatt felfüggesztetné a svájci sportújságírót – exkluzív!

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 12:25

„Európa a téli olimpiai érmek hetven százalékát a kontinensen tartja” – Szpirosz Kapralosz, az EOB elnöke az NS-nek

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 11:17

Téli olimpia: kizárták a „sisakügybe” keveredő ukrán szkeletonost; Weston meggyőző előnyben fél távnál

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 12:03

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
2026.02.04. 19:57
Ezek is érdekelhetik