Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

2025.02.14. 14:28
Tóth Krisztián (Fotó: Getty Images)
Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó szerződést hosszabbított az MTK Budapesttel.

„Nagyon pozitív élményeim vannak a klubbal kapcsolatban, és egy másodpercig sem volt kérdés az nálam, hogy szerződést hosszabbítsunk. Abban reménykedtem, hogy a klub is így áll hozzá, mert úgy gondolom, nagyon sokat segítettünk egymásnak kölcsönösen. Az, hogy ezt fenn tudjuk tartani alsó hangon egy, de remélhetőleg két évig az egy csodálatos hír mindannyiunknak” – mondta a klub közösségi oldalán megosztott videóban a tokiói játékokon a 90 kg-os súlycsoportban harmadik sportoló, majd kitért a sportág hazai helyzetére is. Kiemelte, bízik abban, hogy egyre több zászlós hajója lesz a szövetségnek.

„Nem tisztem eldönteni, hogy milyen helyzetben van a magyar dzsúdó, de valóban egy kicsit csiszolni kell rajta. Úgy gondolom, a jelenlegi vezetőség, akiket beintegráltak a magyar dzsúdóba, nagyon jó úton halad afelé, hogy ez kiteljesedjen” – hangsúlyozta a vb-ezüstérmes cselgáncsozó, aki idén már a 100 kilósok között versenyez, és készül a hazai rendezésű világbajnokságra.

A 30 éves Tóth azt is elmondta, ugyan a 2028-as Los Angeles-i olimpiát nagyon távolinak érzi, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy sikeres világbajnoki szereplés esetén folytatja, és megpróbálja a lehető legtöbb eredményt elérni a pályafutása végéig.

Legfrissebb hírek

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

Gyász: elhunyt Móré Imre

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 11:35

Az MTK legyőzte a Kisvárdát, benn maradt az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 18:54

Az MTK-s ifjak megmentették csapatukat a kreatívabb játékukkal

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 08:50

Bognár István visszatérése növelheti az MTK bennmaradási esélyeit

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 12:37

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
2026.04.11. 11:10

Révész Attila bírózott, Nuno Campos a szurkolókat dicsérte a ZTE–Kisvárda bajnoki után

Labdarúgó NB I
2026.04.05. 11:53

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 21:53
Ezek is érdekelhetik