Hatalmas lökés a fallabdának, hogy felkerült az olimpia műsorára

2025.02.17. 18:39
Zena Wooldridge (Fotó: worldsquash.org)
Hatalmas lökést jelent a fallabdának, hogy felkerült a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia műsorára – jelentette ki Zena Wooldridge, a sportág nemzetközi szövetségének elnöke.

„Ez óriási pillanat a sportágunk számára. Mindig is úgy éreztük, hogy a fallabdában minden megvan ahhoz, hogy helyet szerezzen magának a legnagyobb sportszínpadon. Komoly izgalom van a sportágunk jövőjét illetően” – mondta Wooldridge az ötkarikás hírekre szakosodott insidethegames.biz oldalnak.

A fallabda a baseball/softball, az amerikai futball ütközésmentes verziója, az úgynevezett flag football, a lacrosse, valamint a krikett mellett lett ötkarikás sportág.

Az elnök szerint kulcsfontosságú volt a programba kerüléshez, hogy három kiemelt szervezet, a Nemzetközi Fallabdaszövetség, az Egyesült Államok Fallabdaszövetsége, valamint a hivatásos játékosokat tömörítő szakmai csoport hatékonyan együttműködött.

„Ez lehetővé tette számunkra, hogy a lehető legjobb fényben mutassuk be a squash erősségeit, sebességét, egészségi előnyeit, a sportágon belül a nemek közötti egyenlőséget és a földrajzi sokszínűséget” – fogalmazott Wooldridge.

 

Legfrissebb hírek

Új korszak kezdődött a Millenárison

Képes Sport
2026.08.30. 13:09

Farkas Balázs ezüstérmes a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.28. 20:13

Farkas Balázs döntőbe jutott a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.27. 20:37

Farkas Balázs az elődöntőbe jutott a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.26. 19:10

Fallabda: Farkas Balázs legyőzte a második kiemeltet a Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.25. 20:27

Fallabda: Takács Benedek nagy csatában kiesett a Budapest Open nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.08.25. 15:25

Két magyar a nyolcaddöntőben a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.24. 20:29

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21